Öngyilkos merényletre készülő palesztinokat tartóztattak le Olaszországban

Polgári és katonai célpontok ellen készült öngyilkos merényletre az a három palesztin férfi, akit az olasz terrorizmusellenes hatóságok letartóztattak – jelentette be Matteo Piantedosi belügyminiszter hétfőn.

Az Olaszországban élő palesztinok öngyilkos merényleteket terveztek polgári és katonai objektumok ellen külföldön. A közösségi oldalakon pedig híveket toboroztak, terroristacsoportokat éltettek és már elkövetett merényleteket ünnepeltek meg.

A három férfit a közép-olaszországi L’Aquila városában fogták el.

Mint kiderült, menekültként humanitárius okokból kiadott tartózkodási engedéllyel éltek Olaszországban már 2017 óta.

Nemzetközi terrorista tevékenység és a demokratikus rend megdöntésére irányuló cselekmények vádjával tartóztatta le őket L’Aquila rendőrsége, az államügyészi hivatal, valamint a maffia- és terrorizmusellenes nyomozó igazgatóság (Digos) egy közös akció keretében.

Január utolsó napjaiban vették őket őrizetbe, de a hatóságok csak most hozták nyilvánosságra.

Dánia: halálosan megfenyegették a zsidó főszerkesztőt és főrabbit

A második világháború óta nem látott szintet ért el a Dániában feljegyzett antiszemita megnyilvánulások száma.

Matteo Piantedosi belügyminiszter hétfőn hangsúlyozta, hogy veszélyes személyeket fogtak el.

Kiemelte, hogy a hatóságok tüzetes megelőzési és ellenőrzési munkájának köszönhetően sikerült azonosítani és letartóztatni a három férfit.

Izrael az egyik 37 éves palesztin férfi, Anan Yaeesh kiadatását kérte, akit az izraeli hatóságok azzal vádolnak, hogy a Tulkram Brigád palesztin fegyveres csoport gyorsbeavatkozású egységének egyik finanszírozója.

A palesztin férfi olasz védőügyvédei fellebbezéssel éltek, mert szerintük Izraelben védencüket embertelen és megalázó bánásmódban részesíthetik, és nem kizárt, hogy kínzásnak is alávetik.

A 2022 óta tevékeny Tulkram Brigád az ismertebb al-Aksza Mártírjainak Brigádja szervezetből nőtte ki magát. Utóbbit az Európai Unió 2023-ban terrorszervezetnek nyilvánította.

„Mocskos zsidó!” – saját zsinagógájánál támadtak rá egy párizsi zsidóra

A hatvan év körüli férfi épp a zsinagógából lépett ki, amikor az ismeretlen támadó lecsapott rá.