Tavaly novemberben, az irániakkal folytatott 22 hónapos sikertelen tárgyalások után Joe Biden elnök azt mondta, hogy az iráni nukleáris megállapodás „halott”. Az elmúlt hetekben azonban újjáélesztette a tárgyalásokat Teheránnal, állítólag „a feszültségek csökkentése érdekében”. Miközben Biden és csapata azt állítja, hogy az iráni atomfegyverprogram előrehaladásának megállításán dolgoznak, ki nem mondott céljuk Izrael korlátozása, mégpedig véglegesen – írja Michael Doran a Tablet magazinban.
2021-es hivatalba lépésekor Biden visszatért az eredetileg Barack Obama elnök által felvázolt közel-keleti stratégiához, amelynek sarkalatos pontja az Iránnal való megegyezés volt. Míg Obama stratégiája az amerikai politika ambiciózus, az egész régióra kiterjedő átrendeződését jelentette, ő ezt egy szűk körű fegyverzetellenőrzési megállapodásként csomagolta. Valójában a közös átfogó cselekvési terv (JCPOA), ahogyan a nukleáris megállapodást hivatalosan nevezik, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mint olyan biztos akadály, amely elzárja Irán összes útját a bombához. Sikerült azonban félreállítani az iráni atomfegyverprogrammal kapcsolatos vitát, így Obama és csapata közvetlen csatornákat nyithatott Teherán felé, ami – úgy vélték – segíthetnek a Közel-Kelet stabilizálásában.
Obama kísérlete, hogy inkább megkerülje a nukleáris kérdést, mintsem megoldja azt, kulcsfontosságú volt a JCPOA egész jellege és szerkezete szempontjából. A megállapodás alapjait 2013-ban, Obama második hivatali idejének kezdetén rakták le, amikor az amerikai elnök meghajolt Irán azon követelése előtt, hogy az Egyesült Államok ismerje el önjelölt „jogát” az urándúsításhoz. Obama engedménye egy csapásra megszüntette a legfélelmetesebb akadályt, amely megakadályozta, hogy Irán atomfegyvert fejlesszen ki – nevezetesen az amerikai politikai akaratot.
Obama és csapata azt a benyomást keltette, hogy Teheránban a (nem is akármilyen választásokból eredő) szemléletváltás új hajnalt hozott a Nyugat és Irán közötti kapcsolatokban. Ráadásul azzal, hogy a tárgyalásokat úgy ábrázolták, mint egy békevonatot, amelyet a két kalauz, Obama és Rouhani vezet, leküzdhetetlen politikai akadályt állítottak egy Irán elleni izraeli támadás elé. Sakk-mattot tettek, mégpedig Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökre.
Az Obama-kormányzat tisztviselői nyíltan kárörvendtek a győzelem felett. 2014-ben, amikor a JCPOA-tárgyalások már javában folytak, az egyik tisztviselő azt nyilatkozta: „Túl késő [Netanjahu] számára, hogy bármit is tegyen. Két, három évvel ezelőtt ez még lehetséges volt. De végül nem tudta rávenni magát, hogy meghúzza a ravaszt. Ez a mi nyomásunk és az ő saját vonakodásának kombinációja volt, hogy semmi drámai dolgot ne tegyen. Most már túl késő”.
Ma már ismert tény, hogy Obama és csapata párhuzamosan vagy együtt dolgozott szimpatizáns izraeli tisztviselőkkel, hogy megakadályozzák Netanjahut egy izraeli csapás megindításában a 2009-12 közötti időszakban.
Biden, aki közel-keleti csapatát kizárólag az Obama-kormányzat öregdiákjaiból állította össze, ma közvetlenül Obama forgatókönyvéből dolgozik. Miközben Netanjahu és tanácsadói újból egy egyoldalú csapást fontolgatnak, a Biden-csapat újraindítja a békevonatot a Teheránnal folytatott „halott” tárgyalások felélesztésével. Ezzel egyidejűleg nyomást gyakorol az izraeli politikai és biztonsági struktúrán belül. Biden Izraellel szembeni politikájának egyik fő célja ma az, hogy olyan politikai légkört teremtsen, amely arra ösztönzi az izraeli tisztviselőket és katonatiszteket, hogy az ország választott vezetésével és geostratégiai érdekeivel szemben inkább Washingtonnal azonosuljanak.
