Ez év február 15-én levelet kapott a svájci határhoz közeli Lörrach város negyven lakosa. A Wöblin utcai önkormányzati lakások bérlőivel ezen az úton közölte a városi házkezelőség, hogy rövidesen egyoldalúan fel fogják mondani a bérleti szerződésüket. „Mint tudják, egy ideje jelentősen megnövekedett az Ukrajnából és más égtájakról Németországba érkezett menekültek áradata”, így a levél, majd rátér a lényegre: „A menekültotthonok mellett intenzíven keresünk más elhelyezési lehetőségeket. A Wölblin utca 21-től 29-ig terjedő házak különösen alkalmasak erre a célra. Ez Ön számára azt jelenti, hogy nemsokára fel fogjuk mondani az Önnel kötött bérleti szerződést.”
Az önkormányzati tulajdonos állítólag más, magasabb színvonalú lakásokat ajánlott fel a kétségbeesett bérlőknek. Csak azt nem említik, hogy az új lakások más falvakban, kilométerekre vannak a lakók munkahelyétől és a gyerekek iskoláitól, és ezzel megoldhatatlan feladatok elé állítják a kilakoltatott családokat.
A migránsok érdekében az utcára kitettek legtöbbje szegény, aki nem véletlenül lakik az olcsó és eléggé lerobbant lakásokban.
A lörrachi főpolgármester, aki a szociáldemokraták és a magát kereszténynek nevező CDU támogatásával került hivatalába, a közfelháborodás nyomán összehívott sajtókonferencián megdöbbenésének adott hangot, és elárulta, hogy „alig lehet elviselni” – na nem a kidobottak kínját, hanem az önkormányzati háztulajdonos ellen fellángolt gyűlöletet, melyet képtelen volt megérteni. A háztulajdonos képviselője pedig alig elviselhető cinizmussal azt ígérte, hogy természetesen senkit sem fognak a kiköltözésre kényszeríteni.
A tapasztalat azt mutatja, mondta, hogy az emberek majd maguktól is elmennek, ha az első migránsokat betelepítették. És mivel a hangulat „feltüzelt”, az elkövetkezendő időben nem fog lakógyűlésre sor kerülni.
Lörrachban nem egyedi esetről van szó. Berlin – eléggé szegény – Wedding kerületében egy az evangélikus egyházhoz tartozó idősek otthonában 110 részben tolószékre utalt és korlátozottan mozgásképes idős embernek 2022 végén felmondták a szerződését.
Az evangélikus diakónia arra hivatkozott, hogy több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a menekültek ellátásában, és ezért helyre van szüksége a „többszörös lelki sérülésekben szenvedő menedékkérők” felvételére.
A felmondást az idős emberek katasztrófaként élték meg, legtöbbjük zokogva hagyta el az intézményt, tudósított a Fokus hetilap, miközben bútoraikat a már készenlétben álló konténerekbe dobálták. Az alapítvány ez esetben is felajánlotta, hogy az idős emberek átköltözhetnek más intézményekbe, amit a kilakoltatottak nem vettek igénybe, mivel elszakította volna őket a közelben élő családjuktól.
A német lakosok ellen irányuló szadista akciók áldozatai mindkét esetben a társadalom leggyengébbjeihez tartoznak, szegények és öregek. A hatóságok és egyházak nyilvánvalóan abból indulnak ki, hogy ezek a kiszolgáltatott emberek aligha fognak ellenállást tanúsítani.
A rendszermédia kevés kivétellel a hivatalos szervek oldalán áll, és kapásból lenácizta mind azokat, akik a történteket nyilvánosságra hozták, és azokat is, akik Lörrachban nemtetszésüknek adtak hangot.
De senki se áltassa magát azzal, hogy őt ilyen atrocitás nem érheti. Állandó téma a kormány és a pártok környékén, hogy milyen módon lehetne privát tulajdonban levő telkeket, üresen álló ingatlanokat az állam, illetve az önkormányzatok által kisajátítani és oda migránsokat telepíteni.
Már jó ideje folyik a propaganda-hadjárat az idősek ellen, mivel azok gyermekeik elköltözése után sem adják fel immáron „túl nagy” lakásaikat, és ezzel szabotálják a lakások újraelosztásának tervét.
Közben a migránsok áradata egyre dagad. Egyedül 2023 januárjában 31 000 menedékjogi kérvényt nyújtottak be, miközben az ukrán „menekülteknek” elég egy fiktív igazolványt (tényleg így hívják hivatalos nyelven) kiállíttatni, hogy felvételt nyerjenek a német szociális rendszer paradicsomába – amelyhez természetesen az ingyen lakás is tartozik.
A migránsáradat megfékezése érdekében eddig a kormány semmiféle intézkedésre nem volt hajlandó, sőt, pénzügyileg ösztönzi és politikai nyomás alá helyezi az önkormányzatokat és a korrupt egyházakat, hogy a helyi német lakosság kárára minél több migránst helyezzenek el.
Ugyanakkor a feminista külpolitika értelmében, ahol tud, keresztbe tesz azoknak az európai országoknak, amelyek megpróbálják a migránsok egyre agresszívabb nyomulását feltartóztatni.
Ahol mégis mutatkozik valamiféle ellenállás, azt a rendszermédia segítségével vagy elhallgatják, vagy a náci és jobboldali besorolással igyekeznek mindenkit elrettenteni a részvételtől.
Ez az eljárás az év eleje óta a mecklenburg-vorpommerni Upahlban folyó harc esetében nem vezetett sikerre. A járási vezetés az 500 lakosú faluban egy konténertelep felállítását tervezte 400 migráns számára, ami közfelháborodáshoz és több tüntetéshez vezetett, amelyen a falu szinte teljes lakossága részt vett. Végül a dolgok odáig fajultak, hogy az járási vezetés ülését a készenléti rendőrségnek kellett védelmeznie.
Talán azért, mert a heves ellenállás meglepte az állami szerveket, a közigazgatási bíróság néhány napja úgy döntött, hogy a járás terve törvénytelen volt, mert a döntés a konténerek felállításáról a falu lakosságának tájékoztatása előtt született meg.
Upahl nem egyedi eset, egyre gyakrabban ütközik a migránsok betelepítése heves ellenállásba, mint az utóbbi hetekben Szászországban és Bajorországban. Polgármesterek és járási vezetők egyre gyakrabban figyelmeztetik a kormányt, hogy a helyzet sok helyütt a robbanásig feszült.
De a szocdem-zöld-szabaddemokrata kormány számára a német államiság multikulturális megsemmisítése elsőséget élvez a német nép kicsinyes érdekeivel szemben. Ez már az amúgy migránspárti kereszténydemokrata CDU-nak is egy kicsit soknak bizonyult, úgy, hogy Friedrich Merz pártelnök saját „menekültcsúcsot” hívott össze március 30.-ára. De ott persze nem a határok ellenőrzéséről, a migráns bűnözők és illegális bevándorlók kitoloncolásáról lesz szó. Sokkal inkább arról, hogy hogyan lehetne a lakosságnak szülőföldje elvesztését pozitívabb színben bemutatni.
És persze a „csúcs” sem fog semmit változtatni azon, hogy az állami szervek gyakorlatában a fehér németek időközben másodrangú polgároknak számítanak, akiknek az uralkodó elit szerint erkölcsi kötelezettsége a migráns hódítóknak helyet csinálni.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.