Deutsch Tamás: Politikai szexepilem a szerepazonosság

Nem tervez visszavonulást, továbbra is „világmegváltó” álmok motiválják. Szájkarate Csurkával, MTK-s kiteljesedés, a Fidesz európai jövője és azonos neműekkel kapcsolatos nyitottsága, valamint a baloldal képmutatása is szóba került Deutsch Tamás Neokohnnak adott interjújában. Wallenstein Róbert beszélgetett a Fidesz egyik alapítójával.

Olvass tovább

Tülekedés, új pártok és fura szövetségek a választási készülődésben

Izraelben az elmúlt két év során zsinórban egymást követő három sikertelen választás és végül az úgy – ahogy megalakult egységkormány működéséig tartó féléves tűzszünet után mindkét politikai oldalon jelentős átrendeződés várható.

Olvass tovább

Zsidó demokrata politikusok vezetik a Trump elleni impeachment-eljárást

A négy vezető demokrata politikus közül, akik Donald Trump elmozdításán dolgoznak, hárman zsidók – számol be róla a The Jerusalem Post. David Cicilline, az eljárás vezetőjének munkáját, Jamie Raskan, Jerry Nadler, valamint Ted Lieu támogatja. Mindannyian a Képviselőház Igazságügyi Bizottságának tagjai – írja a The Jerusalem Post.

Olvass tovább

Izraeli rendőrök egy zsúfolt esküvő feloszlatása helyett áldást kértek a rebbétől

A múlt hét folyamán izraeli rendőrök egy csoportja, ahelyett, hogy azonnal feloszlatott volna egy nagyszabású haszid esküvőt, inkább órákig hagyta folytatódni, a végén pedig a rebbe áldását is kérte. Cseh Viktor Írása.

Olvass tovább

Nagy finálé — Heti Grün

Áradó törvénytelenség és koporsószögelő big tech, lázadó lengyelek és válasz Bayer Zsoltnak, felsejlő ötvenes évek és rabbik nélküli hitközség, évértékelő helyettes államtitkár és Budapestre költöző neves filozófus. Az elmúlt hét izgalmas olvasmányainak összefoglalója Neokohn-cikkek környezetbarát újrahasznosításával.

Olvass tovább

Lengyel lázadás a közösségi oldalak cenzúrázása ellen

Az Európai Bizottság új törvénytervezet alapján bármit szabályellenesnek nyilváníthatnak, például a kormány bírálatát, a genderideológia, az illegális migráció, az emberellenes iszlamizmus bírálatát, az 56 nem vagy a multikulti-őrület elutasítását, egészen a nemzetállamok támogatásáig. Sebes Gábor publicisztikája.

Olvass tovább

Szög a szólásszabadság koporsójába

Ezen írás születésekor jelentette be Mark Zuckerberg, a Facebook mindenható ura, hogy határozatlan időre, de legalább január 20-ig, az Egyesült Államok 46. elnökének, Joe Bidennek beiktatásáig letiltják Donald Trump amerikai elnököt platformjaikról. A Twitter némileg barátibb elbírálást mutat és miután vagy 12 órára elcsendesítette az erősen Twitter-függő Trumpot, visszaengedte a közösségi médiaplatformra.

Olvass tovább

„Az antiszemitizmus kérdése a baloldal számára taktikai-politikai kérdéssé silányodott”

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára értékelte a tavalyi évet, beszélt a Demeter ügyről, az amerikai választásokról, a jogállamiság kérdéséről és a kormány viszonyáról a nemrég megalakult Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesülettel.

Olvass tovább

A kőszegi munkaszolgálatosok orvosának népbírósági pere

1944 november elejétől kezdve vasúton érkeztek Kőszegre a Józsefvárosi pályaudvaron bevagonírozott munkaszolgálatosok, négy-öt napi, szörnyű utazás után. A nyilas vezetők azért küldték oda őket, hogy felépítsék a Birodalmi Védőállást, és az ennek részét alkotó, katonailag értelmetlen Délkeleti Falat. Erre Hitler az ellene végrehajtott, de meghiúsult merénylet után adott parancsot.

Olvass tovább