Amichay Mihály Éva újságíró, az izraeli belpolitikai viharokat kavaró igazságügyi reform elleni tüntetések hátteréről írt cikksorozatának (az első és második rész itt és itt) harmadik részét közöljük.
Bár Gadó elismeri, hogy a mai ellenzék korábban támogatta az igazságügyi reformot, de egy fura csavarral a bajok forrását a vallásosokban, illetve a keleti zsidókban látja:
“Ez a jelenlegi ellenzéknek is törekvése volt legutóbbi rövid kormányzati hatalma idején, így akár támogathatná is a mostani kormány ebbéli törekvéseit. Azonban jól tudható, hogy a mostani kormány „együgyű” hangadói – radikális vallásos cionisták, harédiek, és a keleti zsidók vallásos pártja – nem a jogrendszer kiegyensúlyozására törekszenek, hanem arra, hogy a saját agendájuk útjában álló jogi akadályokat eltávolítsák. A meglévő feszültségek azért értek el az izraeli társadalomban eddig példátlanul magas szintet, mert politikai, vallási-ideológiai, szociális, és etnikai törésvonalak egyaránt mélyítették a szakadékot.”
A zsidó vallás nem hit, hanem tudás kérdése. A vallásos zsidók három éves kortól intenzíven tanulnak, olyan edzésben van az agyuk, hogy később bármilyen területen könnyen képesek alkalmazkodni a megtanulandókhoz. Jair Lapid, akinek érettségije sincs, rendszeresen ostorozza a haredi iskolák tanrendjét, hiányolja a matematika és az angol oktatást, de az igazság az, hogy az ortodoxok maguk is rájöttek arra, hogy a megélhetésük érdekében bővíteniük kell az ismereteiket. Kényszer nélkül ez sokkal jobban megy, mint politikai nyomásra.
Az ortodoxoknak (haredik) három nagy csoportja van Izraelben:
– litván zsidók, misnagdim (askenázi ortodoxok, szellemi központjuk Vilna volt, ahol a Holokauszt előtt jelentős zsidó közösség élt, Izraelben ide sorolják mindazokat az askenázi ortodoxokat, akik ellenálltak a haszid mozgalomnak),
– haszidok (a XVIII. században, Kelet-Európában létrejött mozgalom, központi alakja Baal Shem Tov volt, jellegzetessége, hogy egy-egy jelentős rabbi köré csoportosult közösségek),
– szefárd ortodoxok (főleg az észak-afrikai arab országokból való zsidók).
Jelenleg, Izraelben, körülbelül 1 millió 400 ezer ortodox zsidó él. Az ortodox nők foglalkoztatási aránya (80.1%) magasabb, mint a teljes népesség foglalkoztatottsága (78.6%), de a férfiaké alacsonyabb (55.8%). Ez az életformájukból következő tény, hiszen itt a férfiak sokáig tanulnak a jesivákban, és a családon belüli munkamegosztás szerint a nők vállalnak munkát.
Ugyanakkor a férfiak foglalkoztatottsága is jelentősen nőtt az utóbbi években, mivel az high-tech iparba kiválóan be tudnak illeszkedni, és körükben ma már a felsőfokú, szakmai képzés is terjedőben.
Az ortodox népesség növekedése erőteljesebb, mint a szekulárisé, ezért arányuk a jövőben, várhatóan nőni fog. A velük szemben évtizedek óta hangoztatott vád, hogy nem dolgoznak, segélyekből élnek, nem szolgálnak a hadseregben, és a számbeli fölényük az országban vallási kényszert hoz az egész lakosságra.
