Ehrenreich szülei még az 1930-as években elhagyták Németországot, ám a most 83 éves asszony német ajkúként nőtt fel Izraelben és a mai napig megőrizte családja német örökségével való kapcsolatát — írja a zsido.com.
Az asszony nemrégiben meglepő üzenetet kapott: egy bizonyos német férfi, Thomas Edelmann szerette volna felvenni vele a kapcsolatot. A 49 éves férfi nagyapja – kihasználva a nürnbergi törvények adta lehetőségeket – fillérekért vette meg az adásvételbe belekényszerített zsidók üzletét, többek közt Ehrenreich nagyapjának vaskereskedését. A német férfi most azért jelentkezett, hogy az asszonytól elnézést kérjen:
„Úgy gondolom, hogy ha a családom támogatta mindazt a jogtalanságot, melyet az ön szülei átéltek, akkor kötelességünk átvenni a felelősséget és legalább kapcsolatot teremteni, meghallgatni és tanulni”
– írta.
„Megértem, ha ön nem lát ebben a saját maga számára semmiféle hasznot. Ám ha én megértem és meg tudom tanítani a gyermekeimnek és talán családom más tagjainak is, hogy mi az egyes történelmi döntések hatása, az segítheti őket abban, hogy jobb döntéseket hozzanak az életükben”
– magyarázta. Az asszony eleget tett a kérésnek és néhány nappal később nem kevesebb mint másfél órán át beszéltek telefonon – a férfi legnagyobb megdöbbenésére németül.
Ehrenstein beszélt nagyszüleiről, Benjamin és Emma Heidelbergerről és felolvasta nagyapja naplójából azt a részt, melyben leírta, hogy hogyan kényszerítették a bolt és a lakásuk eladására. A rengeteg szenvedés ellenére a napló soraiból optimizmus sugárzik és az is kiderült belőle, hogy bár Wilhelm Edelmann a náci pár tagja volt és nem szégyellte kihasználni az adódó lehetőséget, alapvetően nem volt antiszemita és Heidelbergéket figyelmeztette a közeledő veszélyre. Így történt, hogy felhasználva azt a kevés pénzt, amit kaptak, Edelmann tanácsára azonnal, csupán néhány héttel a Kristallnacht (1938. november 9-10.) előtt elhagyták Németországot és az államalapítás előtti Izraelbe menekültek. Városuk, Bad Mergentheim közösségének rabbiját, dr. Moses Kahnt azon a rettenetes éjszakán agyba-főbe verték, a zsinagógát felgyújtották. A város zsidó lakosainak sorsa a dachaui koncentrációs táborban teljesedett be. Ehrenreich másik két nagyszülőjének nem sikerült időben elhagyniuk a várost, és a náci népirtás áldozatai lettek.
Thomas Edelmann-nak évekbe tellett, mire részleteiben megismerte és megértette családja történetét és felkutatta a Heidelberger-házaspár utódját. Végül a MyHeritage genealógiai társaság segítségével talált rá arra az információra, hogy Izraelbe költöztek, sőt, még észak-izraeli sírhelyükről is tudomást szerzett. Így került a látókörébe Hanna Ehrenreich, akinek a cég oldalán keresztül azonnal üzenet küldött és a kapcsolat létrejött. A hosszúra nyúló beszélgetés végére Edelmann szinte sírt a meghatottságtól. Több évtizedes lelki tehertől szabadult meg, amikor megértette, hogy az asszony nem tartja őt semmiért felelősnek. Ennek ellenére maradt benne bizonytalanság:
„Tudom, hogy a nagyapám rendkívül jó üzletember volt. Viszont már a húszas években tagja volt a náci pártnak, Hitler hatalomra kerülése előtt. Úgyhogy nem hiszem, hogy olyan jó ember volt. Nem vagyok erről teljesen meggyőződve.”
Edelmann és Ehrenreich azt tervezik, hogy továbbra is kapcsolatban maradnak és a férfi talán meglátogatja a közeljövőben az asszonyt izraeli otthonában. Örömmel tölti el a tudat, hogy a családnak végül jó élete lett a zsidó államban.





Szép és megindító történet.
Jó ilyent olvasni.
Nagyon édi. Csak éppen mi benne a hírérték? Nagy lenne a baj, ha bárkit személyében felelőssé lehetne tenni a felmenői tetteiért.
Felelosse tenni nem lehet. De ha a vagyona a zsidoktol szarmazik, azt valoszinuleg lehet perelni. Nagyon jo filmet keszitettek arrol a perrol, amit egy Amerikaban elo zsido asszony folytatott a csaladjatol elkobzott Klimt festmenyert. Ott az alperes az osztrak allam volt, es eleinte nem is vettek komolyan a beadvanyt.Vegul jobbnak lattak peren kivul megegyezni, es visszadni a kepet.
Az nem kérdés, hogy a lenyúlt javakat vissza kell szedni. Az olyan tudósításoknak nem tulajdonítok jelentőséget, hogy az unokák-dédunokák szaglásszák egymást körbe, ugyanis nincs kinek és nincs mit se szemrehányni se megbocsátani.
Mondanam, hogy igazad van. De ha beleolvasok a kommentek egy reszebe, akkor nem a megbocsatas a problema, hanem az, hogy a zsidok uldozeset is tagadjak. Ebben a helyzetben igenis van jelentosege, ha a bunosok utodai elismerik a felmenoik tetteit.
Engem nem zavar az ilyesmi, csak nem tartom hírértékűnek. A zsidőüldözések tagadása szimpla ostobaság, így is kellene kezelni: elvinni a tagadókat Oświęcimbe, Dachauba, Buchenwaldba, tartani nekik egy csapatépítő tréninget.
Azért hírértékű, mert nem mindennapos dolog az, ha egy náci utóda elismeri felmenői bűnét és megpróbál megbocsátást kérni. Ez igazán szép és felemelő gesztus.
Nem tudom kit emel fel és hova, de akit igen, annak egészségére.