Zsidó kulturális fesztivál kezdődött Debrecenben

Az ALL-IN Debrecen programjaiban csütörtöktől vasárnapig ismét a sokszínű zsidó kulturális örökségé a főszerep Debrecenben, ahol immár második alkalommal rendezik meg a zsidó utcafesztivált – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

Olvass tovább

Jeruzsálemben találkozott Köves Slomó és Benjamin Netanjahu

Soha nem volt még ilyen jó Magyarország és Izrael kapcsolata – hangzott el az EMIH vezető rabbija és az izraeli miniszerelnök találkozóján.

Olvass tovább

Trump szerint „azonnal véget kell érnie” az ukrajnai háborúnak

Az Egyesült Államok határának biztosítását nevezte legelső elnöki feladatának Donald Trump a jövő évi újraválasztása esetén – a volt elnök szerdán Tucker Carlson közösségi médiában elérhető műsorának adott interjút. Trump elmondta azt is, az ukrajnai háborúnak „azonnal véget kell érnie, és nem az egyik, vagy másik oldal miatt, hanem azért, mert több százezer ember már életét vesztette”.

Olvass tovább

„Küldjük vissza Joe Bident a pincébe!”

Nyolc republikánus elnökjelölt gyűlt össze szerda este az első republikánus elnökjelölti előválasztási vitára, amelyre a milwaukee-i Fiserv Forumban került sor.

Olvass tovább

Tönkretettük az országot? Fizessen a nép!

Az elmúlt hetekben megszaporodtak a német kormánynak címzett nyilvános bírálatok és segélykiáltásnak beillő beadványok. Egy sor – időközben nyugdíját élvező – volt ipari vezető éles hangon bírálta a kormány politikáját. Több szakszervezet, valamint a gazdasági egyesületek vezetői együttes könyörgéssel fordultak a kormányhoz, hogy mentsék meg a horribilis áramárak miatt a tönk szélén álló ipari üzemeket, mivel több százezer munkahely van veszélyben.

Olvass tovább

Nézőpont Izraelből: Mi történik az ortodoxia körül?

Terjedelmes cikkben, „Magyarországon az ortodox zsidók harcolnak a Chábád mentőcsomagja miatt, amelyet egyesek »trójai falónak« tekintenek” címmel foglalkozik a Magyarországi Autonóm Orthodox Hitközség tisztújítása okán kialakult helyzettel és annak hátterével a Times of Israel, a vezető angol nyelvű izraeli híroldal. Az írás fordítását teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük.

Olvass tovább

Hogy győzheti le DeSantis Trumpot?

A legnépszerűbb dolog a Republikánus Pártban nem Trump. Hanem az, hogy a republikánusok zavarba hozzák a liberálisokat a médiában — írja véleménycikkében Victor Joecks, a Las Vegas Review publicistája.

Olvass tovább

Mit lehet tudni az ifjú, eddig ismeretlen republikánus elnökjelöltről?

Vivek Ramaswamy, indiai felmenőkkel rendelkező 38 éves biotechnológiai vállalkozó, aki még soha nem viselt választott tisztséget, egyre nagyobb támogatottságot élvez a Republikánus Pártban. Egy friss felmérés szerint fej-fej mellett áll a második helyen a floridai kormányzóval, Ron DeSantisszal a zsúfolt mezőnyben, de a RealClearPolitics közvélemény-kutatási átlaga szerint is a harmadik helyen áll — írja a The Jerusalem Post.

Olvass tovább

Az izraeli elit bolsevista lázadása a demokrácia ellen

Régóta terveztem írni arról, ami most Izraelben megy: a szombat esti tüntetésekről, a mainstream média propaganda hadjáratáról, a frusztrált, volt-tábornokok hisztériájáról, a tömegről, amely megelégelte, hogy az elit hülyét csinál belőle… nagyon összetett probléma-halmaz, amit nem könnyű kibogozni, és az igazságügyi reform csupán egy vékony hártya mindezek felszínén — írja Amichay Mihály Éva újságíró Facebook oldalán. A több részletben megjelent írást változtatás nélkül szemlézzük.

Olvass tovább

Csak további terrorizmushoz vezet, ha Irán több amerikai dollárt kap

Senki sem hiszi egy pillanatig sem, hogy az iráni mollák humanitárius célokra fogják felhasználni az új milliárdjaikat — írja véleménycikkében Morton Klein, az Amerikai Cionista Szervezet (Zionist Organization of America) vezetője az Israel Hayom oldalán.

Olvass tovább

„Nem hiszek a németekben” — holokauszt-tagadókat pellengéreznek

A The Onion című szatirikus kiadvány csütörtökön közzétett egy videót, amelyben fiktív holokauszttagadókat kérdeztek arról, miért nem hisznek abban, hogy a holokauszt megtörtént.

Olvass tovább

Bármit is mondanak neked, Kína haldoklik

Kína, mondták neked, egy felemelkedő hatalom. Hamarosan, mondták neked, felülmúlják az Egyesült Államokat egy új világrend központjaként — írja Ben Shapiro a Daily Wire-en.

Olvass tovább

Amikor egymást mentette meg egy zsidó és egy muszlim nő

A nácik által megszállt Szarajevóban Zejneba Hardaga megmentette zsidó barátnőjét, Rifka Kabiljót, annak férjét és két gyermekét a holokauszttól. Több mint 50 évvel később, a balkáni háború tetőpontján a zsidó nő visszafizette muszlim barátnője jó cselekedetét, és segített neki kijutni a háborús övezetből.

Olvass tovább

Meleg zsidónak kamuzta magát egy iraki migráns, hogy ne toloncolják ki

A férfi három éve küzd azért, hogy Nagy-Britanniában maradhasson.

Olvass tovább

Bidenék elképesztően rossz megállapodást készülnek kötni Iránnal

Az amerikai kormányzat újabb megállapodást készül kötni az Iszlám Köztársasággal, amely tovább erősíti Irán gazdaságát és nemzetközi megítélését.

Olvass tovább

Újabb holokauszt emlékhely épületét rongálták meg Németországban

A német rendőrség szemtanúkat keres annak kapcsán, hogy ismeretlen tettesek kedden kora reggel betörték egy holokauszt-emlékhelyeket kezelő alapítvány székhelyének ablakait – írja a JTA.

Olvass tovább

Komoly bírálatot kaptak Elon Muskék az Auschwitzi Emlékmúzeumtól

Az Auschwitzi Emlékmúzeum kritikával illette a Twittert, amiért az nem távolított el egy antiszemita bejegyzést, amely a zsidókat elégetésre szólított fel.

Olvass tovább

Már száz éve is Budapesten és környékén élt a magyarországi zsidók többsége

Izgatottan várjuk a tavalyi népszámlálás eredményeit. Vajon hányan vallották magukat zsidó vallásúnak? Nőtt-e a büszke, vallásos vagy csak zsidó identitásúak száma az előző statisztikai gyűjtéshez képest? Nos, ezekkel a válaszokkal még nem szolgálhatunk, viszont górcső alá vehetjük az 1920-as adatokat, melyek részletei száz évvel ezelőtt nyáron láttak napvilágot – írja Cseh Viktor a Zsido.com oldalán megjelent cikkében.

Olvass tovább