Egy elhagyott kárpátaljai zsinagóga, egy háborús ország, és egy versenyfutás az idővel.
Az 50 perc legújabb adásában Szabó György, a Mazsök elnöke arról beszél Szalai Kálmánnak, hogyan indult el a magyarkomjáti fa zsinagóga megmentése, milyen állapotban találtak rá Kelet-Európa utolsó ilyen épületére, és miért vált sürgetővé, hogy még a teljes pusztulás előtt szétszedjék, restaurálják és újraépítsék.
A beszélgetés közben fokozatosan kitágul a kép: szó esik a kárpátaljai zsidó világ eltűnéséről, a holokauszt nyomairól, a mai ungvári zsidó életről, valamint arról is, milyen helyzetben van most a magyar zsidó közélet. Szabó György beszél a Mazsök szerepéről, az árvatlan vagyon ügyéről, a holokauszt-túlélők és a második generáció problémáiról, és arról is, mit jelentett az elmúlt másfél évtized a magyarországi zsidó közösségek számára. Az adás egyszerre szól emlékezetről, intézményi felelősségről és arról, hogyan lehet még megőrizni valamit abból a világból, amelyből szinte minden eltűnt.
Miért éppen Magyarkomját?
Szabó György elmondása szerint a történet nagyjából három évvel ezelőtt indult, amikor Magyarország ungvári főkonzulja azzal kereste meg, hogy Magyarkomjáton áll Kelet-Európa utolsó fa zsinagógája, és ezt az épületet meg kell menteni. Szabó nem idealizálja az első benyomást: kétkedve érkezett meg a helyszínre, ahol egy gazdagábolt udvarán állt a romos épület. A zsinagóga fából, agyagból és vályogból készült, a belseje nagyrészt megsemmisült, a tóraszekrény eltűnt, a falon pedig hatalmas nyílás tátongott. Mégis maradt annyi az épületből, hogy látható legyen, milyen jelentős emlék veszne el vele. Szabó szerint innen kezdődött az a rögös folyamat, amely végül elvezetett odáig, hogy a zsinagógát szakszerűen elbontsák, restaurálják, katalogizálják, majd az ungvári skanzen területén újraépítsék.
Egy eltűnt haszid világ nyomai Kárpátalján
A magyarkomjáti zsidó közösségről Szabó György azt mondja, hogy a kárpátaljai közösségek túlnyomó többségéhez hasonlóan haszid ortodox közösség volt, szerény anyagi lehetőségekkel, de erős vallási élettel. A holokauszt során azonban gyakorlatilag teljesen megsemmisült. Mintegy négyszáz embert vittek el a faluból, előbb az ilosvai gettóba, majd Auschwitzba, ahol többségüket azonnal meggyilkolták. A beszélgetés itt különösen erős történelmi hangsúlyt kap: a környék a háború előtt sűrűn lakott zsidó térség volt, a közeli Bilke neve pedig azért is ismerős, mert az Auschwitz-album képsorai részben az onnan érkező zsidók deportálását örökítik meg. Szabó hangsúlyozza, hogy a zsinagóga megmentése nem csupán építészeti ügy, hanem egy eltűnt közösség utolsó kézzelfogható nyomainak megőrzése is.
A teljes adás itt tekinthető meg:
Skandináv nyomok egy kárpátaljai zsinagógában
A beszélgetés egyik legizgalmasabb része magáról az épületről szól. Szalai Kálmán arra kérdez rá, hogyan lehetséges, hogy Kárpátalján ilyen típusú zsinagóga maradt fenn. Szabó György elmondja, hogy a szakemberek meglepő részletekre figyeltek fel az épület faillesztéseinél és szerkezeti megoldásainál: skandináv építészeti jegyeket találtak, ami nem is annyira meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a 19. század második felében számos építőmester tanult Finnországban és Svédországban, majd tudását Kárpátalján kamatoztatta. Az is kiderült, hogy a zsinagóga 1865-ben már biztosan állt, mert a korabeli kataszteri térképeken szerepel. Külön kutatás indult annak feltárására is, hogy található-e az épületben úgynevezett időkapszula, azaz olyan rejtett jelzés, amely a mesterek nevét vagy a felhasznált anyagok eredetét rögzíti. Magyarkomjáton ilyet egyelőre nem találtak, de maga a szerkezet így is sokat elárul az egykori építőkről.
Háborús országban örökséget menteni
A műsor fontos rétege, hogy ez a mentőakció nem békeidőben, hanem háborús környezetben zajlik. Szabó György egyértelműen fogalmaz: Kárpátalján a háború tapintható valóság. Férfiak alig vannak az utcán, mert vagy a fronton harcolnak, vagy bujkálnak. Egy ponton még azt is felidézi, amikor egy helyi polgármester azért szakította meg a velük való beszélgetést, mert elesett katona holttestét hozták haza a faluba temetésre. A projekt adminisztratív oldalát is nehezítette a helyzet: Ukrajnában egyszerre kellett a polgári és a katonai irányítás felől is minden engedélyt beszerezni. Mindez azonban nem állította le a munkát. Két hete már az új helyszínen is lerakták a zsinagóga alapkövét, és a cél az, hogy az őszi ünnepek idején már használni lehessen az újjáépített épületet. Ez különösen erős gesztus lenne: egy elpusztított közösség zsinagógájában ismét ima hangozhatna fel.
Van-e még zsidó élet Kárpátalján?
