Ezzel a lépéssel Szlovénia gőzerőre váltott az Izrael-gyűlöletben.
Hova: #Kiemelt
Trump, a terminátor: Visszatérünk, ha Irán újraindítja nukleáris programját
Donald Trump amerikai elnök nem hagyja, hogy a nemzetközi terror legfőbb szponzora, az iráni Iszlám Köztársaság ismét biztonsági kockázatot jelentsen.
Mit lehet tudni a készülő Trump-Putyin találkozóról?
„Jobb későn, mint soha” – mondta lapunk főszerkesztője, Megyeri Jonatán rabbi a jövő héten állítólag megvalósuló Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közti csúcstalálkozóról. Megyeri Jonatán szerint a találkozó akár komoly áttörést is hozhat.
Zsidó gyerekekre lőttek Angliában
Ortodox zsidókat vettek célba antiszemita támadók Manchester utcáin.
Palesztin terroristavezérről neveznének el német gyereket
Egy lipcsei egyetemi klinikán (UKL) született kisfiút, Yahya Szinwarnak neveztek el – közölte a kórház a közösségi médiában. Úgy tűnik, senki nem vette észre, hogy a név megegyezik a Hamász vezérével, aki az október 7-i mészárlás kitervelője volt. A posztban egy dolgozó még egy szívet is rajzolt a név fölé. A kórház később törölte a bejegyzést és bocsánatot kért.
Hollandia egyelőre mégsem ismer el palesztin államot
Míg Hollania kormánya egyelőre elzárkózott a palesztin állam elismerésétől, Jeruzsálem jelezte, hogy Kier Starmer brit miniszterelnök bejelentése, hogy ország elismerne egy palesztin államot megingathatja a brit–izraeli védelmi együttműködést.
Válságban az amerikai zsidók: az FBI szerint rekordszintű az antiszemita erőszak
Soha nem volt még ennyi zsidóellenes támadás az Egyesült Államokban – figyelmeztet az FBI friss jelentése.
Bekeményített a TikTok: volt izraeli katona felel mostantól a gyűlöletbeszéd visszaszorításáért
A TikTok új pozíciót hozott létre az antiszemitizmus visszaszorítására – egy volt izraeli katonát neveztek ki a feladatra.
Netanjahu: Izrael csak ideiglenesen akarja átvenni az ellenőrzést a Gázai övezet felett
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön a Fox News-nak adott interjújában kijelentette, hogy Izrael át akarja venni az irányítást Gáza felett, de nem áll szándékában tartósan uralni azt. „Nem akarjuk megtartani. Egy biztonsági övezetet szeretnénk, és nem akarjuk irányítani. Olyan arab erőknek akarjuk majd átadni, amelyek megfelelően kormányozzák, és nem jelentenek fenyegetést számunkra.”
Észak-Ciprus sok fejtörést fog okozni
Izraelnek nem dolga, és nem is szándéka Észak-Ciprus felszabadítása. Azonban ha a térségből érkező fenyegetés elér egy kritikus szintet, Izrael stratégiai hozzáállásának változnia kell. Izraelnek Görögországgal és Ciprussal összehangoltan készen kell állnia egy kontingenciás műveletre a sziget északi részének felszabadítására — írja véleménycikkében Shay Gal Közel-Kelet szakértő.
Törökország a dzsihád új központja?
350 muszlim vallási vezető gyűlt össze Törökországban, hogy „vallási legitimitást” adjon a 2023. október 7-i mészárlásnak, védelmi dzsihádként határozva meg azt, a dzsihádháborúkhoz tartozó kötelesség részeként. Az összegyűltek elutasították a Hamász lefegyverzésére irányuló felhívásokat.
Precedens nélküli lépésre szánná el magát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök fontolóra vette, hogy beavatkozik a New York-i polgármester-választásba annak érdekében, hogy egyesítse a Zohran Mamdani demokrata jelölttel szembeni ellenzéket – értesült a New York Times több, az ügyet ismerő, meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
Nyakunkon a „zsidó Valentin-nap”: jön a történelem legnagyobb zsidó rapid randija
Remélhetőleg sokan megtalálják a párjukat a különleges zsidó társkereső esemény alkalmából.
„Népirtó légitársaság” – támadás érte az izraeli El Al irodáit Párizsban
A nemzeti légitársaság teljes személyzetét evakuálták a francia fővárosból.
Fő az elfogadás: már a Grindr nevű meleg társkeresőn is lehet bojkottálni a cionistákat
A Grindr lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy profiljukra kiírják a „No Zionists” megjegyzést, jelezve, hogy nem kívánnak ismerkedni cionistákkal.
Az elveszett frigyláda nyomában: az évtized felfedezésre bukkanhattak Silóban
Egy új régészeti felfedezés az izraeli Silóban újraéleszti a Biblia egyik legrejtélyesebb és legszentebb tárgyának, a frigyládának a legendáját.
Palesztinbarát „békeüzenet”: felgyújtották egy izraeli veterán autóját
Az amerikai-izraeli katonát célba vevő esetet gyűlölet-bűncselekményként vizsgálják.
Régészek segítettek azonosítani a Hamász által brutálisan meggyilkolt izraelieket
A régészeknek fontos szerep jutott a nemzeti krízis idején.