A csütörtök este nyilvánosságra hozott „Twitter-akták” legújabb adagjából kiderült, hogy a cég legmagasabb szintjén dolgozó baloldaliak – akiket azóta mind kirúgtak vagy lemondásra kényszerültek – a platform egyik legnépszerűbb jobboldali fiókját vették célba többszöri felfüggesztéssel annak ellenére, hogy titokban elismerték, hogy nem követett el semmi rosszat.
Hova: #TOP story
Jogállamiság német módra: Egy jobboldali államcsíny margójára
A szocialista belügyminiszter egy operettbe illő razziával és médiacirkusszal a jobboldal – főleg az AfD – elleni jogi támadást készíti elő. Közben az is jól jön, hogy a jobboldali veszéllyel el lehet terelni a figyelmet egy szörnyű gyilkosságról, melyet egy eritreai migráns egy 14 éves iskolás kislány ellen követett el.
Megszűnhet az egalitárius ima a Siratófalnál
Az Egyesült Tórai Judaizmus párt állítólag újabb követelést fogalmazott meg – a Likud párttal folyó koalíciós tárgyalások részeként -, hogy tiltsanak be minden koedukált imát a Siratófalnál, beleértve annak egalitárius részét is.
Ha háború van, vegyél harckocsit, de ha nincs, költsd a pénzt oktatásra!
„A honvédelem ereje a társadalom általános tudásszintjének kialakításánál kezdődik” — írja vendégszerzőnk, Dr. Taksás Balázs százados, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
Kamala Harris férje az antiszemitizmus növekedéséről tárgyal zsidó vezetőkkel
A Fehér Ház kerekasztal-beszélgetést hív össze zsidó szervezetekkel az antiszemitizmusról, amelynek elnöke Douglas Emhoff, a zsidó származású Second Gentleman lesz.
100 éve született Lucian Freud festőművész, a realizmus utolsó géniusza
Száz éve, 1922. december 8-án született Lucian Freud brit realista festőművész.
Németország migrációs nyomás alatt is inkább osztogat
Annak idején 2015-ben, amikor Merkel kancellár a határnyitást elrendelte, azt is megígérte, hogy ehhez hasonló helyzet soha többé nem fog előállni. És valóban, így is lett: A jelenlegi, 2022-es helyzet jóval drámaibb, mint az 2015-ben volt. Miközben 2015-ben „csak” 900 000 migránst regisztráltak, most az előrejelzések arról szólnak, hogy az év végéig 1,2 millió menekült és migráns fog az országban tartózkodni.
Elég az antiszemitizmussal kapcsolatos képmutatásból!
Ahogyan szinte minden más kérdésben, Donald Trump volt elnök is elszívja a levegőt Kanye West és szélsőjobboldali szövetségesei antiszemitizmusáról szóló vita körül — írja véleménycikkében Jonathan S. Tobin, a Jewish News Syndicate főszerkesztője.
A németek is szívesen vennének izraeli rakétavédelmi rendszert
Németország reméli, hogy aláírhatja az izraeli Arrow-3 rakétavédelmi rendszer megvásárlásáról szóló szerződést, és a rendszer 2025-re működőképes is lehet.
Leszállhatnánk végre Kanye Westről?
Most csak még jobban felhívjuk rá a figyelmet — vélekedik véleménycikkében Mira Fox, a Forward magazin munkatársa.
Horogkereszttel összefonódó Dávid-csillag miatt tiltották ki Kanye Westet
A magát Ye-nek hívó rapper Twitter fiókját ismét felfüggesztették, miután pénteken egy horogkereszttel összefonódó Dávid-csillagot posztolt. A rapper Adolf Hitlert és a nácikat is dicsérte az ismert radikális jobboldali médiaszemélyiség, Alex Jones InfoWars című műsorában – írja a Tett és Védelem Alapítvány.
A holokauszt tetteseinek és áldozatainak utódai találtak egymásra
Ehrenreich szülei még az 1930-as években elhagyták Németországot, ám a most 83 éves asszony német ajkúként nőtt fel Izraelben és a mai napig megőrizte családja német örökségével való kapcsolatát — írja a zsido.com.
Natalie Portman: Megszakad a szívem a növekvő antiszemitizmus miatt
Natalie Portman Oscar-díjas izraeli-amerikai színésznő vasárnap elítélte a zsidók elleni gyűlöletbeszéd elszaporodását az Egyesült Államokban történt, nagy visszhangot kiváltó antiszemita incidensek és megjegyzések sorozata után.
Bevonult az izraeli hadseregbe Köves Slomó fia
Köves Shalom ráadásul veszélyes terepen, Ciszjordániában szolgál, de ő fontosnak tartja, hogy részese legyen a zsidó állam fenntartásának — írja a Kibic Magazin.
Túlélt egy rakétacsapást, és most Izraelben küzd azért, hogy újra járni tudjon
Roman Bashenko, aki a háború előtt rendőr volt egy olyan épületben állomásozott, amit rakétatalálat ért. A feleségének köszönheti, hogy csodával határos módon mégis életben maradt.
Kína megfigyelési rendszere egyre ijesztőbb
A kínai tüntetések a Telegraph tudósítójának leírása szerint komoly kihívást jelentenek a kínai kommunista vezetés számára, azonban megvannak az eszközeik, amelyekkel le tudnak verni egy ilyen megmozdulást. Ez pedig az évek óta fejlesztgetett, szofisztikált megfigyelési rendszer.
„Ez egy csoda”: Jeruzsálemben látta viszont elhunyt, holokauszt-túlélő nagyapját
Emily Rotenberg úgy döntött, hogy mielőtt hazautazik az Egyesült Államokba, meglátogatja a jeruzsálemi a Cion Barátai múzeumot, és megdöbbent, amikor a kiállításon néhai nagyapja képét vélte felfedezni.
Giulio Meotti: Jobb Katar őszintesége, mint a németek képmutatása
Németországnak, akárcsak Európa többi részének, szüksége van a gázra, de nem tud belőle eleget szerezni anélkül, hogy ne sértené meg saját „erkölcsi normáit” – írja Giulio Meotti az izraeli Arutz7 oldalán megjelent véleménycikkében.