Majdnem két évvel ezelőtt Biden tisztségviselői azzal védték az Iránnal szembeni bágyadt politikájukat, hogy ez egy átmeneti álláspont, hogy a türelmük Teheránnal szemben fogytán van, és hogy ha nem lesznek eredmények, akkor keményebb politikát fognak folytatni.
Az Iszlám Köztársaság, hogy csak néhány fejleményt említsünk, brutálisan elfojtotta történelmének legsúlyosabb tüntetéseit, jelentősen előrehaladta nukleáris fegyverprogramját, amerikai földön gyilkossági terveket szőtt korábbi amerikai tisztviselők meggyilkolására, és védelmi ipari együttműködést alakított ki az orosz hadsereggel – mindezt úgy, hogy nem fogadta el a Washington által felajánlott nagyvonalú feltételeket a nukleáris megállapodás megújítására.
A szerző szerint progresszívek vakhitűen hisznek abban, hogy létezik diplomáciai út a Teheránnal való jobb viszonyhoz. Neheztelnek Izraelre, annak amerikai támogatóira és minden olyan politikára, amelynek célja, hogy segítse azt.
Az amerikai nemzetbiztonsági elitben létezik egy olyan meggyökeresedett gondolkodásmód, amely támogatja az iráni átállást, de nem hirdeti túl hangosan a létezését, mert fél, hogy az Izrael-párti közösséggel összeütközésbe kerül.
A Biden-tisztviselők Netanjahut nem egyszerűen azért tekintik bête noire-juknak, mert nyíltan ellenzi a megközelítésüket, vagy mert a republikánusok pártján áll, hanem azért, mert ő mindenkinél jobban képes leleplezni az általuk támogatott stratégia égbekiáltó hibáit, amely azon a feltételezésen alapul, hogy az Iránnal való megegyezés lehetséges és az amerikai érdekek szerint is.
Netanjahu ritka madár: egy olyan külföldi vezető, akire az amerikaiak közvetlenül úgy hallgatnak, mintha a sajátjuk lenne. Az izraeli katonai képességek felerősítik a hangját, és zavarba hozzák a kormányt.
A katonai fellépés mellett szóló érvelését az elrettentés időtálló logikájára alapozza. Ha az Egyesült Államok és Izrael valóban meg akarja akadályozni, hogy Irán bombát szerezzen, akkor meg kell győzniük Teheránt arról, hogy olyan árat fognak kérni, amely túl fájdalmas ahhoz, hogy elviselje. A meggyőzés azt jelenti, hogy olyan katonai lépéseket kell tenni, amelyek mind politikai, mind katonai szempontból bizonyítják azt a képességet, hogy ne csak egyszer vagy kétszer büntessék meg Irán vezetőit, hanem dinamikusan kövessék őket a katonai eszkaláció létráján felfelé haladva, hogy bármilyen ellentámadást is indítanak, azt felfogják, és még több büntető csapással válaszoljanak rájuk.
Az izraeliek munkamegosztást javasoltak a Biden-kormányzatnak: Ők fogják végrehajtani a csapásokat az érzékeny célpontokra, de az Egyesült Államok hadseregének láthatónak kell lennie a háttérben, hogy elrettentse Iránt, nehogy az a háború kiszélesítésére csábuljon.
Bár alapvetően racionális, Biden soha nem fogja elfogadni ezt a javaslatot. De nem is fogja egyenesen elutasítani. Bár az iráni átrendeződés gyökerei mélyen a progresszív talajba nyúlnak, a Demokrata Párt nem kormányozhat az Izrael-párti szavazók támogatása nélkül. Ezen túlmenően olyan elégedetlen szövetségeseket is kezelnie kell, mindenekelőtt Izraelt, akik az Obama-Biden-féle Irán-perspektívát teljesen téveszmésnek tartják.
A teljes írást itt olvashatja.