A brit Munkáspárt szinte teljesen elveszítette zsidó szavazóit. De mi vár az amerikai baloldalra?
Az elmúlt hónapokban a brit belpolitika több szempontból is nagy figyelmet érdemelt. Leggyakrabban az európai uniós kiválás szinte követhetetlen történeteinek egyes lépéseiről olvashattunk, de legalább ilyen érdekes folyamatok bontakoztak ki a baloldali Munkáspárt udvarán is.
A Jeremy Corbyn által vezetett szervezet ugyanis mára olyan mintájává vált a szélsőséges átalakulás folyamatainak, ami a 2020-as elnökválasztás előtt a Demokrata Párt vezetői számára akár figyelmeztető jelként is szolgálhat az Egyesült Államokban.
Nagy-Britanniában december 12-én tartanak előrehozott választásokat.
Mint lapunk több alkalommal is beszámolt róla, a Munkáspárt jelenlegi vezetője olyan radikális baloldali vezetőként irányítja pártját, aki a Hamásszal és a Hezbollah-al is összeköthetővé vált. Corbyn Izrael-ellenes megnyilvánulásaival antiszemita légkört teremtett a pártjában, amit több kiváló párttag is megelégelt a közelmúltban, és a brit zsidóság, sőt a szélesebb brit közélet is szalonképtelennek ítélt.
Egy márciusi közvéleménykutatás szerint a zsidóság 87 százaléka tartja Corbynt antiszemitának
— idézte fel korábban a The Times of Israel.
A brit zsidóság zöme mára elveszítette bizalmát a Munkáspártban. Felmerül a kérdés, hogyan jutott idáig az a párt, amely a 19. századi szocialista eszmékből merítve az 1920-as évekre már a konzervatívok első számú ellenpólusává nőtte ki magát?
A Labour az első világháborút követően olyan szervezetté vált, ami sokkal inkább hasonlítani kezdett az amerikai Demokrata Pártra, mint korábbi radikális formájára — noha Margaret Thatcher kormányzása idején történt egy erős balra tolódás 1980-as években.
Tony Blair 1997-es győzelmét követően egy olyan új arc jelent meg a nyilvánosság előtt, aki képes volt a brit középosztály és „moderált” többség szimpátiáját megnyerni, ahogy Bill Clinton is igyekezett a demokratákat középre sorolni a ’90-es években. Végül a Munkáspárt 2010-es hatalomvesztését egy vákuum követte a szervezeten belül, ami felemelkedési lehetőséget teremtett a baloldal szélén álló szereplők számára.
Jeremy Corbyn 2015-ben vált a párt vezetőjévé, és pár éven belül szinte teljesen új irányt vett a Blair által kikövezett út. Még a párt korábbi elnöke, Gordon Brown egykori miniszterelnök is felszólalt a brit Munkáspártban megjelenő antiszemita botrányok miatt.
Ez az átalakulás vezetett oda az elmúlt években, hogy a baloldali zsidók többsége kiszorult vagy maga döntött úgy, hogy továbblép a pártból (erről szóló korábbi írásainkat lásd itt és itt).
A vezetők és aktivisták heves Izrael-ellenes retorikája miatt a zsidó szavazók okkal érzik a bizalom hiányát. Érdemes feltenni a kérdést: vajon az amerikai zsidók többsége által preferált Demokrata Pártot veszélyezteti-e hasonló tendencia?
A két politikai csoport ideológiai és történelmi hátterében egyaránt óriási különbségeket látunk. Ugyanakkor azt is fontos kiemelni: Bernie Sanders felemelkedése sem elhanyagolható. Sokáig ugyanolyan, kevésbé jelentősnek tekintett szereplő volt az amerikai baloldalon, mint Corbyn a brit Munkáspártban. Mégis, jelenleg úgy tűnik, nem indul rossz esélyekkel a 2020-as elnökjelölt-aspiránsok csapatában. A „holdudvarában” gyülekező személyek pedig szintén jelentős aggodalomra adnak okot.
Sanders — aki zsidó származású fiatalként még egy izraeli kibucban is töltött el némi időt — több alkalommal is bejelentette, hogy kész lenne megvonni az Izraelnek járó amerikai támogatásokat megválasztása után.
A gyakran csak „The Squad”-nak („Az osztag”) nevezett négyes fogat tagjai is kampányát erősítik, és pártjában egyre nagyobb sztárként ünneplik azt az Alexandria Ocasio-Cortezt és Ilhan Omart, akik rendszeresen feltűnnek Izrael-ellenes vagy antiszemita ügyeik miatt. A palesztin származású Rashida Tlaib szintén a Demokrata Párt Izrael-ellenes táborához tartozik.
Jonathan S. Tobin, a JNS.org szerzője is arra hívja fel a figyelmet: a demokraták többsége – a Kongresszusban és azon kívül – ugyan még mindig nem azonosul a zsidó állam ellen felszólaló képviselőkkel, az amerikai baloldali aktivisták táborában sajnos meglehetősen népszerű figuráknak számítanak.
Corbyn felemelkedése pedig mindenképpen intő jel lehet az amerikai demokraták számára, hogy ne hagyják megtörténni mindazt, ami Nagy-Britanniában lezajlott. Persze az, hogy levonják-e a tanulságokat, nagyrészt abból derül majd ki, hogy sikerül-e alternatívát kínálni velük szemben (jó hír például, hogy indul a demokrata jelöltségért a határozottan Izrael-párti és BDS-ellenes Michael Bloomberg is), vagy azok kezébe kerülhet a hatalom, akik jelenleg is igyekeznek kiszorítani az Izraelt szerető zsidóságot az amerikai demokraták köreiből.
| Labour: mindennapi botrányok
Maria Carroll, a brit Munkáspárt képviselőjelöltje, egyben Jeremy Corbyn hű szövetségese, a társalapítója és kezelője egy olyan titkos Facebook csoportnak, amelyben ahhoz adnak tanácsokat a párt tagjainak, hogy miként kerülhető el a felelősségre vonás holokauszttagadó tartalmak megjelentetése estén, és mivel védekezzenek, ha antiszemitizmussal vádolják őket. A csoport tagjai között számos olyan személy is fellelhető, aki kétségbe vonja a náci népirtás tényét, továbbá úgy véli, hogy a politikát, a gazdaságot és a médiát valójában egy zsidó összeesküvés tagjai irányítják. Egyikük, Alan Bull, Peterborough munkáspárti képviselőjelöltje egyik hozzászólásában leírta, hogy ő maga is posztolt olyan bejegyzést, mely arról szólt, hogy a “hatmillió zsidó meggyilkolása csak egy átverés”. Csoporttársa azzal rukkolt elő, hogy Tony Blair a Moszadnak dolgozott, illetve Diana hercegnőt is az izraeli titkosszolgálat tette el láb alól. (zsido.com) |