Amichay Mihály Éva újságíró, az izraeli belpolitikai viharokat kavaró igazságügyi reform elleni tüntetések hátteréről írt cikksorozatának (korábbi részei itt, itt,itt , itt és itt) hatodik részét közöljük.
A rendőrség 2016 óta folyamatosan vizsgálatokat folytat, úgymond a miniszterelnök korrupciós ügyeivel kapcsolatban. Szakzsargonban ezt “halászatnak” hívják, amikor nincsenek bizonyítékok, de a szándék, hogy elkapják, akit bűnösnek vélnek, hatalmas.
Az ügy érdekében tanúkat hallgattak ki, olykor a bolygó távoli sarkába is elutazva, nem kímélve az adófizetők pénzét.
Az ügyeket, amelyek mostanában, a bírósági szakaszban, halomban roskadnak össze, hangzatos számokkal jegyezték: 1000, 2000, 3000, 4000.
Remek hangulatkeltés volt, és a rendőrségi nyomozás szakaszában a mainstream média kedvenc témája volt beszámolni minden egyes feltételezésről, gyanúról, megerősítve azt az egyszerű emberi reakciót, hogy ha valamiről ennyit beszélnek, akkor ott biztos valami nincs rendben.
Csalás, megvesztegetés, a bizalommal való visszaélés! – harsogták.
Érdekes módon, mostanában, amikor a bíróság előtt a tanúk arról vallanak, hogy milyen törvénytelen módszerekkel akartak tőlük vallomást kikényszeríteni, ugyanazok az újságírók mélyen hallgatnak és csak az a csapat, amely jogászokból, volt újságírókból és igazságot kereső önkéntesekből áll, tudósít rendszeresen a tárgyalás menetéről, az ott elhangzottakról.
Nézzük a vádakat:
– Az 1000-es vád szerint Netanjahu és felesége drága szivarokat és pezsgőt fogadott el Arnon Milchen nevű üzletembertől, aki egyébként jó barátja. A vádat az üzletember titkárnőjének Hadas Kleinnek a vallomására alapozták, tárgyi bizonyíték nem került elő. Netanjahut azzal vádolták, hogy az ajándékok fejében segített Milchennek, mint visszatérő állampolgárnak az adókedvezményt meghosszabbítani (nem hosszabbították meg), és további, amúgy sikertelen üzleti akciókban segítségére lenni. A tárgyalás során a tanúvallomások nem győzték meg a bíróságot a vád megalapozottságáról, és amikor Milchen is megjelent a kihelyezett tárgyaláson Angliában, idén nyáron, még a vádemelést lelkesen támogató média is kénytelen volt elismerni, hogy a vád összeomlott.
– A 2000-es azt a gyanút vizsgálja, hogy a miniszterelnök tárgyalt az egyik legjelentősebb napilap és hírportál (Yediot Ahronot és Ynet) tulajdonosával, Noni Mozessel, és hajlandó lett volna akadályozni a konkurens, ingyenes napilap (Israel Hayom) terjesztését annak érdekében, hogy kedvező hangvételű cikkek jelenjenek meg róla. Tényszerűen az Israel Hayom megjelenését semmi nem akadályozza. A rendőrségi vizsgálat során 80 embert hallgattak ki.
– A 3000-es a német tengeralattjárók vásárlásával kapcsolatos korrupciós ügy, amelyben Natanjahu sosem volt gyanúsított, csak tanú, de a sajtó egészen a legutóbbi időkig, mint Bibi korrupciós ügyét emlegette. Több éves rendőrségi vizsgálat után 2020-ban emeltek vádat 8 ember ellen, Netanjahu nincs köztük.
– A 4000-es, vagy Bezeq, Walla – Elovich-ügy. A részben privatizált állami telefontársaság, a Bezeq működésével kapcsolatos anomáliákról, a Walla hírportálon megjelent cikkekről és Netanjahu, mint médiáért felelős miniszter felelősségéről szól. Itt konkrét formában a vádirat része az állítás, hogy a Walla portálon 315 Netanjahut kedvező színben feltüntető cikk jelent meg. Ennek a vádnak az abszurditása olyan nyilvánvaló volt, hogy önkéntesek egy csoportja létrehozta a 315 Projektet, és minden egyes cikket elemezve bizonyította be a hamis vádat.
