Washington védelmi paktum megkötését fontolgatja Szaúd-Arábiával és Izraellel annak az erőfeszítésnek a részeként, hogy közel-keleti szövetségesei hivatalosan is elismerjék egymást és normalizálják a kapcsolatokat.
Hova: #TOP story
Megáll az ész: álló ovációt kapott egy ukrán SS katona a kanadai parlamentben
A kanadai parlament pénteken állva tapsolt meg egy 98 éves ukrajnai bevándorlót, aki a Harmadik Birodalom egy háborús bűnökkel vádolt katonai alakulatában harcolt.
Ezt üzente a Lubavicsi Rebbe az izraelieknek, amikor kitört a jom kippuri háború
A ros hásáná és a jom kipur közti időszak a tíz bűnbánó nap, melynek során önvizsgálatot tartunk, imádkozunk, bocsánatot kérünk és megbánjuk bűneinket. Ebben az évben különleges évfordulót is ünneplünk ezen időszakban: ötven éve vívták a jom kipuri háborút, mely a zsidó nép legszentebb napján, jom kipurkor tört ki, amikor Egyiptom és Szíria meglepetésszerűen megtámadta a fiatal zsidó államot.
Közel-keleti békedominót jósol az izraeli külügyminiszter
Eli Cohen szerint féltucat muszlim ország készül normalizálni a kapcsolatait Izraellel.
Jesivatanulókat toborozna a Moszad
A Moszád és a Sin Bet, vagyis az izraeli titkosszolgálat szervei jesivatanulókat alkalmaznának polgári szolgálatosként – írja a Zsido.com.
Ma este köszönt be Jom Kipur, az engesztelés napja
Idén szeptember 24-én, vasárnap napnyugtakor köszönt be, és másnap estig tart a zsidó vallás legfontosabb, legszentebb és legnagyobb ünnepe, a jom-kipur, azaz az engesztelés ünnepe, népies nevén a hosszú nap.
Iráni atomtudósok jönnek Magyarországra, miközben békét akarunk a Közel-Keleten
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter többek között az izraeli és iráni kollégájával is tárgyalt ENSZ-közgyűlés alkalmából New Yorkban.
Már nem kóser az európai Sprite?
Az európai kóserságot felügyelő szervezetek megkongatták a vészharangot, mert egyes országokban megváltoztatták a Sprite Zero receptjét, melyben így egy nem kóser alapanyag is szerepelhet – írja a Zsido.com.
Civil aktivisták marhavagont vittek Lázár Jánosnak
Modellvasúti készletbe tartozó marhavagont vittek civil aktivisták pénteken Lázár János kastélyához, ami Hódmezővásárhely közelében található – adta hírül a 444.hu.
„Zsidók haza!” – Antiszemiták garázdálkodtak a temesvári zsinagógánál
Antiszemita feliratokat festettek ismeretlenek a temesvári gyárvárosi zsinagóga falára, a román rendőrség bűnügyi eljárást indított az ügyben – írta pénteken a Tion.ro
Kennedy indulása miatt szenvedhet katasztrofális vereséget Biden?
Egy új felmérés szerint a demokrata szavazók harmada valószínűleg ifjabb Robert F. Kennedyre szavazna, ha függetlenként indulna a 2024-es elnökválasztáson, ezzel megnyílna az út Donald Trumpnak győzelme felé – írja a Newsweek.
Fagyos fogadtatásban részesült az ukrán elnök Washingtonban
Zelenszkij amerikai útja nem egészen úgy sikerült, ahogyan azt eltervezte.
A németek közel ötöde szerint a zsidók „kihasználják” az ország náci múltját
Egy új, 2000 ember megkérdezésével készült tanulmány szerint a szélsőjobboldali nézetek egyre elterjedtebbek Németországban.
50 éve nem történt ilyen: izraeli Merkavák lőtték a szíreket a Golánon
Az IDF keményen reagált a kivonulási megállapodás megsértésére.
Szaúdi koronaherceg: Minden nappal közelebb az Izraellel való megállapodás
Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg (MBS) egy szerdán sugárzott interjúban visszautasította azokat a híreket, amelyek szerint az Egyesült Államok vezetésével felfüggesztették az Izraellel való normalizációról szóló tárgyalásokat. Sőt, szerinte ennek éppen az ellenkezője igaz.
Adidas vezér: Kanye West nem gondolta komolyan az antiszemita megjegyzéseket
Az Adidas vezérigazgatója, Bjorn Gulden megvédte a korábban Kanye West néven ismert művészt, és azt mondta, hogy a híres rapper szerinte nem komolyan gondolta az antiszemita megjegyzéseket, amelyek miatt a német sportruházati óriáscéggel felbontotta vele az együttműködést.
Zelenszkijt felbosszantotta Trump „béketerve”
Zelenszkij elnök dühösen reagált Donald Trump „tervére” az ukrajnai háború megállítására, mondván, ha a volt amerikai vezetőnek „van valami okos ötlete”, akkor „ossza meg velünk”.
Kim Dzsong Un oroszországi bájtúrája
Amikor egy visszahúzódó észak-koreai diktátor egy fényűző, páncélozott vonaton Oroszországba igyekszik, a világ nem tehet mást, mint hogy figyel. Ez alól nem volt kivétel Kim Dzsong Un utazása sem, amikor az orosz Távol-Keleten meglátogatta Vlagyimir Putyint. A geopolitikai következményeket nehéz figyelmen kívül hagyni — írja véleménycikkében Sung-Yoon Lee, a Woodrow Wilson International Center for Scholars koreai tanulmányokkal foglalkozó kutatója az Unherd oldalán.