Februárban a Rágalmazásellenes Liga (ADL) bejelentette, hogy kifejlesztett egy úgynevezett „online gyűlöletindexet” a közösségi médiaplatformokon jelentkező antiszemitizmus nyomon követésére. Ennek célja az volt, hogy megfelelően lehessen mérni a Twitterhez és a Reddithez hasonló oldalakon közzétett gyűlöletbeszéd mennyiségét, amely cégek a szervezet szerint nem elég éberek az ilyen veszélyes anyagok felderítésében és eltávolításában. Annak ellenére, hogy Jonathan Greenblatt, az ADL igazgatója elismerte, hogy a Twitter „jelentős lépéseket tett” a gyűlöletkeltő tartalmakat közzétevők leállítása felé úgy vélte, hogy még sok teendőjük van az online gyűlölet növekvő problémájának kezelése ügyében. Az index célja az volt, hogy segítse a közösségi médiaóriásokat felhasználóik ellenőrzésében. Jonathan Tobin, a Jewish News Syndicate főszerkesztőjének véleménycikke.
Mindez csak annak bizonyítéka, hogy az ADL támogatja az online cenzúrát. Sacha Baron Cohen színész egy 2019-es tweetjével és az azt követő beszédével keltett feltűnést egy ADL-rendezvényen, ahol kitüntették, és amelyen porig alázta a Facebookot, amiért lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy antiszemita szövegeket posztoljanak.
Az internet és a közösségi média segített az eddig elszigetelt szélsőségeseknek hangjuk felerősítésében. Egy olyan időszakban, amikor az antiszemitizmus egyre növekszik – amelyet nagyrészt a baloldali Izrael-gyűlölet, valamint a szélsőjobboldali hagyományos zsidógyűlölet táplálnak -, a legtöbb zsidó egyetértett abban, hogy valamit tenni kell az ilyen nézetek terjesztői ellen.
Az elmúlt években az ADL egyre hangosabban beszélt a kérdésről, és igyekezett nyomást gyakorolni a nagy technológiai vállalatokra, hogy figyelmesebben végezzék azt a tartalom-szűrő munkájukat, amely képes volna elhallgattatni ezeket a negatív hangokat. Emellett több forrást csatornázott be olyan technológiai megoldásokra, amelyek célzott partnerségeket hoznának létre az internetes óriásokkal, olyanokat, amelyek – legalábbis elméletben – arra irányítanák őket, hogy kevésbé barátságos környezetet teremtsenek a neonácik számára.
Így a legújabb hír, miszerint a világ leggazdagabb embere megvásárolja a Twittert, hogy visszafordítsa a cég cenzúrát felvállaló magatartását, úgy tűnik, rosszat tesz az ADL-nek. Kérdés, hogy a pénzügyi manőverezés a legtöbb szakértő szerint erősen túlértékelt vállalat jövőjét illetően mit jelent majd. Mindenesetre Musk bevásárlása egy olyan vitára hívja fel a figyelmet, amely a demokrácia jövője szempontjából kulcsfontosságú.
Az ADL eddig hallgatott Musk ajánlatáról, de a csoport a baloldali-liberális konszenzus egyik pillérévé vált az internetes szólásszabadság elfojtása szükségességének kérdésében.
Az ADL zsidó védelmi ügynökségből egy erősen pártos liberális érdekvédelmi csoporttá vált, annak hagyományos, a gyűlölet megfékezését támogató álláspontját pedig fegyverként használták fel a Szilícium-völgyi cenzúra támogatása érdekében.
Ha ennek az erőfeszítésnek kizárólag neonácik, szélsőjobb- vagy baloldali szélsőségesek, a fekete nacionalisták és iszlamisták lennének a célpontjai, az ADL álláspontja az online beszéd korlátozása mellett talán védhetőbb lenne, bár ezt a hatalmat ugyanilyen könnyen be lehetne vetni az Izrael-párti zsidók ellen is.
De ahogy néhányan közülünk egy-két évvel ezelőtt megjósoltuk, a beszéd cenzúrázásának legitimálása sosem áll meg csak a legkirívóbb szónokoknál. A nácik cenzúrázásától a politikai beszéd vagy a befolyásos embereknek nem tetsző tudósítások leállításáig lejtő folyamat mindig is nyilvánvaló volt. És ez az út gyorsabb, mint azt sokan gondoltuk.
2020-ban a liberálisok annyira meg voltak győződve arról, hogy Donald Trump elnök újraválasztása jelentős veszélyt jelent a demokráciára, hogy mindenáron meg akarták állítani, még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy cenzúrázni kell az ellenfeléhez köthető korrupciós ügyekről szóló történeteket.
Így a közösségi médiavállalatok leállították a Hunter Biden befolyással való üzérkedéséről szóló tudósításokat azzal, hogy orosz dezinformációnak bélyegezték őket, bár végül még a The New York Times és a The Washington Post is elismerte, hogy azok nagyon is pontosak voltak.