2018 elején a rendőrség befejezte a vizsgálatokat, az év végén az ügyészség javasolta a vádemelést, hivatalosan 2020. január 28-án emeltek vádat Netanjahu ellen, a per 2020 májusában kezdődött és jelenleg is tart. A bírók a nyár folyamán a feleknek vádalku megkötését javasolták, mivel a vesztegetés vád nem bizonyítható.
Az abszolút üdvözlendő dolog, hogy a rendőrség a “fehér inges bűnözést” komolyan veszi. A korrupció tényleges veszély minden demokráciában, és annak felderítése 2008-ban létrehozták a rendőrségen belül a Lahav 433 egységet (az izraeli FBI-nak becézik).
2009-ben az ország 12-ik miniszterelnöke, Ehud Olmert ellen indult vizsgálat, és ennek eredményeképpen 2014-ben 6 év börtönre ítélték az akkor már leköszönt miniszterelnököt.
2015-ben, Netanjahu miniszterelnöksége idején nevezték ki Roni Alsheikh-et rendőrfőkapitánynak. Ejtőernyős őrnagyként szerelt le a katonaságból, és rögtön csatlakozott a Sin Bethez (Izraeli belbiztonsági szolgálat). Kiváló képességű ember, aki a Haifai Egyetemen szerzett politológiai BA fokozatot, a Tel-Avivi Egyetemen MA, illetve kriminológiából mesterfokozatot a Jeruzsálemi Egyetemen, mindegyiket summa cum laude, majd felsővezetői szakon végzett a Pennsylvaniai Egyetem Wharton Schoolján. Kezdetben egyáltalán nem volt a sajtó kedvence a jemeni és marokkói felmenőkkel rendelkező, vallásos főkapitány, aki ráadásul Hebron külvárosában, Kiryat Arbaban lakott. Aztán 2016-ban minden megváltozott, amikor elindult a Netanjahu elleni vizsgálat. Szolgálatának 3 évét végigkísérte ez a nyomozás.
A napokban alakul meg az a bizottság, amelynek feladata kivizsgálni, hogy miként lehetséges, hogy a terroristák ellen kifejlesztett, hírhedt Pegazus kémprogramot több, mint ezer izraeli állampolgár, köztük a Netanjahu-perben szereplő tanúk telefonjaira is telepítették. A gyanú szerint Alsheikh a belbiztonsági módszereket jogtalanul alkalmazta a polgári lakossággal szemben, és ebben partnere volt az ügyészség és a kormány akkori jogtanácsosa, aki egyben a főügyész is, Avichai Mandelblit.
Gadó cikkének utolsó fejezete: Következmények:
“Netanjahu ellenzéke a független igazságszolgáltatás felszámolását vizionálja – és nem lehetünk biztosak, hogy alaptalanul. Ez egyben a demokrácia felszámolása is lenne, így annak a demokratikus Izraelnek a megszűnése, amit eddig a Netanjahutól balra álló – javarészt askenázi – zsidóság magától értetődőnek tartott. Ami Theodor Herzltől kezdve a zsidó állam természetes létformája volt. Ők a számukra a demokrácia végét jelentő jogi átalakítás ellen minden eszközzel küzdenek, akár olyanokkal is, amik az ország létét veszélyeztetik. A bíróságok függetlenségének csorbítása destrukció, amire ők a maguk részéről egy másfajta destrukcióval, a tartalékos szolgálat megtagadásával válaszolnak. Ez roppant veszélyes játék, hiszen az ország védelmi képességének gyengítésével nem elsősorban politikai ellenfeleiket veszélyeztetik, hanem az ártatlan civil lakosságot. Mintha azt mondanák: pusztuljon az ország, ha nem lehet olyan, amilyennek mi akarjuk. Ugyanakkor a bíróságok függetlenségét veszélyeztető jogi „reformok” hosszabb távon úgyszintén az ország biztonságát ássák alá.”
Nos, a helyzet az, hogy az izraeli demokráciát nem a jelenlegi kormány reformjai számolják fel, hanem a múlt század kilencvenes éveiben kezdődött bírói aktivizmus következtében Izrael egyre inkább bírói autokráciává kezdett válni, amit már több politikus kifogásolt, de rövidtávú politikai érdekek meghiúsították a fellépést ellene.
