Manfred Gerstenfeld izraeli kutató szerint a második világháborús holland nemzeti önkép hazugságra és a tények tagadására épül – írja az Arutz7 oldalán megjelent cikkében.
Mint Gerstenfeld véli, „néha egy megjegyzés egy apró kiadványban komoly fényt vet egy lényeges nemzeti karakterjegyre. Húsz évvel ezelőtt a holland-izraeli Miriam Dubi interjút csinált az akkori holland nagykövettel Izraelben, Como van Hellenberg-Hubarral a holland-zsidó Joods Journaal kiadvány számára. A cikk témája a holland nép viselkedése volt a második világháború során”.
Mikor a cikk megjelent, a történészek már régen bizonyították Gerstenfeld szerint, hogy a megszállt Hollandiában kevesen voltak, akik ellenálltak a németeknek. A lakosság többsége érdektelen volt, és sokan kollaboráltak ilyen-olyan módon. Ide tartoztak a kormány magas rangú tisztviselői, a rendőrség, a városvezetések, a bíróság elnöke, a vasúti dolgozók, és még sokan mások.
Ennek ellenére a „jó hollandok legendája” nemzetközileg is elterjedt – írja a kutató. Anne Frank naplója nagy szerepet játszott szerinte a tévképzet kialakulásában. Őt és családját tisztességes hollandok rejtették el Amszterdamban. Nem sok figyelmet kapott a tény, hogy valószínűleg holland kollaboránsok adták fel őt és családját, így okozva halálukat. [A témában lásd cikkünket – A szerk.].
Van Hellenberg-Hubar nagykövet így fogalmazott az interjúban:
„Én azt gondolom, hogy a »jó hollandok legendájának« pozitív hatása lehet. Egy legenda képes fenntartani az ideális képet. A képet, amelynek meg kell felelni. A pozitív norma, amit a legenda tartalmaz, részévé válik a holland normáknak és értékeknek. Ha valaki hozzányúl a legendához, akkor a szóban forgó viselkedés – ezen esetben a tolerancia – is érintve lesz. A tolerancia nem magától értetődik, hanem egy tudatos döntés, miszerint teret adunk egymásnak. Ezen dolgozni kell. A mítosz leépítése ebben a kontextusban problémás lehet”.
Amit mondott, azt Gerstenfeld szerint így lehet összefoglalni:
„Tudatosan támogatom, hogy hazugsággal szépítsük a holland múltat. Hazudnunk kell, vagy hallgatnunk kell a csúnya oldalról”. A szerző szerint ha az ember ezen a nézeten keresztül szemléli a holland társadalmat, akkor az ország vezetőinek múltban való viselkedése könnyebben megérthető.
Megmagyarázza, hogy miért csak 2016-ban tárta fel Rémy Limpach kutató az Indonéziában – akkor még Holland Kelet-India – elkövetett 1947–48-as holland bűnöket, amiket egyszerűen „rendőrségi akcióknak” neveztek. A holland erők ekkor elnyomták a helyi felkelést, ennek során gyermekeket öltek meg, nőket – köztük kiskorúakat – erőszakoltak meg. Raymond Westerling holland katonai vezető évekkel később egy interjúban bevallotta, hogy 350 rabot statáriálisan kivégeztetett. A holland hatóságok semmit sem tettek ellene. Westerling egy másik interjújában utalt is rá, hogy semmi sem történhet vele, mert a hatóságok már tudnak a történtekről. Gerstenfeld cikkében további példákat is idéz a holland erők helyiekkel szembeni kegyetlenkedéseiről.
A szerző idézi Frank van Vree holland történészt, aki szerint a holland társadalom elképzelése a következő a második világháborúról: „Nem csináltunk mindent jól, de jobban csináltuk, mint mások”. A történész szerint tehát „egyrészt jelen van az elismerés, viszont az elkenés is”. Hans Blom holland történész hasonlóan arról beszélt, hogy a holland önképben „kellemesebb azt gondolni, hogy [Hollandia] a világ legerkölcsösebb népe”, mint belátni, hogy másfél évszázadon át gyarmattartó hatalom volt. Gerstenfeld ennek tükrében utal arra, hogy Hollandia volt az utolsó nyugat-európai ország, ahol miniszterelnöki szinten ismerték el a holokausztban való állami felelősséget. Ezt Mark Rutte miniszterelnök végül 2020 januárjában tette meg.
„Ennek ellenére a holland mentalitás nem változott” – zárja cikkét Gerstenfeld.
„Jelenleg is botrány van egy a múltban történt ronda esett kapcsolatban. 2015-ben egy holland gép civileket bombázott le és ölt meg Hawijában, Irakban. Az akkori védelmi miniszter, Jeanine Hennis erről tájékoztatva volt. A miniszter hazudott, és azt írta a parlamentnek, hogy »a legjobb tudomásunk szerint« nem voltak civil áldozatok. Valójában 74 civil halt meg. 2019-ben a mostani védelmi miniszter, Ank Bijleveld éppen, hogy túlélt egy bizalmatlansági szavazást az ügyben. Az ügy tovább bűzlik, és a miniszter a második szavazást éppen most, 2020 májusában élte túl”.
Így megy ez. Az összes nép gonosz, kivéve…
A lakkozott történelemről van szó amiben mások is jeleskednek.
Most viszont lebuktak. Nem lennék a helyükben.
