Robert C. Castel, lapunk szerzőjének írása, amely hasznos tanácsokkal látja el az alija előtt állókat.
Mikor ezelőtt úgy negyven kilóval bezuhantunk Izraelbe, pár nappal az érkezésünk után a házunk bejáratánál landolt a Szochnut IKEA drónja és két markos kaukázusi “hudrub” lepakolta a poros teherautó platójáról a szeretetcsomagot.
A rakományban minden benne volt, amire az ügybuzgó Illetékes szerint egy új olé családnak szüksége lehet. Egy asztal, néhány szék, ágyak, matracok, ágynemű és egy kartondoboz, ami egy egész halom brosúrát tartalmazott, az összes általunk nem ismert nyelven. Ezekből kellett volna megtudnunk, hogy hány hét a világ Izraelben.
Akkoriban, még fiatal kamaszként eltűnődtem rajta, hogy milyen szenzációsan jól meg vannak itt szervezve a dolgok, mivel a hordárok sokkal kevésbé dülöngéltek, mint a kelet-európai megfelelőik és egyikük sem rókázott a kapu elé.
Aztán persze hamarosan rájöttem, hogy a legfontosabb dolgot elfelejtették becsomagolni.
Az inasiskola csavartáblázatát, amiből megérthettem volna, hogy milyen srófra jár az izraeliek esze. Mik azok az értékek, amik fontosak itt, és főleg mik azok, amik máskepp működnek vagy másképp vannak súlyozva, mint az Óhazában?
Ezt a hiányosságot próbálom meg most pótolni ezzel a cikkel.
Sokszor szembesültem azzal, hogy milyen nehéz az újonnan érkezettnek felfogni, megérteni és a végen elfogadni, hogy a Katamonban másképp látnak egyes dolgokat, mint Újlipótvárosban.
Sokszor láttam régi olétkat is, akik, ha el is indultak ezelőtt ezer évvel onnan, még mindig nem érkeztek meg ide. Ami a leginkább hiányzik nekik az nem az ismeretek, a lexikális tudás, hanem a megértés.
Megérteni persze nem feltétlenül ugyanaz, mint elfogadni. Mikor mondhatjuk el, hogy megértettünk valamit? Aki megért dolgokat az képes tárgyilagosan és objektíven elmagyarázni egy kívülállónak egy olyan álláspontot, amivel ő maga nem feltétlenül ért egyet. A meg nemértés csalhatatlan jele ennek az ellenkezője, a karikatúrarajzolás és a szalmabábuállítás.
Hogy miért baj a meg nem értés?
Azért, mert sebezhetővé teszi az újonnan érkezettet az egyre erősödő Izrael-ellenes, és az anticionizmusba alig-alig burkolt antiszemita propaganda ellen.
Ameddig ez az átok-gyilok hadjárat a zsidók állama ellen csak a politikai spektrum egyik oldaláról jött, nem volt nehéz megküzdeni vele. Könnyű nem figyelni oda azokra, akikkel amúgy sem értesz egyet semmiben.
A helyzet azonban megváltozott. A politikai spektrum másik oldala is egyre inkább rácuppant ezekre a témákra és a régivágású antiszemitizmus méltó versenytársává nőtte ki magát. Ezzel a fenyegetéssel szemben igen sebezhetőek azok, akik az összes egyéb napirendi pontban egyetértenek az újtípúsú antiszemitákkal. Igen sebezhetőek azok is, akik nem vásárolják ugyan az új antiszemiták politikai termékeit, de a bevásárlókosaruk tele van a új antiszemiták által inspirált kulturális és média-termékekkel.
Hogy miért baj a meg nem értés?
Azért, mert a meg nemértő elbizonytalanodik, úgy érzi, hogy kétfelé próbálják szakítani, egyre kevésbé érzi magát otthon úgy Izraelben, mint a saját bőrében. Manapság az oikofóbia, a saját gyökereink, az otthon lenézése és gyűlölete trendi dolog és a felvilágosodottság egyik legbiztosabb mércéje. Ugyanakkor az elidegenedés és a boldogtalanság garanciája is.
Az „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” diktuma talán elcsépelt, de ahogy régen mondták volna, ül. Nem az otthonnak teszünk szívességet azzal, hogy otthon vagyunk benne, hanem saját magunknak.
Hogy a megértést könnyebbé tegyem, összeállítottam egy hevenyészett túlélőcsomagot. Remélem, hogy lesznek, akik hasznosnak találják majd. Ha pedig sikerül vele felbosszantanom valakit, az is jó jel. Gyerekkoromban is mindig azt mondták a plezúrra, hogy jó, ha viszket, mert akkor gyógyul.
Egyensúly gyakorlat erkölcsi alapelvekkel
Társadalompszichológiai kutatások (Haidt, 2004) kimutatták, hogy a legtöbb kultúra, tértől és időtől függetlenül, hat erkölcsi alapelvet ismer:
- gondoskodás
- igazságosság (ill. egyenlőség, arányosság)
- hűség (csoportlojalitás)
- tekintélytisztelet
- szentség (ill. tisztaság)
- szabadság
Különböző társadalmak különböző fontosságot tulajdonítanak ezeknek az erkölcsi alapelveknek. A politikai, világnézeti különbségeink általában ezeknek az elveknek az eltérő súlyozásából fakadnak. A legszámottevőbb különbség azok között van, akik csupán egy, esetleg két elvet ismernek el a hat közül, illetve azok között, akik számára mind a hat elv fontos. Mindnél több elvet kénytelen valaki egyensúlyban tartani, annál mérsékeltebb nézeteket képvisel. Mindnél kevesebb alapelvre összpontosít valaki, annál inkább hajlamos politikai, illetve vallási fanatizmusra. A legjobb példa erre a totalitárius diktatúrák, például a nemzeti-szocialisták obszessziója az ötödik elvvel, a faji tisztasággal, illetve a kommunisták obszessziója a második elvvel, az egyenlőséggel.
Napjaink anticionistái általában ezt a második elvet, az egyenlőséget, illetve annak a hiányát vágják a fejünkhöz. A vád általában úgy van megfogalmazva, hogy a palesztinok lekváros palacsintája két centivel rövidebb, mint az izraelieké. Miért? Mert ugyebár rasszizmus, kolonializmus, imperializmus stb.
Erre két választ lehet adni.
Egy, nem minden egyenlőtlenség fakad elnyomásból. A bizonyítás terhe nem a mi vállunkra nehezedik, hanem annak a vállára, aki a vádindítványt benyújtotta.
Kettő, meg kell kérdezni a vádaskodót, hogy az egyenlőségen kívül elismer-e egyéb morális alapelveket? Ha nem, akkor nagyjából már tudjuk, hogy milyen embertípussal van dolgunk.
Azt mindenesetre fontos közölni vele, hogy nekünk az ő értekein kívül más értékeink is vannak. Számunkra az igazságosság, “cédék, cédék tirdof”, nem kevésbé, fontos, mint az üzletszerűen jóemberkedőknek, viszont nekünk van egy sor egyéb értékünk is, mint például a hagyományaink tisztelete, lojalitás a néphez amihez tartozunk stb. Ha a másik fél elismeri a mi morális alapelveink létjogosultságát akkor megnyílik a lehetőség egy hosszú és tartalmas eszmecserére a különböző morális alapelvek helyes súlyozásával kapcsolatban. Ha nem, akkor nem érdemes időt vesztegetni rá.
Aki csupán világpolgár, az menjen világgá.
Robert C. Castel írásának folytatása itt olvasható.
