Kamala Harris férje az antiszemitizmus növekedéséről tárgyal zsidó vezetőkkel

A Fehér Ház kerekasztal-beszélgetést hív össze zsidó szervezetekkel az antiszemitizmusról, amelynek elnöke Douglas Emhoff, a zsidó származású Second Gentleman lesz.

Az eseményen részt vesz még Susan Rice, Joe Biden elnök belpolitikai főtanácsadója, Deborah Lipstadt, a külügyminisztérium antiszemitizmus monitoringgal és leküzdésével foglalkozó különmegbízottja, valamint Keisha Lance Bottoms, Biden közéleti szerepvállalásért felelős főtanácsadója – közölte hétfőn közleményben a Fehér Ház.

A Biden-kormány programjának középpontjába helyezte az antiszemitizmus és más bigottságok elleni küzdelmet, amikor 2019 áprilisában azzal indította kampányát, hogy a virginiai Charlottesville-ben 2017-ben lezajlott halálos áldozatokat követelő fehér fajgyűlölő felvonulás és Donald Trump korábbi elnök elmulasztása, hogy egyértelműen elítélje azt, késztette arra a döntésre, hogy induljon az elnökválasztáson.

Az elmúlt hetekben megnőtt antiszemita incidensek és főként a közbeszédben megnövekedett verbális antiszemitizmus miatt Biden szeptemberben csúcstalálkozót hívott össze a Fehér Házban, hogy foglalkozzon a különböző közösségeket fenyegető szélsőségekkel.

A belbiztonsági minisztérium a múlt héten terrorizmusról szóló tanácsadó közleményt adott ki, amely szerint a zsidó, az LMBTQ és a migráns közösségek „tartós és halálos fenyegetéssel” néznek szembe – jelentette az NBC amerikai televíziócsatorna.

Ugyanezen a napon Ben Cardin szenátor, egy marylandi zsidó demokrata képviselő összehívta az antiszemita erőszak fenyegetésével foglalkozó legfőbb ügynökségi tisztviselők találkozóját.

„Többet is tehetünk és többet kellene tennünk” – mondta a találkozó után Cardin, aki az Egyesült Államok emberi jogokat külföldön felügyelő erőfeszítéseinek elnökeként hívta össze az ülést.

„Egységes, nemzeti stratégiára van szükség az antiszemitizmus elleni küzdelemben. Miközben meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt a szólásszabadság védelme és a bántalmazástól való megóvás között, fokoznunk kell fellépésünket, újjá kell építenünk a koalíciókat más csoportokkal, amelyek a gyűlöleten alapuló erőszak célpontjai voltak, és intézményesítenünk kell az antiszemitizmus elleni koordinációt, bárhol is jelenik meg”.

Emhoff, akinek a felesége Kamala Harris alelnök, azt mondta, hogy a munkában töltött idő érzékenyebbé tette őt a zsidó hagyományok és a zsidókat fenyegető veszélyek iránt.

„Még soha nem volt zsidó elnök vagy alelnök, de zsidó házastársa volt egyiknek sem. Mint kiderült, ez nagyon nagy dolog lett a zsidó közösségben és más, nem képviselt közösségekben.”

Emhoff figyelmeztetett az antiszemitizmussal kapcsolatos apátiára. „Tehát nem akarom, hogy normálisnak érezzük” – mondta. „Nem akarom, hogy az emberek azt gondolják, nos, ez csak egy szó, ez csak Kanye” – utalt a Second Gentleman az ismert rapper, Kanye West elmúlt hetekben kifejtett antiszemita nézeteire. „Ez számít. Ez fontos. Mindannyiunknak mint a közösségeink vezetőinek, fel kell lépnünk és beszélnünk kell erről” – fogalmazott Emhoff.

Elég az antiszemitizmussal kapcsolatos képmutatásból!

„Az antiszemitizmus ellen csak akkor lehet hatékonyan harcolni, ha akkor is elítéljük, amikor az általunk preferélt politikai oldalról jön” – írja Jonathan S. Tobin.