A korlátlan migráció elsődleges és hosszútávú terhei képezik a német állam egyre drámaibb eladósodásának egyik fő forrását. De még magasabb ár a szülőföld elvesztése.
Greifswald városa Mecklenburg-Elő-Pomeránia északkeleti csücskében, a Keleti Tenger partján fekszik. A 60 000 lakosú kikötőváros nagy történelmi múlttal rendelkezik, a középkorban a legendás Hanza-szövetség tagja volt. A napokban Greifswaldban ritkaságba menő esemény történt: A lakosság népszavazáson dönthetett arról, hogy elhelyezhet-e a városi vezetés konténerekben egy újabb migráns-kontingenst. A szavazás az alacsony választási részvétel ellenére érvényes volt, a szavazók mintegy 65 százaléka a terv ellen szavazott.
A jó hírt, hogy valahol egyáltalán megkérdezték a lakosokat, kissé tompítja a városi vezetés válasza, amely felért egy zsarolással: Jó, nem lesz konténer, de akkor majd kénytelenek lesznek a migránsokat iskolai tornatermekben és más városi tulajdonban levő ingatlanokban elhelyezni.
Greifswaldban a lakosságnak már most mintegy négy százaléka migráns, és a városi vezetésen kívül mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a szavazás nem a konténerekről, hanem a migránsok betelepítéséről általában szólt.
A szociáldemokrata-zöld-szabaddemokrata kormányt az olyan véleménynyilvánítások, mint Greifswaldban nem érdeklik. Még mindig humanitárius kötelességként állítják be azt, hogy az országba mindenki örökre beutazhat, ha csak képes kimondani a „menedék” szót. És mivel a humanizmusnak nincsen ára, ezért nem is foglalkoznak az ár kérdésével.
A neves német közgazdász Bruno Bandulet professzor nemrégiben mégis megkísérelte a lehetetlent, és az Eigentümlich Frei ellenzéki magazinban megpróbálta a nyilvánosan rendelkezésre álló, de szétszórt adatokból kiszámítani, mennyit is költött az adófizető polgár a Németországban élő és még tovább szaporodó migránsok jólétére 2015, vagyis az első nagy migrációs hullám érkezése óta. A következőkben Bandulet professzort követve migránsokról fogunk beszélni, mivel a bevándorlóknak csak egy százaléka tartozik a politikai okokból üldözöttek közé, akikre az alaptörvény menekültek felvételét szabályozó paragrafusa vonatkozik.
A mindennapi tapasztalat is azt bizonyítja, hogy a bevándorlók legnagyobb része nem politikai, hanem anyagi okokból kíván tartósan Németországban letelepedni.
Eddig 2015 óta egyetlen kormány sem tartotta szükségesnek a német segítőkészség teljes költségeit kiszámítani és nyilvánosságra hozni, ezért Bandulet csak részben volt eredményes. A szövetségi államháztartás 2016 és 2021 között „menekültekkel összefüggő kiadások” címszó alatt 131,8 milliárd eurót mutatott ki. Ebben nincsenek benne a tartományok és az önkormányzatok kiadásai, amelyeket csak becsülni lehet. Bandulet szerint ezek a költségek mintegy 230 milliárd eurót tesznek ki.
Ez az összesen több mint 360 milliárd euró azonban csak a rövidtávú kiadásokat fedezi. Egy migráns németországi élete során – több közgazdász egybehangzó számításai szerint – még a legoptimistábban feltételezett esetben is 207 000 euróval terheli az államháztartást, mivel a migránsok túlnyomó többsége több állami szolgáltatást vesz igénybe, mint amennyi adóval és járulékkal azok költségeihez hozzájárult.
Ha abból indulunk ki, hogy 2015 és 2021 között 1,92 millió migráns érkezett Németországba (akikről tudunk), akkor ez a hiány 397 milliárd eurót tesz ki, vagyis összesen 627 milliárd eurót, ami megfelel a 2021-es német államadósság egynegyedének.
Persze akkor még nem beszéltünk a pénzben nem kifejezhető megterhelésekről: a valaha élenjáró német egészségügyi rendszer roskadozásáról, a közbiztonság eddig példátlan eróziójáról, az iskoláknak a németül nem tudó és renitens diákokkal való elárasztásáról, és ennek következtében az oktatási színvonalnak és a tanulók teljesítményeinek a drámai összeomlásáról. „Az együttélés egyre nehezebbé és konfliktusokkal terhesebbé vált”, írja Bandulet, „mert egyre kevesebb közösség létezik” a társadalomban.