Netanjahu nem jogász, ő maga, valószínűleg nem is sejtette, hogy az igazságügyi gépezet túlhatalma milyen veszélyekkel jár. Fokozatosan, a kormányzati és a parlamenti munka akadályoztatásával vált egyre elviselhetetlenebbé a helyzet. Egyik, mai ellenlábasa, Gideon Szár, a Jariv Levin-féle reformjavaslatoknál sokkal keményebb fellépést tervezett korábban.
A baloldali tüntetéseknek tehát nem az az oka, ami a jelszava!
A bírói függetlenség nem sérülne a reformok révén, csupán a dolgok a helyükre kerülnének:
a törvénykezés a népképviselet, a parlament feladata, a végrehajtás a kormányé, a törvényesség betartásának felügyelete a bíróságé.
Vagyis a bírók a törvénykönyv alapján ítélkezhetnek és nem a saját “ésszerűségük”, világnézetük, pillanatnyi hangulatuk szerint. Ítéleteik indoklásául nem holmi progresszív költők verseit idézhetnék, hanem a vonatkozó paragrafusokat.
A bírói túl-hatalom mindegyik kormány munkáját akadályozza, nem csupán azzal, hogy a törvényeket bárki megtámadhatja és akkor azt a Legfelsőbb Bíróság megtárgyalandónak ítéli, hanem a jogtanácsosok hálózatán keresztül, minden egyes minisztériumi döntést megvétózhatnak. Ily módon valójában bármilyen szinten születnek döntések, bármilyen területen, legyen az nemzetbiztonsági, migrációs vagy gazdasági kérdés, az utolsó szó a bíróságé! Ezt az abszurd helyzetet meg kell szüntetni.
A híresztelések ellenére, aki a reformot a legfontosabb dolognak tartja a kormányban, az nem Netanjahu, hanem Jariv Levin.
A jelenlegi igazságügyi miniszter húsz éve foglalkozik ezzel a témával, ismeri a problematikának minden apró részletét.
Levin 1969-ben született Jeruzsálemben. Nagybátyja volt a tragikus sorsú Altaléna hajó kapitánya. Az IDF-ben hírszerzőként szolgált, 1995-ben kiadott egy arab, angol és héber nyelvre fordított gazdasági kifejezések szótárat, bár maga ügyvéd volt. Egyetemista korától a Likud tagja, 2009-től parlamenti képviselő, számos törvény megalkotója, jelenleg igazságügyi miniszter és miniszterelnök-helyettes.
Amikor a baloldal Netanjahu elmozdítását javasolta a Likudnak az együttműködés feltételeként, Levin neve is felmerült, mint akivel a baloldal kiegyezne… Levin sokáig amolyan higgadt, szürke eminenciásnak számított, azzal együtt, hogy ideológiai hovatartozása sosem kérdőjeleződött meg. 2023 januárjában viszont, amikor bejelentette az általa elindított igazságügyi reformot, a baloldal szemében ő lett a patás ördög. Hirtelen megértették, hogy a baloldal legfőbb bástyáját támadta meg.
A baloldal ugyan 1977-ben elvesztette a választásokat, de az egész államapparátus a kezében maradt. Ahogy egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az idő előrehaladtával a baloldal esélye a parlamenti többségre csökken, úgy erősítette meg az apparátust, legfőképpen az igazságszolgáltatást. Nem csupán a bírókról van szó, hanem az ügyészségről és a rendőrségről is. Ez éppen a Netanjahu-per kapcsán vált nyilvánvalóvá.
Hamis állítás az, hogy az igazságügyi reform azért fontos Natanjahunak, hogy megmeneküljön az ítélettől… Bibinek lehetősége lett volna megúszni a tárgyalást, ha lemond a politikáról.
Ma már azt is tudjuk, hogy a vádirat lazán összefércelt, ordít róla, hogy nem arra szánták, hogy bírósági szakaszba jusson.
Az ügyészségi előterjesztést követően a Mandelblit egy évig meditált azon, hogy vádat emeljen. Közben a CrimeMinister tüntetések a lakása ajtajáig értek. Végül megtette, amit elvártak tőle, de az is kiderült, Shai Nitzan, aki 2019-ig államügyész volt, megzsarolta: “ ez a szemét megragadta a torkomat” – mondta Mandelblit egy nyilvánosságra került telefonbeszélgetésben.
