Terjedelmes interjút közölt az Israel Hayom Varga Judit igazságügyi miniszterrel, melyben szó volt arról is, hogy Magyarország a zsidó életmód korlátozására tett kísérletnek tekinti a kóser vágás tilalmáról szóló európai döntést.
Hova: #Kiemelt
Trump öröksége: Izrael békéje
A populista republikánus elnök az elmúlt években a végtelenségig megosztotta Amerikát, ám túlzás nélkül történelminek nevezhető sikert ért el a Közel-Keleten.
Mély politikai vitát eredményezett egy ugandai alija-jog kérelem Izraelben
Nem jogosult az ugandai Abayudaya zsidó közösség az izraeli belügyminisztérium és a legfelsőbb bíróság döntése alapján[1] az „alija-jog gyakorlására” annak ellenére, hogy 2009-ben elismertté vált a fekete-afrikai törzs.
Jelentősen növelnék a női tisztek számát az izraeli hadseregben
Az izraeli hadsereg vezetője, Aviv Kohavi hétfőn bejelentette, hogy olyan tervet kíván előterjeszteni, amely szerint a vezető tisztségviselők száma az elkövetkező öt évben 50 százalékkal nő, ami bátrabb célkitűzés lett volna, ha az amúgy is alacsony számú előléptetés és a női tisztek nem csökkentek volna drámai módon az elmúlt években – írja a Times of Israel.
Mit keres Irán Amerika háta mögött?
Nem jót. Izraeli szempontból nem sok jót. Ugyan a venezuelai ellenzék már többször szót emelt a jelenség ellen, de úgy tűnik, az Egyesült Államok részéről inkább harcias nyilatkozatok hangzottak el csak, semmint a cselekvő akarat nyilvánult meg azért, hogy legfőbb közel-keleti szövetségese ősellenségének számító teokratikus perzsa állam nyomulását megállítsa a hátsó kertjében.
Mely zsidó vezetők tervezik aláírni a közösség megtisztulását követelő petíciót?
Mint lapunk már beszámolt róla, „a hazai zsidó közélet megtisztulásáért” indított petíciót Vonnák Selmeczi Ágnes. De vajon alá fogja-e írni Köves Slomó és Heisler András?
Alulról jövő kezdeményezések — Heti Grün
Fenyegetett Zsima és válságos Mazsihisz, tisztító petíció és borzalmas tagság, antiszemita új múlt és hitleres múzsák. Az elmúlt hét izgalmas olvasmányainak összefoglalója Neokohn-cikkek környezetbarát újrahasznosításával.
Ez történt sábát alatt
El nem ülő járvány és be nem oltott palesztinok, vörös Kárpátalja és el nem térített perzsa gép. Mivel lapunk csupán előre időzített cikkeket közöl sábát alatt, az alábbiakban összefoglaljuk az elmúlt 24 óra főbb világpolitikai híreit.
Hitlerrel kampányolnak a múzsák
A Harmadik Birodalom és a német nemzeti szocializmus olyan mély nyomott hagyott az emberiség emlékezetében, mely nem hasonlítható egyetlen más politikai rendszer vagy ideológia utóéletéhez.
Alulról jövő kezdeményezés indult a zsidó közélet megtisztulásáért
„A hazai zsidó közélet megtisztulásáért” indított petíciót Vonnák Selmeczi Ágnes. Miért döntött így és mit remél a kezdeményezéstől?
Jakab Péter és az antiszemita új múlt
Jakab Péter, a Jobbik Magyarországért Mozgalom vezéralakja egy Azonnali.hu-nak adott interjúval indította a tavaszt, melyben igencsak vállalhatatlan és lelkiismeretlen kijelentés hangzott el a szájából.
Gyökértelenezik, hadüzenetről beszél a Mazsihisz a MAOIH követelése kapcsán
Erősödik a háborús retorika a Mazsihiszben, ezt mutatja a szervezet válasza a MAOIH 10 milliárdos követelésére.
Holokauszt-videójátékot fejleszt egy magyar művész
Lehet-e interaktív módon, nem direkt oktatási céllal, hanem szórakoztató műfajban a holokauszt traumájának örökletes kérdéseivel foglalkozni? Mindezt egy videójáték formájában? Erre tesz kísérletet egy magyar kreatív szakember, aki családi inspiráció hatására fejleszt egy új digitális terméket. Interjú Tóth Ridovics Mátéval.
„15 bíró nem döntheti el, ki zsidó”
Aki csatlakozni akar a zsidó néphez, annak a zsidó vallási törvény, a háláchá szerint kell betérnie – írja Bezalel Szmotrics az Aruc Seva oldalán.
Bejelentették a lezárást
Április 7-ig bezárnak az oktatási intézmények, március 8-tól két hétre a legtöbb üzlet is – jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. A döntések oka, hogy a vírus gyorsan terjed, a reprodukciós ráta nálunk az egyik legmagasabb Európában – írja a Mandiner.
A százhatvan éves válság — Pénz, hatalom, neológia
Pelle János véleménycikkében a MANCS-ban megjelent Válságban a MAZSIHISZ – Akkor már inkább a Grünt… című cikkre reagál és bemutatja, hogy pontosan mióta is tart a neológia válsága Magyarországon.
Irán már legyőzte Bident
„A Biden adminisztráció igyekszik határozottan kijelölni a szabályokat az iráni rezsim számára az atomalku újratárgyalásával kapcsolatban. Azonban a Közel-Kelet első szabálya, hogy nincsenek szabályok. Ez az oka annak, hogy Irán le fogja győzni az Egyesült Államokat Szíriában, ahogy ezt Irakban is megtette” – írja Dominic Green, a Spectator magazin amerikai kiadásának szerkesztője.
Mérföldkövek hete — Heti Grün
Különös purim és születésnapos Neokohn, lefejezett szólásszabadság és megmosolygott TGM, csöndes háború és elhallgatott nagyágyú. Az elmúlt hét izgalmas olvasmányainak összefoglalója Neokohn-cikkek környezetbarát újrahasznosításával.