E tények ellenére a kormány semmilyen szándékot nem mutat arra, hogy feltartóztassa a továbbra is korlátlan migrációt a szociális rendszerekbe, sőt, még mindig újabb és újabb meghívókat állít ki a világ minden tájára. „Szakemberek” beutazásáról ábrándozik, miközben a sok milliós bevándorló sereg nagy része munkanélküli segélyből és az újabban „polgárjövedelemnek” titulált állami segélyből él. A központi munkaügyi hivatal 2022-es adataiból kiderül, hogy a nyolc fő migrációs országból származó bevándorlók 40,9 százaléka volt munkanélküli, 50,7 százalékuk élt valamilyen segélyből. Az sajnos kideríthetetlen, hogy a német állampolgárságú munkanélküliek és segélyből élők között hányan tartoznak a „migrációs hátterűekhez”.
Az elmúlt héten három napig tanácskoztak a 16 szövetségi állam belügyminiszterei. A megbeszélésen központi téma volt az a kérdés, hogy hogyan lehetne a tartományokra nehezedő migrációs nyomást enyhíteni. Brandenburg, Szászország és Baden-Württemberg képviselői felszólították Nancy Faeser szociáldemokrata szövetségi belügyminisztert, hogy rendeljen el határellenőrzést a lengyel, a cseh és a svájci határon, ahonnan az illegális bevándorlók nagy része érkezik.
Faeser szerint azonban erre nincsen szükség, és ezért a határok továbbra is tárva nyitva állnak.
Eddig 136 000 menedékkérelmet nyújtottak be csak az év első öt hónapjában. 2022-ben a menedékkérelmek 44 százalékát, 2023-ban eddig 48,6 százalékát utasították el. 2022-ben ezzel szemben összesen 12 945 embert sikerült kiutasítani, 94 229-en az országban maradtak, minden menedék-ok nélkül.
Még a bűnözőket is csak kivételes esetben utasítják ki.
Köztudott, hogy mintegy 40 főleg iszlám országokból származó klán felosztotta maga között az országot. A befolyási övezetekért folytatott harcot fényes nappal bonyolítják le különböző városok terein és parkjaiban. Múlt csütörtökön a Ruhr-vidéken, Castrop-Rauxelban és Essenben kezdődött el egy csata egy libanoni és egy szír klán tagjai között. Aznap több órán keresztül folyt a harc, melynek eredménye hét, részben súlyos sérült volt. De az összetűzések ezzel korántsem értek véget, kedden a rohamrendőrségnek kellett a szomszédos Bottroppban egy kórházat az ostromló klántagok ellen védelmezni, akik egy ott ápolt áldozatnak kívántak segítségére sietni. A konfliktus még folyamatban van.
Mintha a problémák nem is léteznének – a migráció kérdésében az AfD kivételével teljes az egyetértés az összes párt között. Saskia Esken, a szociáldemokrata párt társelnöke nemrégiben örömének adott kifejezést, mivel a migránsok „segítenek a konzervatív tespedtséget lerázni”, a zöldek pedig már most hangosan gondolkodnak azon, hogyan lehet majd az EU kicsit szigorúbb bevándorlási terveit szabotálni. A látszatellenzékben levő CDU sem lázadozik igazán, és miért is tenné.
Annak idején, a nyolcvanas évek elején, a CDU és akkori főtitkára Heiner Geißler voltak azok, aki az addig pragmatikus vendégmunkás-programot a diverzitás és multikulturalizmus ideológiai irányába terelték, és ezzel lerakták a zöldekkel való szövetkezés és Németország bevándorló-országgá nyilvánításának alapjait. Rendkívül eredményesen, mint látjuk.
Végezetül érdemes Bandulet professzor összefoglalóját idézni. „Rövidlátó lenne, ha a migrációnak csak a pénzügyi és gazdasági előnyeit és hátrányait vizsgálnánk. A jó élethez nemcsak a jólét, hanem a személyes jó közérzet is hozzá tartozik. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy a bevándorlás szigorú korlátozását követelje, mert a megszokott környezet és a szülőföld megőrzése fontos neki… Viszont az uralkodó kissebségnek, amelyik elhatárolódik a saját népétől, nincsen joga ahhoz, hogy idegeneket hívjon az országba, mert nem akar egyedül maradni a német néppel. Az internacionalisták Németországot gazdátlan országnak tekintik …”
Ehhez nincs mit hozzáfűzni.
Fotó: Unsplash
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.