Netanjahunak választania kellett: vállalja a tárgyalást, amihez nagyon jó ügyvédek sorára lesz szüksége, erre rámegy a vagyona, mert még azt is megtiltották neki, hogy rokonoktól anyagi segítséget kapjon, vagy feladja a politikusi pályát, elmegy pénzt keresni és nyugalomban élni.
Az ellenlábasok biztosak voltak abban, hogy Bibi meghátrál – tévedtek. Ahogy a tárgyalás elkezdődött a vád tanúinak meghallgatásával, úgy “estek ki a csontvázak a szekrényből” – kiderültek a rendőrségi módszerek a tanúk zsarolására. Egy idő után a nagy guru, Aharon Barak, a Legfelsőbb Bíróság nyugdíjas elnöke is beszállt Netanjahu ügyvédjeinek a meggyőzésébe: kössenek vádalkut. Miközben az ügyvédek udvariasan tárgyaltak, a jobboldali közvélemény egyértelművé tette, hogy nem szabad alkut kötni, bármilyen nehéz is, ezt végig kell csinálni, mert csakis így lehet leleplezni a vádak hamisságát, a koncepciós per politikai hátterét.
Idén nyáron már a bírók javasolták az ügyészségnek, hogy egyezzen meg a vádlottal, mert nem bizonyíthatók a vádak. Az ügyészség igyekszik menteni helyzetét, de a gyenge esélyekről a legjobb bizonyíték az, hogy a mainstream média, ami lelkesen harsogta a “Csalás, megvesztegetés, a bizalommal való visszaélés!” vádakat, most hallgat, tudósításaik igen szűkszavúak.
Az igazságügyi reformnak tehát, semmi köze a Netanjahu-perhez, annak felelőse Jariv Levin, sőt, Netanjahu volt az, aki az államelnök Jichák Hercog felhívását támogatta és helyesnek vélte a reform konszenzusos megfogalmazását… és nem rajta múlt, hogy az ellenzék semmilyen kompromisszumot nem fogadott el.
A reformnak a bíróság függetlenségéhez semmi köze, csupán arról van szó, hogy a bírói aktivizmus káros következményeit akarják eliminálni, a hatalmi ágak egyensúlyához visszatérni.
Theodor Herzl nem egy askenázi, szocialista mintaállamot képzeld el, hanem a világ zsidóságának menedéket az antiszemitizmussal szemben.
Abban persze bízott, hogy a zsidó otthon jó hely lesz a Földön és az arabok is együttműködnek vele.
Izrael valamelyest kievickélt a szocialista ideológia kötelékeiből, de megfertőzte a szekuláris globalizmus. A “forradalmi tömeg” ultragazdag felbújtói-irányítói képesek, hazugságok özönével találni annyi hasznos idiótát, hogy a heti tüntetés általános elégedetlenségnek tűnjön.
Az már nagyobb baj, hogy nemcsak költségvetési nyugdíjas tábornokok vannak köztük, hanem a hadsereg kritikus alakulataiban utószolgálatot teljesítők is. Persze, ha már nem név nélküli aláírásokról van szó, hanem alkalmunk van megismerni személy szerint a szolgálat-megtagadókat, akkor kiderül, hogy ők is elég idős emberek, aligha ők fogják lebombázni az iráni altomrakéta-állásokat.
“Az elitellenes populista demagógia ugyanis a meritokratikus elitet egy urambátyám habitusú korrupt elittel váltja fel, ha tudja. Magyarország a legjobb példa, ahol a vezető pozíciókban jellemzően nem a legrátermettebbek, hanem a legjobb kapcsolatokkal rendelkezők ülnek. Lásd a magyar miniszterelnök vejét, gázszerelőjét stb. Az ilyen berendezkedés kétségkívül az izraeli start up nemzet végét jelentené.” – írja Gadó.
Nos, Izrael nem Magyarország, a két országot semmilyen szinten nem érdemes összehasonlítani, pláne messzemenő következtetéseket levonni Izraelre vonatkozóan a magyar példákból. Az izraeli elit az alapítók harmadik nemzedéke, már semmiben nem hasonlít a nagyszülőkre. Megszokták, hogy ők irányítanak, és mint elkényeztetett, dühös kisgyerekek toporzékolnak a gondolattól, hogy más is beleszól a játékukba. “Izrael az övék, a hadsereg az övék, a start up az övék, mert ők az okosak és a szépek” – mintha Gadó János is ezt írná, pedig ez nagyon nem igaz! A hadsereg nem néhány vadászrepülőből áll, van ott még néhány tankhadosztály, tüzérség, gyalogság, stb. a kiberhadviselésben sem csak szőke, kékszemű, ramat hasaroni fiúk vesznek részt.
