Izraeli katonák letartóztatására készül a Hamász-barát Dél-Afrika

a flag flying in the wind on a sunny day

Naledi Pandor dél-afrikai külügyminiszter kijelentette, hogy az IDF azon katonáit, akik kettős izraeli-dél-afrikai állampolgársággal rendelkeznek, azonnal letartóztatják hazaérkezéskor.

„Már kiadtam egy nyilatkozatot, amelyben figyelmeztetem azokat, akik dél-afrikaiak és az Izraeli Védelmi Erők mellett vagy azokban harcolnak:

Készen állunk. Amikor hazajöttök, letartóztatunk benneteket”

– mondta a miniszter.

A pretoriai külügyminisztérium decemberben figyelmeztetést adott ki Izraelben élő állampolgárainak, amelyben figyelmeztette őket, hogy az IDF-be való bevonulás jogi következményekkel járhat számukra Dél-Afrikában a nemzetközi jog megsértése miatt.

„A dél-afrikai kormányt komolyan aggasztják azok a jelentések, amelyek szerint egyes dél-afrikai állampolgárok és állandó lakosok csatlakoztak vagy fontolgatják, hogy csatlakoznak az Izraeli Védelmi Erőkhöz (IDF) a gázai háborúban és a többi megszállt palesztin területen” – áll a minisztérium közleményében.

Zsidósága miatt váltották le a dél-afrikai krikettválogatott kapitányát

Egyre több dél-afrikai zsidó tervezi a kivándorlást az antiszemitizmusba süllyedő államból.

„Köszönetet kell mondaniuk az El Alnak. Viszontlátásra!” – tette hozzá Pandor, utalva arra, hogy az izraeli légitársaság leállította a Dél-Afrikába tartó járatait.

Az Afrikai Nemzeti Konferencia (ANC) hallgatósága előtt Pandor elmondta, hogy a kormányuk azon dolgozik, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságon felelősségre vonják Izraelt a gázai palesztinok elleni népirtás elkövetésével.

A muszlim dél-afrikai miniszter beszédében elmondta, hogy az ANC a múltban rengeteg támogatást kapott a palesztinoktól a „szabadságharcban és a gyarmatosítás elleni küzdelemben”.

„Sok-sok évtizede együtt küzdünk a harcban. Palesztina népe képezte ki a felszabadítási mozgalom szabadságharcosait”

– mondta.

Miért vált Dél-Afrika a terroristák hasznos idiótájává?

A dél-afrikai főrabbi szerint hazájának kormánya a történelem rossz oldalára állt és hátat fordított a bibliai értékeknek.