Ezzel szemben az igazság az, hogy mind a hadseregben, mind a munkában, a számuk nőtt, és az elmúlt 40 évben, miközben az ortodoxok aránya nőtt a népességben, az élet Izraelben egyre kevésbé kötődik a valláshoz. Igaz, az állami ünnepeken kívül a vallásiak adják a szabadnapokat, a tömegközlekedés még mindig szünetel szombaton, a legtöbb helyen, de az üzletek, éttermek, kávézók egyre nagyobb számban vannak nyitva ilyenkor is. Az is igaz, hogy azokon a településeken, lakókörzetekben, ahol nagy számban élnek ortodoxok, ott a saját szokásaik szerint igyekeznek élni – ennek egyik látványos megnyilvánulása az, hogy bizonyos helyzetekben a nők és férfiak el vannak különítve (esküvők, zenés szórakozás: ortodox férfiak nem hallgathatnak női éneket). Azonban ezt sehol nem kényszerítik szekuláris honfitársaikra. Az ellenkezője már előfordult: Tel-Aviv polgármestere betiltotta az ortodox nőknek tartandó koncertet, mondván az “kirekesztés”. Arab nők tarthatnak külön rendezvényt, van női sportverseny is, de ortodox nők nem hallgathatnak női éneket…
Az ortodox népesség jövedelme lényegesen kisebb, mint a szekulárisé, de ez közel sem azt jelenti, hogy az adófizetők pénzén élnek: 2002-től a gyermektámogatások fokozatosan és jelentősen csökkentek Izraelben.
Az ortodoxokat képviselő pártok, természetesen szeretnének minél jobb körülményeket teremteni a választóiknak, de törekvéseik egyre inkább a józan felismerésen alapulnak, hogy a foglalkoztatottságot növelni kell, és a katonai szolgálatot nem szabad összekötni ezzel.
A felsőoktatásban való részvételüket segítik azok a kollégiumok, amelyek kifejezetten az ortodox életvitelhez igazodnak, de szakmai képzést adnak: Mabar College, az Ono College, Rupin College, stb. 2020-ban az ortodox szektorba tartozó férfi és női hallgatók száma 15 353 volt.
Az ortodoxokon (14%) kívül, a vallásos zsidók aránya az izraeli népességben 41%, vagyis a szekuláris népességhez (45%) viszonyítva többségben vannak. Ez az arány egyre inkább a szekuláris népesség kárára változik. A vallásos zsidóknak két nagy csoportja van, bár ez meglehetősen laza köteléke sokféle árnyalatnak: a maszortim (hagyományőrzők), és a vallásos cionisták (horgolt kipások).
A szefárd zsidók, akik nem ortodoxok, többnyire maszortik, fontosak számukra a hagyományok, de életmódjuk sokban hasonlít a szekulárisokéra.
A vallásos cionisták példaképe Kook rabbi, aki fontosnak tartotta Izrael ősi földjének újbóli benépesítését. Sokféle pártot alakítottak az idők során, ma leginkább az Otzma Yehudit párt képviseli az ideológiai vonalat.
A vallásos cionisták dolgoznak, egyetemre járnak, katonai szolgálatot teljesítenek. Rájuk nem lehet azt mondani, hogy élősködnek az adófizetők nyakán – a szekuláris, baloldaliak számára éppen ezért ők jelentik a “legnagyobb veszélyt” azzal, hogy jobboldaliak.
A vallásosság mértéke, illetve az etnikai különbözőség csak a szekulárisok képzeletében okoz törésvonalat, valójában a különbség az, amit Dr. Gadi Taub fogalmazott meg a könyvében: A mobilak és a helyhez kötődők… héberül ez is jobban hangzik (ניידים ונייחים), vagyis azok, akik már elfelejtették, hogy nagyszüleik miért jöttek ide, számukra a világ nyitott, bárhol élhetnek, a globális ideológia fontosabb, mint a zsidóság, illetve azok, akik még mindig cionisták, a Közel-Keletet megértve élnek, Izrael az otthonuk, nem mennek el, ha a Milky olcsóbb Berlinben – és ők vannak többségben. Ez a konfliktus alapja.
Politikai törésvonalak fejezet alatt Gadó János ezt írja: “Egyrészt szemben áll egymással bal- és jobboldal – illetve ma már inkább mérsékelt és radikális jobboldal. Utóbbi – főleg a Vallásos Cionista Párt és a Zsidó Erő – abból a helyes felismerésből indulnak ki, hogy a reménytelenül ellenséges palesztinokkal (és az őket feltétel nélkül pártolókkal) semmiféle megegyezésben nem lehetséges. Ebből aztán levonják azt a téves következtetést, hogy a palesztin kérdést úgy kell kezelni, ahogy ezt maguk a palesztinok teszik, nyers erővel és ellenséges propagandával. Ez azonban nagyon nem így van – először is azért, mert ezt a gátlástalanságat a zsidó morál nem engedi meg. Másodszor azért, mert sehová sem vezet: a palesztinok mögött ott áll a fél világ, akik a zsidókkal fennálló rendezetlen számláikat a palesztinok közbeiktatásával próbálják rendezni. Ilyen körülmények között minden palesztinellenes erőszak egy médiavereség Izrael számára. Elég az ENSZ fórumain mániákusan napirenden tartott palesztin kérdésre utalni.”