A beszélgetés egyik legfájóbb adata, hogy míg a holokauszt előtt Kárpátalján százezres nagyságrendű zsidó népesség élt, ma a teljes térségben alig ezren maradtak. Szabó György ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a háború miatt Kelet-Ukrajnából sok menekült érkezett Kárpátaljára, köztük zsidók is. Ennek nyomán például Ungváron újra pezsgőbbé vált a közösségi élet. A helyi rabbi működése, az érkezők jelenléte és a megnövekedett népesség új helyzetet teremtett. Ez nem a régi magyar zsidó hagyomány visszatérése, inkább egy új, sokszor más kulturális hátterű zsidó jelenlét kialakulása. A magyarkomjáti zsinagóga skanzenbe kerülése ezért kettős gesztus: egyszerre szól arról, hogy az eredeti közösség már nincs ott, és arról is, hogy a zsidó vallási élet mégis tud valamilyen formában visszakapcsolódni ezekhez a helyekhez.
Mit jelentett az elmúlt tizenhat év a magyar zsidó közösségnek?
A beszélgetés második felében Szalai Kálmán már kifejezetten a magyarországi zsidó közéletre kérdez rá. Szabó György ebben a kérdésben nagyon világosan fogalmaz: szerinte az elmúlt tizenhat év a holokauszt óta eltelt időszakban példátlan volt a zsidó élet támogatása szempontjából. Úgy látja, hogy ennyi forrás, ennyi intézményi energia és ennyi politikai támogatás korábban nem állt rendelkezésre a zsidó vallási és civil élet helyreállítására. Külön kiemeli a zsinagógák felújítását, a temetők megőrzését, az egyházi és civil szervezetek működésének támogatását, valamint Izrael és Magyarország jó kapcsolatát is. Számára ez a két szál, a belső biztonság és az Izraellel való viszony, szorosan összekapcsolódik. A magyar zsidók közérzete szerinte nem választható el attól, hogy a magyar állam milyen világos és következetes viszonyt ápol Izraellel.
Izrael, migráció és a biztonság kérdése
Szabó György külön hangsúlyt tesz arra, hogy a magyarországi zsidó biztonság szempontjából nemcsak az egyházpolitika vagy az intézményi finanszírozás a fontos, hanem a migráció kérdése is. A beszélgetésben egyértelműen azt mondja: Magyarország az elmúlt években Európa egyik legbiztonságosabb zónája volt a zsidóság számára. Ezt részben annak tulajdonítja, hogy az ország következetesen ellenállt a nagyarányú migrációnak, amely Nyugat-Európa számos országában mélyen átalakította a társadalmi viszonyokat és a zsidó közösségek biztonságérzetét. Szabó nem általában a muszlim jelenlétről beszél, hanem arról a tömeges beáramlásról, amely szerinte megváltoztatta Németország, Franciaország, Belgium vagy Nagy-Britannia társadalmi szerkezetét. Azt mondja, ha az új kormány is fenntartja ezt a kemény migrációs politikát, az már önmagában fél siker a magyarországi zsidóság számára.
Az árvatlan vagyon és a második generáció kérdése
A műsor végén két különösen súlyos ügy kerül elő. Az egyik az árvatlan vagyon kérdése, amelyet Szabó György szerint továbbra sem sikerült megnyugtatóan rendezni. A probléma lényege, hogy a holokauszt során elkobzott, államosított, majd sokszor többször gazdát cserélt ingatlanok, bankszámlák és biztosítási kötvények utóélete jogilag és politikailag is rendkívül bonyolult. Szabó szerint ebben a kérdésben csak politikai döntés hozhat érdemi elmozdulást, mégpedig a magyar és az izraeli állam szintjén.
A másik ügy a holokauszt második generációjának helyzete. Szabó György erről személyesen is beszél, hiszen saját magát is ide sorolja. Úgy fogalmaz, nincs olyan második generációs ember, aki teljesen sértetlenül hozta volna magával ezt az örökséget. A Mazsök ezért most nagyszabású kutatásba kezdett, hogy feltérképezze a második generáció egészségügyi, pszichés, szociális és anyagi állapotát. A cél nem pusztán adatgyűjtés, hanem annak meghatározása, hol kell valódi beavatkozás, valódi támogatás. Ez a beszélgetés egyik legerősebb pontja, mert itt a holokauszt emlékezete már nem történelmi kérdésként, hanem ma is ható társadalmi örökségként jelenik meg.
A Mazsök túl a pénzosztó szerepen
A zárásban Szabó György arról beszél, hogy a Mazsök ma már nem akar megmaradni pusztán forráselosztó intézménynek. A cél az, hogy egyre több saját projektet is megvalósítson, kulturális programokat, nemzetközi együttműködéseket, örökségvédelmi és emlékezetpolitikai kezdeményezéseket indítson. Ide tartozik a magyarkomjáti zsinagóga ügye, de ugyanúgy az auschwitzi magyar barakk kiállításának megújítása vagy a diaszpórából érkező izraeli fiatalok magyarországi programjai is. A beszélgetésből így végül nemcsak az derül ki, hogy milyen ügyekben mozog ma a Mazsök, hanem az is, hogy Szabó György milyen szerepet szán ennek az intézménynek: egyszerre akar örökséget őrizni, közösséget szervezni, szociális felelősséget vállalni és politikai kérdésekben is képviselni a magyar zsidóság érdekeit. Ez a sokféle feladat az adás egészét áthatja, és ettől válik a műsor többé egy intézményi helyzetképnél. Valójában arról szól, mit lehet még megmenteni abból, ami eltűnni látszik, és mit kell új alapokon megszervezni ahhoz, hogy legyen jövője a magyar zsidó közösségi életnek.
