Izrael idegenforgalmi minisztere „diplomáciai háborúval” fenyegette meg a Booking.com utazási oldalt a cég e heti döntése miatt, amely szerint a júdea-szamáriai, izraeli ellenőrzés alatt álló területekre vonatkozó hirdetéseken biztonsági figyelmeztetést kell feltüntetni.
Hova: #TOP story
Kétállami megoldást fog szorgalmazni Lapid az ENSZ-ben
Jair Lapid izraeli miniszterelnök az ENSZ Közgyűlésén csütörtökön mondandó beszédében kifejezi majd támogatását az izraeli-palesztin konfliktus kétállami megoldása mellett – közölték magas rangú izraeli tisztségviselők az Axios beszámolódja szerint.
Orosz közgazdász: Nincs katasztrófa, de a szankciók működnek
Oroszország gazdasága 2022-ben 5%-6%-kal bővülhetett volna, ha a nyugati szankciók nem siklatják ki évek óta a növekedést – magyarázta Oleg Vjugin orosz közgazdász a Reutersnek.
A Kreml “örökké tartó háborúja” Ukrajnában
Kétszáztíz napja tart az eredetileg háromnaposra tervezett orosz “különleges katonai művelet”. Putyin azzal, hogy részleges mozgósítást rendelt el, maga ismerte el, hogy a hadművelet nem érte el az eddig lefektetett céljait. A háború eszkalálódott, és egy új, sokkal veszélyesebb szakaszába lépett.
3300 éves temetkezési barlangot fedeztek fel Izraelben
Sértetlen, több mint 3300 éves temetkezési barlangot fedeztek fel Izrael földközi-tengeri partjának déli részén – jelentette a Haaretz című újság honlapja.
Putyin részleges mozgósítást rendelt el
Részleges mozgósítást rendelt el szerdán Oroszországban Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Novák Katalin: Magyarország Izrael és a zsidó közösségek barátja
A Zsidó Világkongresszus elnökével, valamint több nemzetközi és amerikai zsidó szervezet vezetőjével is találkozott egyesült államokbeli hivatalos látogatásának első napján Novák Katalin magyar köztársasági elnök, aki helyi idő szerint kedden reggel részt vett az ENSZ Közgyűlése 77. ülésszak magas szintű politikai hetének megnyitóján.
A lettek és litvánok holokausztban betöltött szerepét vizsgálják — videó
A Balti igazság (Baltic Truth) című alkotás egyik jelenetében a rigai gettó túlélője, Marger Vesterman játszik a zongorán egy dalt, ami a gettóban keletkezett. Aztán felidézi: „Ha túléled, senkinek sem kell emlékeztetnie téged arra, hogy kötelességeid vannak.”
Jelentősen megnőtt Netanjahu esélye a visszatérésre
A már bejelentett egyezség ellenére a pártlisták benyújtásának utolsó órájában szétesett az arab pártok Közös Listája, s ezzel jelentősen megnőtt Benjamin Netanjahunak, a jobboldali Likud párt elnökének az esélye a visszatérésre Izrael kormányfői székébe – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtök este.
Az elemzés végzetes kimenetelű patológiái
Az utóbbi fél év folyamán igen sok időt szenteltem annak, hogy elolvassam, meghallgassam mindazt amit vezető nyugati elemzők az ukrán háborúval kapcsolatban kitermeltek. Robert C. Castel jegyzete.
Németország az Izrael-ellenes civil szervezetek legnagyobb támogatója
Bár az izraeli társadalom és politika befolyásolása érdekében az izraeli baloldali csoportoknak juttatott európai pénzek témája nem újdonság, a legújabb kutatásokból kiderül, hogy Németország nemcsak a legnagyobb támogatója a radikális Izrael-ellenes nem kormányzati szervezeteknek, hanem többek között a német politikai pártokhoz kapcsolódó alapítványokon keresztül juttatja célba a pénzt – számolt be a JNS.
A világ többsége nem követi a nyugati Ukrajna-politikát
„A globális politikai és gazdasági szövetségek megszokott rendszere átalakulóban van, és semmi sem tette ezt a változást világosabbá, mint az Oroszország ukrajnai inváziójára adott változatos reakciók. Miközben az Egyesült Államok és legközelebbi európai és ázsiai szövetségesei kemény gazdasági szankciókat léptettek életbe Moszkvával szemben, a világ lakosságának 87 százaléka nem hajlandó ezt követni” – írja David H. Rundell és Michael Gfoeller a Newsweek oldalán.
Az örmények úgy érzik, hogy Oroszország cserbenhagyta őket
Az Oroszország vezette Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) elvileg arra kötelezi biztonsági blokk tagjait, hogy támadás eseté egymás védelmére keljenek. A KBSZSZ Azerbajdzsán Örményország elleni támadására adott eddigi reakciója azonban igencsak vérszegény volt – írja Ani Mejlumyan Jerevánban élő riporter.
Amerika választ: Nagyon szoros a verseny a demokraták és republikánusok között
A demokraták nyári politikai lendületének növekedése után a jelek arra utalnak, hogy a félidős választási környezet ismét a Republikánus Pártnak kedvez – írja az Axios.
Mazal Tov, Nagyfuvaros!
100 éve szentelték fel Józsefváros első zsinagógáját, amely a mai napig a legnagyobb imaház Budapest 8. kerületében, a Nagy Fuvaros utca 4-es szám alatt. A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) zsinagógáját immár több mint 10 éve az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) rabbijai szolgálják, segítve az egész országban párját ritkító hitéletével példát mutató közösséget, amely vasárnap nagyszabású ünnepséggel emlékezett az alapítása centenáriumára.
Hogyan lettek a zsidók a “fehér elnyomók”?
A szélsőségesek “interszekcionális” ideológiája alá akarja ásni Amerika teljes szövetét, eltörölve mindazokat a hagyományokat, amelyek naggyá tették Amerikát. Az antiszemitizmus természetes velejárója ennek az eszmének – olvasható a TEV cikkében.
Köves Slomó és családja fogadta Novák Katalint a mádi zsinagógában
A köztársasági elnök a közelgő zsidó újév alkalmából látogatta meg az 1795-ben épült mádi zsinagógát.
A DW előírta, hogy minden alkalmazottnak támogatnia kell Izrael létjogosultságát
A német közszolgálati műsorszolgáltató, a Deutsche Welle felülvizsgálta magatartási kódexét, amely előírja Izrael létezéshez való jogának támogatását, és az ezt elmulasztó munkatársak mostantól elbocsáthatók.