Itt egy alapvető mentalitásbeli különbségről van szó, ami nem csupán a nyugati világ és az arab világ közt létezik, hanem a zsidóknál is: az európai és a keleti eredetű zsidók között, bár ez a határ Izraelben lassan elmosódik, mivel számos askenázi zsidó is beleásta magát a környék kultúrtörténetébe, alaposan ismeri az arab világot, a nyelvet, a szokásokat.
Furcsamód, akik ismerik ezt a világot, nagyon hasonlóan vélekednek az izraeli-arab konfliktusról.
Mint Dr. Mordechai Kedar askenázi Közel-Kelet-tudós, aki baloldali beállítottságú volt, ám ahogy bővült a tudása, tapasztalata, egyre inkább belátta, hogy azok a módszerek, amelyekkel az izraeli kormányzatok éltek, tévedés volt, és olyan megoldást kell találni, ami a térség népeinek mentalitásához jobban igazodik.
Zvi Yehezkeli újságíró, dokumentum-filmes az iszlám terror elemzője is kritikusan szemléli a regnáló izraeli kormányok illetve hivatalok, a bíróság döntéseit, mert szerinte is azért nem eredményesek, mert nem az ellenség életfelfogásán alapszanak, hanem egyfajta, elvont “európai-zsidó morál”-n.
Említhetném Dr. Guy Bechort is, aki számos arab dialektust és perzsát is beszél, doktori disszertációját Egyiptomban írta, és saját médiafelületén a térség híreit polkorrekt cenzúra nélkül közli. Kéthetente egy reggeli TV-műsorban is hallhatók a kommentárjai.
A neveket sorolhatnám még, ahogy az ország népességében egyre nagyobb arányban vannak a cionista, vallásos, szefárd emberek, úgy egyre több hiteles szakértője is van az arabokkal való együttélés lehetőségeit, valós alapokon való vizsgálódásnak. Különböző utakat vázolnak fel, de egy dologban egyetértenek:
az eddigi kísérletek kudarcot vallottak, nem ebben az irányban kell folytatni!
Természetesen, Izraelen kívül, a nyugati világ még mindig a kétállami megoldást szajkózza, Izraelt mindig mérsékletre inti, az ENSZ pedig elítéli – az identitásukban biztos lábakon álló izraelieket ez már nem hatja meg. A palesztinok mögött pedig ma már legfeljebb az EU áll, demokrata kormányzatú USA, de már arab testvéreiknek is elegük van belőlük.
A Közel-Keleten az engedményeket gyengeségnek ítélik meg, az erőt pedig tisztelik – ez a sivatag évezredes törvénye, és ezt néhány ENSZ-csinyovnyik nem fogja megváltoztatni. Még az iszlám, 1500 éves történelme során sem volt képes felülírni.
Ha tudomásul vesszük ezt az alaptörvényt, akkor van esély a megegyezésre, ha európai értelmiségiként akarunk békét, akkor elbukunk – igen, ezt értette meg Netanjahu, és az ő békepolitikája merőben ellentétes a korábbi kísérletekkel, éppen ezért eredményesebb is. Ezt a tényt a globalista, izraeli értelmiség, akik Rabint szentként tisztelik, képtelenek megemészteni. Holott, csak be kellene ismerni, hogy Rabin nagyszerű és jószándékú ember volt, Simon Peresszel együtt, de tévedtek, nem sikerült megteremteniük a békét.
Az iszlamista terror szagról megérzi a gyengeséget, és ma, a belső válság vértócsaként vonzza a fenevadakat: szó szerint, szinte naponta vannak véres terrortámadások, zsidó anyákat, gyerekeket gyilkolnak, miközben Tel-Avivban tüntikéznek a költségvetési nyugdíjasok.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.