Nincs erkölcsös nép, csak erkölcsös ember és még az is igen ritka. De ennek megfelelően nincs erkölcstelen nép sem, mert nincs kollektív bűnösség. Emiatt nem szeretem, mikor „gyarmattartó” népekről beszélnek, mintha ez valami kirívó és szokatlan dolog lenne a népek között, a nem gyarmattartók pedig jobbak, erkölcsösebbek volnának. Ha valami igaz minden népre, az talán a hódítás, a hódítás vágy, mert amióta van emberi történelem, háború mindig létezett. És nem tesz jobbá egy népet pusztán az a tény, hogy egy adott történelmi helyzetben a meghódított volt.
Igaz de most a Hollandok önfényezéséről van szó amiben más országok is jeleskednek.
Ebben minden nép jeleskedik, kivétel nélkül. Egy nemzetkarakter mindig és szükségszerűen pozitív. Nem tud árnyalt lenni. Igazából egy ideál, amit a nemzet egyes tagjai elé állítanak követendő példaként. A holland egyébként egy egész jó ideál. Szerintem ezt az ideált nem is kellene bántani, főleg nem lerombolni, mert ez ad tartást a hollandoknak, és bizonyos erkölcsiséget is, aminek – ez is szükségszerű – nem lesznek képesek mindig megfelelni. De legalább törekszenek rá! Amit el lehet tőlük várni az az, hogy ezzel szembenézzenek. Hogy ők sem különbek másoknál, hogy ők is gyarlók és ők sem képesek mindig azok lenni, akik szeretnének. De még ezt sem egészséges az önmarcangolásig túlhajtani, mert nem lesz jó következménye. Ahogy az az ember is önmaga ellen fordul, aki végképp meghasonlik önmagával. Az, hogy manapság a teljes nyugati civilizációt (ennek része a holland is) állítják be eredendően bűnösként (lásd: „gyarmatosító”), ezért veszélyes tendencia.
Itt egy tényről van szó. Az európai országok szeretik magukat áldozatnak beállítani amikor a holokausztról van szó, a tényleges ellenállást a nácikkal szemben felnagyítani ami a valóságban egészen másképpen nézett ki. Sok évtized kellett mire egyes országok, ami korántsem az összeset jelenti, hajlandók elismerni a széleskörű kollaborációt és a tevőleges részvételt a holokausztban. Erre jó pár ország még mindig nem képes.
Az áldozatok oldaláról nézem és nem az elkövetők lelkivilága felől ami marhára nem érdekel.
Igazad van. Szerintem viszont nem árt az elkövetők lelkivilága felől is megközelíteni a kérdést, mert ez mindannyiunk érdeke. Az elkövetők is „velünk élnek”, vagy éppen ez az, hogy már nem is (Pokorni nem egyenlő a nagyapjával) és áldozatoknak és elkövetőknek együtt kellene élniük, kiegyensúlyozottan, mondhatnám boldogan, lassan nem is csupán elkövetőként és áldozatként tekintve egymásra. De a szembenézésre szükség van! De nem csak arra: a pozitív példákra is, mert azok igenis megerősíthetnek egy pozitív identitást, amire szükség van. És ez a legkevésbé sem történelemhamisítás, csak végre beszélni kellene a hősökről is, nemcsak az elkövetőkről. Az elkövetők ne fedjék el a hősöket, mert akkor nem lesz értelme a hősiességüknek, sokszor az áldozatvállalásuknak.
Az állításaid értelmezhetetlenek, mivel definiálatlan fogalmakat használsz. Az erkölcs tértől és időtől függ.Kizárólag praktikus okokból, erkölcstelennek minősítem azokat a társadalmakat, melyeknek a normái, az én referencia-csoportom normáival frontálisan ütköző viselkedést (melyet a továbbiakban erkölcstelen viselkedésnek fogok nevezni) várnak el a tagjaiktól. Ezen belül, azokat az – imént megfogalmazott definició szerint – erkölcstelen társadalmakat, melyek kötelezik a tagjaikat az erkölcstelen viselkedésre – ugyancsak praktikus okból – gengszter társadalmaknak nevezem.
Jogos, amennyiben a mózesi törvényeket nem tekintjük univerzálisnak. Az erkölcs ebben a kontextusban szokásokat is jelenthet. Például a poligámia nem keresztény szokás, akár erkölcstelennek is tarthatjuk és ez valóban nem egy embert érint, hanem teljes társadalmakat. És még lehetne több példát is említeni. Mégsem szoktunk teljes kultúrákat erkölcstelennek bélyegezni, egyszerűen azért, mert olyan sokan vannak, hogy egy másféle normát testesítenek meg, amit így kénytelenek vagyunk elfogadni, bár nem a saját társadalmainkban (amennyiben a sajátjaink még rendelkeznek immunrendszerrel).
A kontextus a cikkben viszont nem ez volt.
A többi ország sem volt különb.
Közönyös, egoista nèpsèg a holland, akkor is, ha vannak köztül kivètelek. Rohadt gyilkosok, akik a tettük utàn eljàtsszàk a nagy embersègest (sajàt tapasztalat).
Hollandia a nyugati „érdekszférába” került 1943 decemberében, a Teheráni konferencián. Annak „vezető ereje”, Amerika pedig „elsikálta” az egykor Hitlerék által megszállt országokon belüli „kollaborációk” kényes kérdését. Még a franciáknál is akadt bőven efféle „eltussolás”, pedig ők nem lapítottak ebben a kérdésben úgy, mint a „kisállamok”. A Sztálinhoz került „érdekszférában” viszont ennek a kérdésnek a jobb megértését segítő fontos bizonyítékokat tüntettek el, a két Szövetséges fél által „átfésült” levéltárakból, irattárakból, hogy „megálljon” a „bűnös nemzet”-„koncepció”. És ennek ma sem múlt el a hatása mifelénk.