A tudás hatalom, de a tudás már nem az elit privilégiuma. Azok a sötétebb bőrű, vidéki fiúk, lányok éhesek a sikerre és ők pont nem a kapcsolataikon keresztül érvényesülnek, hanem a tehetségükkel!
Gadó írásának záró fejezete számomra bicskanyitogató, nemcsak a keleti zsidók képességeinek alulértékelése miatt, hanem a vallásosok félrevezető megítélése okán is:
“Izraelben a harciasan független bíróság védi a tudomány, kultúra, gazdaság függetlenségét a politikai beavatkozástól. Ez biztosítja kreativitás zavartalan kibontakozását, amiből a hadsereg is messzemenően profitál. Ez biztosítja Izrael hatalmas tudományos, technikai és katonai fölényét ellenségeivel szemben, amelyek korrupt diktatúrákban fuldokló rezsimek, ahol a kreativitásnak nemigen van esélye a kibontakozásra. A gazdaság függetlenségéből, a szabad versenyből azonban a szekuláris (vagy mérsékelten vallásos) askenázi zsidók húzták a legnagyobb hasznot: hagyományaiknál fogva kétségkívül ők a tanulás koronázatlan királyai. (A harédi zsidók is ide tartoznak persze, de amit ők tanulnak, az a szabadpiacon nem konvertibilis.) A tudomány, a kultúra, a gazdaság, a hadsereg kulcspozícióiban az askenáziak arányszáma országos arányuknál minden bizonnyal magasabb. Ezt, mint szó volt róla, a keleti zsidóság egy része sérelemként éli meg és fondorlatos elnyomásnak tulajdonítja. A Sasz politikusai ebből profitálnak. Így a Netanjahu-ellenes, középjobb politikai táboron belül meghatározó súllyal jelen vannak az askenázi zsidók, akiknek politikai nézetei inkább univerzalisták (miközben természetesen izraeli patrióták), a társadalom felsőbb osztályaiban foglalnak helyet, gyakran befolyásos pozíciókban. Ők azok, akik ma a hadseregben/hírszerzésben, gazdaságban, tudományban, kultúrában, médiában számarányuk felett vannak jelen. E kulcspozíciók azonban azt is jelentik, hogy többet tesznek le az asztalra: nagyrészt ők teljesítik azt a – magas képzettséghez kötött – évente esedékes tartalékos szolgálatot, ami nélkül a hadsereg nem tudna működni. Ez a csoport tehát politikai, etnikai, vallási, szociális, és társadalmi helyzetét tekintve is elég jól körülírható. Nagyon alkalmas arra, hogy a vallásos, konzervatív, etnicista, sérelmi politikát folytató kormánytöbbség megvetően a „baloldal” jelzővel bélyegezze meg őket. (Miközben persze számtalan keleti zsidó van a mérsékletek között és számtalan askenáz – pl. maga Netanjahu – a kormányoldalon. Itt csupán tendenciákról van szó.) A szembenálló két politikai tábor közé tehát sokszoros megosztottság von széles árkot. Szinte más világban élnek. Sokan megalkuvást nem ismerőek mind a két oldalon. A kompromisszumra hajlandóak feladata lesz, hogy az árkokat valahogyan megpróbálják áthidalni.”
Hogy ki, mennyit tesz le az asztalra, azt a legkevésbé sem az határozza meg, hogy milyen kulturális környezetből jött. Bőven lehet hozni jó családból való semmirekellőkre példát, mint ahogy sivatagi porfészekből jött ragyogó tehetségekre. Azt kellene tudomásul venni, hogy az izraeli, mellőzött társadalmi osztályok, mint a szefárdok, az etiópiaiak vagy a vallásosok különböző rétegei megelégelték az elnyomást.
És akkor még az arabokról nem is ejtettük egyetlen szót sem…
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
- 15:47
2019. november 22. - 15:30
2022. május 30. - 11:38
2020. április 30. - 11:13
2020. szeptember 29. - 14:41
2020. január 31. - 21:00
2022. december 31.
