Amerika választ: Nagyon szoros a verseny a demokraták és republikánusok között

A demokraták nyári politikai lendületének növekedése után a jelek arra utalnak, hogy a félidős választási környezet ismét a Republikánus Pártnak kedvez – írja az Axios.

A lap szerint a republikánusok nem valószínű, hogy egy történelmi győzelmet fognak aratni, de jó helyzetben vannak ahhoz, hogy kényelmesen visszanyerjék a képviselőházat, és biztosabb helyzetben vannak, mint néhány héttel ezelőtt, hogy megszerezzék azt az egy helyet, amely a szűk szenátusi többség megszerzéséhez szükséges.

Amit fontos figyelni, hogy az infláció nem lassul, az e havi fogyasztói árindex szerint. Biden például egy olyan napon ünnepelte az inflációcsökkentő törvény elfogadását, amikor a tőzsde több mint 1200 pontot zuhant, ami nevetségessé tette őt a republikánusok szemében, akik az inflációt tekintik a legfontosabb kampánytémájuknak.

Biden diákhitel-elengedési tervét sok demokrata is ellenzi, különösen a csatatérállamokban (swing-states) és -kerületekben. Az elnök még csak meg sem említette ezt az ebben a hónapban tartott philadelphiai beszédében, amelyben az elért eredményeit méltatta. A New York Times/Siena pénteken közzétett felmérése szerint a megkérdezettek mindössze 49%-a támogatja a legfeljebb 20 000 dolláros diákadósság elengedését.

A republikánusok több kulcsfontosságú szenátusi választáson is lendületben vannak, különösen Pennsylvaniában, Wisconsinban és Georgiában.

A republikánus jelölt Pennsylvaniában Mehmet Oz nyomást gyakorol John Fettermanra, hogy vitára hívja (a demokrata október 25-én beleegyezett egy vitába), miközben Fetterman egészségével kapcsolatos kérdések merültek fel. A republikánusok egyik taktikája, hogy mindezen versenyeken a demokratákat a bűnözéssel szemben gyengekezűnek állítják be.

A RealClearPolitics közvélemény-kutatási átlagai Georgia és Nevada esetében most azt mutatják, hogy a demokrata szenátorok döntetlenre állnak vagy lemaradtak a republikánus kihívóik mögött. Ez egyelőre bizonytalan helyzet bármelyik hivatalban lévő képviselő számára.

Géppisztolyos fekete prédikátor indul republikánus színekben Arizonában

Davidson kampányfilmjében egy AR-15-össel kergeti el a „kláncsuklyás demokratákat”.

A Marquette Law School közvélemény-kutatásai szerint Wisconsinban a Republikánus Párt hirdetési kampánya, amely a demokrata Mandela Barnes-t a bűnözéssel szembeni puhánynak állítja be, működik – Ron Johnson szenátor a múlt hónaphoz képest behozta hétpontos lemaradását.

A republikánusok azonban még mindig küzdenek azzal, hogy a pártjuk számára nyerő üzenetet találjanak.

Továbbá a gyengén teljesítő szenátorjelöltjeik jelentik a legnagyobb politikai kihívást a republikánusok számára a célegyenesben.

New Hampshire-ben a republikánusok olyan jelöltet – Don Bolduc nyugalmazott tábornokot – állítottak, akit túl szélsőségesnek tartanak ahhoz, hogy legyőzze Maggie Hassan szenátort a lila színű (csatatér) államban. Az előválasztás után végzett Emerson College felmérés szerint Hassan 11 ponttal, 51%-40%-ra vezet Bolduc előtt. (Az előválasztás megnyerése óta Bolduc mérsékelte nézeteit, elutasította Lindsey Graham 15 hetes abortuszra vonatkozó szövetségi törvényjavaslatát, és elfogadta a 2020-as választási eredmények legitimitását.)

Arizonában Blake Mastersre még mindig óvatosan tekintenek a republikánus tisztségviselők, és Mark Kelly szenátor erősen túlszárnyalja őt. Masters 3,3 ponttal van lemaradva Kelly mögött az RCP közvélemény-kutatásokat átlagoló mutatója szerint.

Ohióban a közvélemény-kutatások szerint a demokrata Tim Ryan még mindig vezet (igaz csak szűken) a republikánus J.D. Vance előtt. A republikánusok még mindig Vance győzelmére számítanak a Trump-barát államban, de kampánya eddig alulteljesít.

A szenátus irányítása valószínűleg három államban fog eldőlni: Georgiában, Nevadában és Pennsylvaniában.

Az a párt, amelyik ebből a háromból kettőt megnyer, szűk, 51 fős szenátusi többségre számíthat.

Trump-párti republikánus lesz az Egyesült Államok első muszlim szenátora?

A Republikánus Zsidó Koalíció igazgatója szerint Mehmet Oz sokkal Izrael-pártibb, mint demokrata ellenfele.