Az 1956-os fiatal forradalmár életét a jozsefvarosujsag.hu róla szóló bejegyzésének a segítségével elevenítjük fel.
Hova: #TOP story
Biden energiapolitikája árt Amerikának és Európának is, de van megoldás
A nemzetközi olajkartell, az OPEC+ bejelentette, hogy napi 2 millió hordóval csökkenti a kitermelést. A Fehér Ház „totális katasztrófának” tartja ezt az intézkedést, ami igaz is. Amit a Biden-csapat nem ismer el, az az, hogy a katasztrófát ők maguk okozták – írja Mandy Gunasekara az Independent Women’s Forum vezető politikai elemzője és az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének korábbi kabinetfőnöke.
„Remélem, Putyin meggondolja magát az orosz birodalmi elképzelését illetően”
Benjamin Netanjahu azt nyilatkozta, hogy fontolóra venné Kijev felfegyverzését, ha újra hatalomra kerülne.
Ez gyors volt: először likvidáltak iráni katonákat Ukrajnában
Tíz, orosz katonákat kiképző iráni halt meg ukrán csapásokban az elmúlt héten – közölte egy ukrán tisztviselő az izraeli Kan hírügynökséggel pénteken.
Járvány-rémálom: Miért ragaszkodik még mindig Kína a zéró-COVID politikához?
A világ nagyrészt túllépett a Covidon – kivéve Kínát, ahol a városokat még mindig lezárják egyik napról a másikra – írja a BBC.
Forradalom készül Franciaországban?
Az igazi „válság” már úton van – írja John Lichfield, aki 20 évig volt az Independent párizsi tudósítója.
Az orosz állami televízió már Herszon elvesztésére készíti fel a nézőit
Az orosz állami televízió a jelek szerint már készíti fel a nézőit a megszállt déli Herszon városának elvesztésére, miközben Kijev egyre intenzívebb ellentámadást indít a területek visszafoglalására.
A Tulsi Gabbard sztori — így lett demokraták üdvöskéjéből az ellenségük
A demokrata párt reménysége volt: az amerikai hadsereg veteránja, egy ügyes szónok, akit kedvel a kamera, ő volt az első hindu képviselő az amerikai kongresszusban. Most mégis bejelentette, hogy kilép a pártból. Egyesek már Trump alelnökeként vizionálják, és Tulsi Gabbardban valóban megvan a potenciál, hogy felfordulást okozzon az amerikai politikában, kérdés jó vagy rossz értelemben. Hajdú Tímea írása.
UnHerd: Antiszemita-e a „globalista” kifejezés?
Yoram Hazony izraeli filozófus szerint nem.
Boris Johnson visszatérne, de vajon van-e erre esélye?
A volt miniszterelnök esélyt lát a visszatérésre, miután Liz Truss az Egyesült Királyság történetének legrövidebb ideig hivatalban lévő vezetőjeként távozik a Downing Streetről – írja a Telegraph.
Erdogan üzletel: Törökországon át irányíthatják át az orosz gázt Európába
Recep Tayyip Erdoğan török elnök szerdán azt mondta, hogy országa együttműködik Oroszországgal egy „földgázközpont” létrehozásában – írja a Business Insider.
Támadás és védelem az ukrán háborúban 2.0
A háború kezdete óta többször írtam arról, hogy a két harcforma közötti egyensúly egyre inkább a védelem javára látszik elbillenni. Ez a változás a háború arculatában az egyik oka annak, hogy az ukrán háborúból hiányzik az a nagy mélységben végrehajtott műveleti manőver amit a két Öböl-háború óta természetesnek tartunk. Robert C. Castel elemzése.
Jogos Trump kritikája az amerikai zsidókkal szemben?
A volt amerikai elnök Truth Social című posztjára adott reakció nem más, mint a szavainak hisztérikus – céltudatos – félreértelmezése, amelyek nem voltak sem fenyegetőek, sem antiszemiták – írja véleménycikkében Ruthie Blum izraeli író az Israel Hayom hasábjain.
Németországi blackout: ideiglenesen elhalasztva
Az elmúlt hétvégén pártkongresszusra gyűltek össze a Zöld Párt méltóságai. A jól fűtött és nagyszabásúan kivilágított bonni Nemzetközi Kongresszusi Palotában mámorosan ünnepelték az atomenergia németországi végnapjait. Győzelmi hangulatukat árnyalatnyit sem mérsékelte, hogy körülöttük az ország egyre inkább sötétbe borul, az ipar és a kereskedelem haldoklik, és már szén és fa is alig kapható, ha valaki gáz hiányában régi cserépkályháját akarná újra üzembe helyezni. Miért is zavartatták volna magukat, mikor több mint egy évtizede pontosan e cél megvalósításán fáradoztak?
Izrael fegyvert nem ad Ukrajnának, de rakétafigyelmeztető rendszert fejleszthet
Izrael felajánlotta, hogy segít Ukrajnának egy korai előrejelző rendszer kifejlesztésében, de fegyverrendszereket nem fog szállítani – közölte szerdán Benny Ganz védelmi miniszter, a The Jerusalem Post jelentése szerint.
Az Iráni Forradalmi Gárda üzemeltetheti az Ukrajna ellen bevetett drónokat
Ukrajna és nyugati szövetségesei azzal vádolják Oroszországot, hogy iráni gyártmányú drónokat vetett be az Ukrajna elleni támadásokban az elmúlt hetekben, miközben Moszkva és Teherán egyre közelebb kerülni látszik egymáshoz — írja a Times of Israel.
Tombol az anticionista aktivizmus az amerikai egyetemeken
Az Anti-Defamation League Center on Extremism (Rágalmazásellenes Liga Központ a szélsőségesség ellen) éves jelentése szerint az Izrael-ellenes aktivizmus az egyetemi kampuszokon az egyik „meghatározó elemévé” válik az amerikai egyetemi életnek.
A zöldek árulása – így pénzeli a Kreml a Nyugat progresszív klímaharcosait
Oroszország és a Gazprom dollártízmilliókat költött az évek során arra, hogy az energia terén kiszolgáltatottá tegye a Nyugatot, azon belül is leginkább Európát.