A következő januárban a Capitoliumban történt zavargások miatt a Twitter lekapcsolta Trump 88,7 millió követővel rendelkező fiókját. Azóta az egyre nyilvánvalóbb baloldali beállítottságának jelei egyre erősödtek, a legutóbbi kirívó intézkedés a Babylon Bee, szatirikus weboldal elhallgattatása volt a transznemű ideológia kigúnyolása miatt. A közösségi média cenzúrázhatósága messze nem az a széleskörű, nyitott fórum, amelyet sokak szerint az internet ígért, hanem a liberális elit által használt fegyverré vált, amellyel a liberális érzékenységet akarják érvényesíteni számos kérdésben.
Bár a konzervatívok jelentik a fő célpontot, egyértelmű, hogy senki sincsen biztonságban az ugyanilyen bánásmódtól, ha nézetei kimennek a divatból.
Itt jön a képbe az 51 éves, dél-afrikai születésű Musk, akit a PayPal, a Space X és a Tesla sikerei 270 milliárd dollárra becsült vagyonhoz juttattak, és a Forbes magazin milliárdosok listájának élén áll. Musk távol áll a vaskalapos konzervatívoktól. Többnyire liberális nézetei nehezen besorolhatók, és többször mutatott már szimpátiát a demokraták és a baloldal, mint a republikánusok és a jobboldal iránt. Szólásszabadságba vetett hitében meglehetősen következetesnek tűnik, minden bizonnyal ez a meggyőződése vezérli érdeklődését a Twitter iránt, amelyet eltérítene cenzúrázási politikájától, ha megvásárolná.
Bár a legtöbb embernek nehéz nagy érdeklődést tanúsítani a milliárdosok csatája iránt, itt több forog kockán, mint az érintettek ego-harca.
A mindössze 400 millió fiókkal rendelkező Twitter közel sem olyan népszerű, mint a mindenütt jelenlévő Facebook a maga 3,5 milliárd felhasználójával. A kortárs újságírás fő fórumaként azonban nem lehet túlbecsülni a jelentőségét a 21. századi amerikai politikai kultúrában.
Az internet és általában a közösségi média nem pusztán népszerű fórumok, hanem a modern nyilvánosság alkotói.
Az amerikai- vagy a világtörténelemben először fordult elő, hogy a tömegkommunikáció szinte teljes eszköztára néhány ember ellenőrzése alatt áll. Míg a 20. század eleji médiabárók, mint William Randolph Hearst hatalmas hatalommal rendelkeztek a Twitter és a Facebook tulajdonosaihoz képest, a kommunikációra gyakorolt hatásuk csekélynek volt mondható.
A nagy technológiai vállalatok által tanúsított politikai/kulturális elfogultságot tekintve a kérdés most már nem annyira az, hogy – ahogy az ADL állítja – lehetővé teszik-e a szélsőségesek számára, hogy levezessék a haragjukat, hanem az, hogy milyen veszélyt jelent a demokráciára nézve az, hogy ezek az oligarchák képesek leállítani a nekik nem tetsző politikai beszédet.
Nem tudhatjuk, hogy Musk tartaná-e a szavát, és a Twittert szólásszabadság-barát fórummá tenné. De az a tény, hogy a cenzúra támogatói – mint például a The Washington Post munkatársa, Max Boot vagy a Soros György által finanszírozott baloldali weboldal, mint a Free Press – akik azt állítják, hogy a demokrácia védelme követeli meg annak megsemmisítését ennyire megijednek a milliárdos erőfeszítéseitől, arra késztet, hogy Musknak drukkoljunk.
Bármit is gondolunk Muskról, a Twitterre tett pályázata rávilágít a nagy technológiai cégek veszélyesen korlátlan hatalmára, és arra, hogy biztosítani kell, hogy ne ellenőrizhessék őket antidemokratikus erők, amelyek eltökéltek a nyilvános viták leállításában egy adott politikai agenda előmozdítása érdekében. Az már eddig is nyilvánvaló volt, hogy az ADL pártoskodásának és a cenzúra veszélyes szorgalmazásának nem sok vagy épphogy semmi köze sincsen a zsidók érdekeihez. Ugyanilyen egyértelmű, hogy álláspontjuk káros a demokráciára nézve.
Bármennyire is megdöbbenéssel szemléljük az antiszemiták azon képességét, hogy gyűlöletet közvetítő posztokat tegyenek közzé a Twitteren, a szólásszabadság fennmaradása sokkal fontosabb mind a demokrácia, mind a zsidók biztonságának védelme szempontjából.
Szégyen, hogy egy milliárdosra kell hagyatkoznunk, hogy megvédje ezeket az értékeket. Jelenleg azonban sajnos csak Elon Muskban bízhatunk.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.