Az amerikai hadsereg szerint csapást mértek az iráni flottára és a IRIS Shahid Bagheri drónhordozóra is.
Hova: #TOP story
Itt a bizonyíték: Iránért rendezett mészárlást a Texasban gyilkoló terrorista
Az austini rendőrség azonosította azt az Irán-szimaptizáns férfit, aki március 1-jén hajnalban tüzet nyitott a város szórakozónegyedében, egy bár előtt. A lövöldözésben legalább ketten meghaltak, több mint egy tucatnyian pedig megsérültek.
„A sz@rt is kiverjük belőlük” – Trump a szárazföldi csapatok bevetését sem zárta ki Iránban
Nyílt beszéd az amerikai elnöktől: Donald Trump a CNN-nek adott kilencperces telefonos interjújában azt mondta, az amerikai hadsereg már most „kikészíti” Iránt, de a „nagy hullám” még hátravan.
Az arabok visszavágtak: iráni vadászgépeket lőtt le a katari légierő
Katar közölte, hogy lelőtte az iráni légierő két orosz gyártmányú vadászgépét.
Trump eldöntötte: addig tart a háború, amíg össze nem dől az iráni rezsim
„Trump végig akarja vinni ezt a műveletet” – mondta egy magas rangú izraeli tisztviselő a The Jerusalem Postnak, akik szerint az elnök „már kijelölte a célt. le akarja váltani a rezsimet, és nem áll szándékában lassítani.”
Madrid nem engedi, hogy Amerika iráni támadásokra használja a katonai bázisait
Az amerikai és izraeli haderő hétvégi támadásai óta tizenöt amerikai repülőgép már el is hagyta el a dél-spanyolországi Rota és Moron katonai bázisokat – derült ki a FlightRadar24 repüléskövető weboldal hétfői térképéből.
Mi történik? Irán már Katart bombázza, kilőttek az európai gázárak
Kilőttek az európai gázárak Katar LNG-termelésének leállítása után.
Iráni rakéták hullanak Európára, Cipruson megkezdődött az evakuáció
A ciprusi hatóságok kötelező kitelepítést rendeltek el az Akrotiri térségében a brit támaszpontnál kialakult biztonsági helyzet miatt. A brit katonai bázisokat evakuálják. A hatóságok hétfőn kiürítették a Páfoszi Nemzetközi Repülőteret és lezárták a létesítmény feletti légteret is.
Budapestre is begyűrűzött az iráni háború: Vitézy Dávid üzent Karácsony Gergelynek
Irán kapcsán szólt oda a főpolgármesternek Vitézy Dávid.
Bréking: Ciprus után Irán lebombázta az Aramco finomítóját, kilőtt az olaj ára
Iráni dróntalálat után leállították a szaúdi Aramco rasz-tanurai kőlajfinomítóját.
Bréking: Eszkalálódott az iráni háború, a Hezbollah hadat üzent Izraelnek
Az izraeli hadsereg teljes körű háborús helyzetről beszél, miután a Hezbollah – egy meggyengült iráni rezsim utasításait követve – nagyszabású, precíziós rakétatámadást indított Észak-Izrael ellen.
Irán az új Perzsia, avagy purim akkor és most
Izrael tegnap hajnalban átlépett egy határt. Az iráni rezsim elleni közvetlen katonai csapás nem egy hirtelen elhatározás eredménye volt, hanem egy hosszú stratégiai folyamat végpontja. Azé a folyamaté, amelyben egy államnak szembe kellett néznie azzal a kérdéssel, hogy meddig várhat, amikor egy másik állam nyíltan és következetesen a megsemmisítését hirdeti, és közben fokozatosan kiépíti ennek képességét is.
Az első veszteségek: Amerikai katonák haltak hősi halált az iráni háborúban
Bejelentették az iráni háború első amerikai áldozatait. Emlékükből fakadjon áldás!
Hatalmas iráni rakétatámadás érte Izraelt, sok a halott és a sebesült
Az Izraelre kilőtt több tucat iráni rakétából kettő sikeresen átjutott a légvédelmen.
Izraeli elemző: Történelmi lehetőséget jelent az Irán elleni hadművelet
Az izraeli közvélemény számára nem az időzítés a meglepő, hanem a célok újbóli megfogalmazása – erről beszélt Amit Segal izraeli politikai elemző a 12-es hírcsatornán adott interjújában.
Megtámadták Európát: Dubaj után már Ciprust lövik az irániak!
Az Egyesült Királyság védelmi minisztere bejelentette, hogy Irán két rakétát indított Ciprus irányába, ahol brit katonai támaszpontok működnek.
Megvakult az iráni légvédelem – Amerika tönkreverte az orosz és kínai haditechnikát
A háború kitörését megelőzően számos jelentés látott napvilágot arról, hogy Kína új radarrendszereket adott át Iránnak, azzal a céllal, hogy megerősítse Teherán légvédelmi képességeit egy esetleges újabb konfliktusra készülve.
New York Times: A CIA segítségével ölte meg Izrael az iráni ajatollahot
Az amerikai lap szerint a CIA azonosította az iráni vezetők találkozóját, pedig Izrael lecsapott.