A diaszpórában élő zsidók 80%-a nem kötődik a zsidósághoz

A világ zsidó népességének 47%-a él Izraelben, 42% Észak-Amerikában, 11% más országokban — olvasható a The Jerusalem Post összefoglalójában.

Az izraeli kormány diaszpóra ügyekért felelős minisztere, Omer Jankelevics a Knesszet bizottsága előtt tette meg éves jelentését, mely szerint a Földön 14.410.700 zsidó él. A legnagyobb közösség Izraelben 6.740.000 fő, ezt követi Észak-Amerika 6.088.000 fős létszámmal. A teljes népesség 7 és fél százaléka, 1.072.400 él Európában.

Dvir Kahana, a minisztérium igazgatója szerint a diaszpóra zsidóságának 80 százaléka nem érez semmiféle kötődést sem a judaizmushoz, sem a zsidó identitáshoz.

„Miközben mi az árral szemben úszunk, a diaszpórában a zsidók kényelemben élnek”

— mondta Kahana a bizottság előtt.

David Bitan (Likud), a bizottság elnöke aggodalmát fejezte ki azoknak a kis, diaszpórában élő zsidó közösségeknek a sorsáért, melyek képtelenek fenntartani magukat. Elmondta, hogy ígéretet kapott Israel Katz pénzügyminisztertől arra, hogy a következő költségvetésben 20 millió sékelt (1,7 milliárd forint) különítenek el ezeknek a közösségeknek a megsegítésére, és a Szochnuttól is hasonló nagyságrendű segítséget várnak el.

„Ha nem erősítjük meg a diaszpóra közösségeit, nem maradnak potenciális bevándorlóink, akiket hazahozhatnánk”

— szögezte le Bitan.

Jankelevics arra hívta fel a bizottság figyelmét, hogy

„Izraelnek minden eddiginél határozottabban kell kinyilvánítania elkötelezettségét a diaszpóra iránt, és az egész zsidó nép kormányaként kell tevékenykednia”

Tehila Friedman képviselő (Kék-Fehér), aki korábban Bostonban élt, és New Jersey zsidó szervezeteiben dolgozott, arra panaszkodott, hogy a zsidó oktatás az Egyesült Államokban csillagászati összegekbe kerül:

„Az USÁ-ban el kell adnod a vesédet, hogy megengedhesd magadnak, hogy a gyerekedet zsidó iskolákba küldjed. Ha Izrael ebbe befektetne, az lefékezhetné az asszimilációt”

Izraelbe menekítenék a francia zsidókat

A Cionista Világszervezet szerint Franciaország „behódolt” az iszlám dzsihádnak, és Izrael is csak nyerhet a francia zsidókkal.