Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter hétfőn Budapesten fogadta Izrael külügyminiszterét, Gideon Szaárt.
Hova: #Kiemelt
Rajtaütöttek Gázában egy izraeli Merkava tankon, az egész legénységet megölték
Az IDF vizsgálata szerint egy háromfős Hamász-terrorsejt végzett a tank személyzetével.
Elfogyott a lóvé: Az arabok nem pénzelik tovább az ENSZ palesztin ügynökségét!
Az arab államok hozzájárulása 90 százalékkal csökkent az ENSZ UNRWA költségvetésében az előző évhez képest – közölte Philippe Lazzarini főbiztos Kairóban, az Arab Államok Ligájának ülésén.
„Részvétemet fejezném ki Bin Laden családjának” – Tucker Carlson teljesen megőrült
Tucker Carlson ismét bebizonyította, hogy mindig van lejjebb. Gila Isaacson írása.
Nem érdemes kihagyni: vasárnap lesz a IX. budapesti Sóletfesztivál!
A Sóletfesztiválon a zsidó konyha ízeit és kultúráját ismerhetik meg az érdeklődők szeptember 14-én 11 órától.
Rheinmetall: Megkezdte a termelést Európa legnagyobb lőszergyára
A Rheinmetall megnyitotta a szupergyorsan felépített tüzérségi lőszergyárát Alsó-Szászországban.
Elzárult a pénzcsap: Az IDF likvidálta „a Hamász bankárát”
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) pénteken közölte, hogy célzott akcióban likvidálta a Hamász egyik legfontosabb pénzügyi vezetőjét, Nur al-Din Dabbaghsh-t.
„Zsidó, a hallgatásod együttműködés a népirtással” – támadás ért egy zsinagógát
Az antiszemita támadók plakátjai zsidókat fenyegettek meg és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök halálát kívánták.
Trumpnál betelt a pohár: Amerika kész összeomlasztani Oroszország gazdaságát!
Az amerikai pénzügyminiszter közölte, hogy az Európai Unió segítségével megkísérelhetik „összeomlasztani” Oroszország gazdaságát.
„Technikai” nehézségekbe ütközött Greta Thunbergék muszlim flottája
Az észak-afrikai kontingens szervezői a korábbi tengeri viharok után most „technikai és logisztikai” nehézségekre hivatkozva halasztották el a Greta Thunberg vezette flottához való csatlakozást.
Hogyan segítette III. Károly egy zsidó közösség újjáéledését?
III. Károly király betartotta a 2002-ben tett ígéretét.
Nem tartja magát bűnösnek az izraeli diplomaták hidegvérű gyilkosa
Ártatlannak vallotta magát az a férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy a washingtoni Capital Jewish Museum előtt agylőtt két diplomatát az izraeli nagykövetségről – közölték az amerikai hatóságok.
Videó: Iráni ballisztikus rakéta talált el egy haifai felhőkarcolót
Feloldották az iráni rakétatámadással kapcsolatos katonai cenzúrát.
Virágzik a brit szólásszabadság: Nem tüntethetnek a zsidók a BBC előtt
A londoni rendőrség megakadályozta, hogy a Campaign Against Antisemitism (CAA) vasárnap a BBC székháza előtt tartsa antiszemitizmus elleni felvonulását – miközben palesztinpárti szervezetek rendszeresen és gond nélkül tüntethetnek ugyanott.
Bréking: Dróntámadás érte Izrael második legnagyobb repterét!
Videófelvétel is készült a kamikaze drón becsapódása utáni pillanatokról.
A Neokohn főszerkesztője is az antiszemitizmus elleni megbízott tanácsadója lett
Bejelentést tett Bóka János antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős különmegbízott.
Titokzatos támadás: Valaki átvágta a kábeleket a Vörös-tengeren
A Vörös-tengeri kábelek átvágása lassítja az internetet Ázsiában és a Közel-Keleten.
Soha nem látott Izrael-ellenes lépés: totális embargóra készül egy európai kormány
Spanyolország átfogó szankciókat készít elő Izrael ellen.