Bernie Sanders és Michael Bloomberg a két legesélyesebb zsidó elnökjelölt-aspiráns – mindketten demokraták, ám Izraellel teljesen más a kapcsolatuk. Kiss Adorján írása.
Hova: #TOP story
Megxit – A brit monarchia alkonya?
Harry és Meghan szappanoperája csak következménye, de nem oka a monarchia kiüresedésének.
Komoly helyezkedés történt az izraeli jobboldalon
A Bajt Hajehudi (Zsidó Otthon) párt második embere, Moti Yogev lemondott pozíciójáról, miután a pártot irányító Rafi Peretz felmondta korábbi alkuját a szélsőjobboldali Otzma Jehudit vezetőjével, Itamar Ben Gvirrel. Peretz azért tette ezt, hogy beléphessen a mérsékeltebb Új Jobboldal és a Nemzeti Egység pártok által életre hívott választási pártszövetségbe – számol be a Times of Israel.
„Igazi szörnyeteg képe rajzolódik ki az Epstein elleni vádiratból”
„Igazi szörnyeteg képe rajzolódik ki a vádiratból, amelyet az amerikai hatóságok állítottak össze Jeffrey Epstein néhai multimilliomos ellen” – írja az MTI.
Wallenberg 75: A hamisított sárgacsillagok története
Utólag retusáltak sárgacsillagokat Wallenberg fotósának képére, még a Jad Vasemben és az MTI archívumában is a manipulált verzió szerepel.
Irán és a zsidók
A továbbra is feszült iráni helyzetben érdemes kitekinteni az ország zsidóságának történetére annál is inkább, mert nem csak igen nagy múlttal rendelkező közösségről van szó, de a perzsiai zsidóság hosszú évszázadokon keresztül a zsidó világ szellemi központja is volt — olvasható Megyeri A. Jonatán blogján.
Lemondott az orosz kormány
Kormánya nevében benyújtotta lemondását Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök szerdán Moszkvában Vlagyimir Putyin államfőnek.
Új videó bizonyítja: az irániak két rakétát is kilőttek az ukrán gépre
Két amerikai napilap is közzétette azt a megfigyelőkamerák által rögzített videofelvételt, ami azt mutatja: az iráni légelhárítás rögtön két rakétát is kilőtt az ukrán utasszállító gépre. A katasztrófának 176 halálos áldozata volt.
Holokauszt-tudatlanság Amerikában
Amerika millenniumi generációjának kétharmada nem tudja, mi az hogy Auschwitz. És közel fele egyetlen koncentrációs tábort sem tudna megnevezni.
Sanders: az irakinál is rosszabb háború jöhet Iránnal
Hazugnak nevezték az amerikai elnököt, az iráni konfliktus diplomáciai megoldását és új nukleáris egyezményt sürgettek a demokrata párt elnökjelölt aspiránsai legújabb nyilvános vitájukon. Bernie Sanders ismét hozta radikális formáját.
Az izraeli baloldal számára most a túlélés a tét
Legutóbb a Munkapárt 6, a Demokrata Tábor 5 mandátummal átlépte a választási küszöböt, az viszont nyilvánvaló, hogy ebben a formában ez a baloldali társulás nem élne túl még egy választási menetet.
Neonácik szerezhetik meg a második legtöbb helyet az új szlovák parlamentben
Szlovákia lehet a legújabb olyan európai ország, ahol népszerűvé válik a szélsőjobb – írja a The Independent. A februári választáson a második helyet szerezheti meg a Mi Szlovákiánk Néppárt, amely a zsidók, muszlimok és cigányok elleni gyűlöletre fókuszál, valamint a nácikkal szövetkező szlovák bábállam egykori vezetőit élteti.
„Hazugságpuccs” – Erdogan megfenyegette a líbiai fegyveres ellenzéket
Törökország nem vonakodik „megleckéztetni” a nemzetközileg elismert líbiai kormánnyal szemben harcoló Halifa Haftar tábornokot és hadseregét, ha folytatja támadásait a legitim vezetés és a líbiai emberek ellen – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden Ankarában azt követően, hogy Haftar a líbiai rendezésről tartott hétfői moszkvai tárgyaláson nem írta alá a tűzszüneti megállapodást.
Johnson: „így vagy úgy, de meg kell állítanunk az irániakat”
Új egyezséget sürget Irán nukleáris féken tartása érdekében Nagy-Britannia miniszterelnöke, aki Donald Trump brókerképességeiben bízik.
Tiltakozás a neonáci „Kitörés Emléktúra” ellen
Petícióban kérik a Teljesítménytúrázók Társaságának (TTT) elnökétől, hogy ne reklámozza és főleg ne díjazza a Budapest Kupa keretein belül az idei neonáci Kitörés Emléktúrát, melyet a Börzsöny Akciócsoport szervez.
Haftar tábornagy hamarosan megdönti a líbiai kormányt?
Nem írta alá a líbiai tűzszüneti megállapodást Halífa Haftar tábornagy, a nemzetközileg elismert kormány ellen harcoló Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) parancsnoka és elhagyta Moszkvát. Csapatai közölték: „készek és elszántak” a győzelemre.
Agitprop a Nemzeti Múzeumban
A kiállítás üzenete az, hogy a jogfosztó zsidótörvények merő „nemzeti idealizmusból”, népnevelési szándékból, továbbá politikai taktikázásból születtek, és semmi közük nem volt a holokauszthoz.
Miként profitálhat Izrael Szulejmáni kiiktatásából?
Az amerikai NBC hírcsatorna múlt szombaton hozta nyilvánosságra, hogy „izraeli titkosszolgálati információk segítették az amerikaiakat Szulejmáni megölésében”. Az első izraeli reakció az információ nyilvánosságra jutását követően nem árulkodott felhőtlen boldogságról. Az izraeli vezetők minden bizonnyal megijedtek az országuk elleni esetleges iráni reakcióktól.