Három izraeli cég ellen emeltek vádat, amiért engedély nélkül exportáltak cirkálórakétákat Kínába – írja a The Jerusalem Post.
Hova: #TOP story
Arab Knesszet-képviselő: Izrael zsidó állam, és az is marad
„Izrael Állam zsidó államként született, és az is marad” – mondta kedden a Raám párt vezetője, Manszúr Abbász a Globes héber üzleti lap konferenciáján – írja a The Jerusalem Post.
Túlélőcsomag alijázóknak és tévelygőknek
Robert C. Castel, lapunk szerzőjének írása, amely hasznos tanácsokkal látja el az alija előtt állókat.
Lengyelországban is bevetették a Pegazust, egy ügyvéd és egy ügyész volt a célpont
Szakemberek szerint Roman Giertych ügyvéd mobiltelefonját is lehallgatták a 2019-es választások utolsó heteiben, Ewa Wrzosek ügyésznőt pedig 2021-ben – írja a The Times of Israel.
Az amerikai haditengerészet kísérleti lézerfegyvert tesztelt a Közel-Keleten
Sikeresen zárult az amerikai flotta fegyverkísérlete az Ádeni-öbölben – írja a The Jerusalem Post.
„Keresd a hit erejét Marxban” – üzeni a Kínai Kommunista Párt
„Spirituális izgalom, spirituális öröm” – ilyen és ehhez hasonló szavakkal tűzték tele a párt lapjának egyik beharangozó cikkét.
Egy elkapott ügynök lerántotta a leplet a kínai katonai kémkedésekről
Egy történelmi jelentőségű bírósági döntés rávilágít arra, hogy Kína hogyan használta fel a kémkedést arra, hogy katonai és gazdasági előnyre tegyen szert Amerikával és a világ többi részével szemben.
Keleten a helyzet egyelőre változatlan — Heti Grün
Vita egy nyilatkozat körül és izgalmas beszélgetés Mundruczó Kornéllal. Feszültség az ukrán-orosz határon és a beregszászi zsidóság története. Az elmúlt hét izgalmas olvasmányainak összefoglalója Neokohn-cikkek környezetbarát újrahasznosításával.
Zelenszkij az ukrán nép sorsát a zsidókéhoz hasonlította
Az Oroszország és Ukrajna közötti feszültség kiújulása közepette Ukrajna vezetője párhuzamot vont nemzete és a zsidó nép között egy kijevi zsidók által szervezett rendezvényen – írja a Jewish Telegraphic Agency.
Izraelnek fel kell készülnie a háború és szankciók elől menekülő ukránok és oroszok hullámára
Ellentétben a 2014-es ukrán-orosz háborúval, amely csak Ukrajna keleti határának kis részét érintette, egy teljes körű invázió esetén garantált egy kiterjedt menekültválság – írja a The Jerusalem Post.
Nem mindenki biztos benne, hogy egy izraeli légitámadás sikerrel járna Irán ellen
Izrael katonai akcióval fenyegetőzik Irán nukleáris programjának megsemmisítésére, ha szükséges, de a védelmi tisztviselők szerint a zsidó államnak nincs meg ehhez a képessége, legalábbis nem egyhamar, állította a New York Times cikke szombaton, több jelenlegi és volt vezető izraeli katonai tisztviselőt és szakértőt idézve – írja az Újkelet.live
Holtpontra jutottak a nukleáris tárgyalások, a nyugati hatalmak szerint kezdenek kifutni az időből
Elnapolták a 2015-ös iráni nukleáris megállapodás felélesztését célzó, Bécsben zajló tárgyalásokat pénteken.
A nyilasok által meggyilkolt zsidó gyógyszerész: Richter Gedeon
Egy ember, aki egész életében a gyógyítás szolgálatában állt, s akit a II. világháború alatt a zsidó származása miatt meggyilkoltak a nyilasok. Ha elhagyja az országot, életben maradhatott volna, de Richter Gedeon maradt, mert tenni akart az emberekért a vészterhes időkben is – írja Sal Endre a Mandineren.
A Föld mágneses mezeje és a Biblia
Amikor Sénakhérib, Asszíria királya i. e. 701-ben Júda királyságára küldte seregét, és elpusztíttatta a Jeruzsálemtől 43 km-re délnyugatra fekvő Lákis városát, a tudományért is tett valamit. Mint Yoav Vaknin, a Tel Aviv-i Egyetem munkatársa elmondta az Amerikai Geofizikai Unió idei, New Orleansban tartott ülésén a leégett épületekben található maradék mágnesesség segít a régészeknek a térségben talált egyéb leletek datálásában. A geofizikusoknak abban is segít, hogy feltérképezzék a földi mágnesesség hullámzását – írja az Economist.
A koszovói konfliktus csak Putyin elterelése lenne az ukrajnai eseményekről?
Vlagyimir Putyin azt állítja, hogy az orosz nemzetiségűek védelme indokolja az Ukrajna elleni katonai fellépést. Nagyobb célja, azonban az, hogy szembeszálljon a NATO-val és aláássa az USA befolyását, hogy visszaszerezze az Orosz Birodalom múltbeli dicsőségét.
Egy modern egyiptomi kivonulás története
„Amikor elhagytuk Egyiptomot, csak egy bőröndöt és húsz egyiptomi lírát vihettünk magunkkal. Ez volt mindenünk. Ennél többet tilos volt vinni, és nagyon aggódtunk, hogyan fogunk boldogulni egy új országban minden nélkül.”
Nem szabad elfelejtenünk a kommunizmus bűneit
A kommunizmus különböző országokban, különböző időpontokban, különböző módokon kényszerítette rá zsarnokságát az emberekre. A válaszreakció mindig ugyanaz volt: az emberek ellenálltak, gyakran akár nagy kockázatot vállalva – írja Lee Edwards és Brenda Hafera az 1945-ön megjelent cikkükben, amelyben saját berlini és hongkongi élményeiket mesélték el.
Megtámadják-e az oroszok Ukrajnát? — Sz. Bíró Zoltánt kérdeztük
Idén Oroszország már másodszor növelte a csapatainak számát az ukrán határ közelében. A lépés hatására az ukránok a nyugati hatalmak segítségét kérték, amelyek figyelmeztették az oroszokat, hogy amennyiben megtámadnák Ukrajnát, annak súlyos gazdasági és diplomáciai következményei lennének. Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukránok NATO csatlakozása ellen tiltakozik, és állítása szerint a határ mentén az ukránok azok, akik élezik a helyzetet. De vajon mi az oroszok célja? Valóban háború közeleg? Sz. Bíró Zoltánt, Oroszország-szakértőt és a Budapesti Corvinus Egyetem mesteroktatóját kérdeztük az ukrán-orosz feszültség hátteréről és a lehetséges forgatókönyvekről. Interjú.