Bari Weiss szerint a zsidó történelem morális útmutatót ad azzal kapcsolatban, hogyan kell kiállni az értékek mellett.
Hova: #TOP story
Szabadtéri Robert Capa kiállítás nyílik a Budapest Parkban
A konténer-installáció egyedi formában szeretné bemutatni a leginkább haditudósítói munkásságáról ismert fotográfus életművét.
Örökre kitiltotta a Twitter az antiszemita zenészt
A grime műfajban alkotó Wiley korábban azt írta az oldalára, hogy„ hányingert kap a zsidóktól” és hogy „Izrael nem a zsidók hazája.”
Emmy-díjra jelölték az Unortodox főszereplőjét
Shira Haas izraeli színésznő egy kiugrott hászid lány eljátszásával aratott nemzetközi sikert.
Megtört a csend az „évszázad alkuja” körül
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kedden több hetes hallgatás után újra szóba hozta a tervet.
Bizánci korból származó keresztény építményre bukkantak Galileában
Hatodik századból származó keresztény építmény romjait találták még Észak-Izraelben, Kfar Kama faluban – jelentette a Háárec című újság honlapja.
Magyar zsidók szovjet lágerekben: „A túlélőket csupán munkaerőnek tekintették”
„A zsidóság nemcsak hazai földön és a munkaszolgálatban vált áldozattá, szenvedett, hanem a Szovjetunióban is a második világháború alatt és után egyaránt. Az igazság tényszerű feltárásával és bemutatásával tartozunk mindazoknak, akik megjárták a GULAG és a GUPVI táborok poklát” – mondja interjúnkban Botos János történész.
A Világbank 30 millió dolláros koronasegélyt nyújt a palesztinoknak
30 millió dolláros támogatást nyújt a Világbank a COVID-19 által sújtott palesztin gazdaság megsegítésére. A Világbank adatai szerint mintegy 68 ezer palesztin háztartást érintett súlyosan a járvány- írja a The Jerusalem Post.
Botlatókövek Ausztriában: megmutatni a múlt bűneit
Mit jelent ez a kő? Ahhoz, hogy megértsük, a botlatókő mit is jelent, mit is jelképez, vissza kell mennünk az időben egészen a második világháború idejére.
Mi történt hétfő késő délután Izrael északi határánál?
Füst szállt fel a Har Dov hegy közelében, minden észak-izraeli lakost arra kértek, maradjanak otthonukban. De vajon elkezdődött-e a Hezbollah beígért támadása?
Trump megfenyegette az egyre brutálisabb portlandi tüntetőket
A kormány beígérte, hogy jövő héttől szigorítani fogja az erőszakos elkövetőkkel szembeni eljárásokat. A Trump-adminisztráció amellett is döntött, hogy további szövetségi erőket küld Portlandbe az erőszak megfékezésére.
Uniós vizsgálatot sürget az Index-ügy miatt az Európai Újságírók Szövetsége
Az Európai Újságíró Szövetség (EFJ) hétfőn kiadott közleményében elismerően szólt a legnagyobb magyar hírportál mellett kiálló múlt pénteki tömegdemonstrációról és felszólította Európa vezetőit, hogy védjék meg a média szabadságát Magyarországon – írja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének honlapja.
Douglas Murray: „Trumpot a lázongók segíthetik hozzá a győzelemhez”
„Radikális ellenzői megajándékozták azzal Trumpot, hogy megnyitották számára az utat a győzelem felé” — írja Douglas Murray a The Telegraph hasábjain.
Izraeli segítséggel küzd India a koronavírus ellen
Indiában hétfőre egy nap alatt csaknem 50 ezerrel nőtt a bizonyítottan koronavírustól fertőzöttek száma, ami példátlan a dél-ázsiai országban.
Tűzharc a libanoni határnál – készültségben az izraeli hadsereg
Az izraeli védelmi erő (IDF) felszólította a határ menti lakosokat, hogy ne hagyják el otthonaikat. Teljes készültségben állnak az északi határvédők.
48 órás bojkott indult a Twitter hatástalan antiszemitizmus-szűrője miatt
Egy brit zenész nyílt zsidóellenessége miatt több közéleti szereplő is bejelentette: tüntetőleg távol tartja magát a közösségi oldaltól.
Evakuálások és vesztegzár – nem kezdődik jól a hét koronavírus-ügyben
A vírus továbbterjedése miatt Vietnámban nyolcvanezer embert evakuálnak, Marokkóban pedig elzárták a külvilágtól az ország főbb nagyvárosait.
Szun Ce és a vírusféreg-hadviselés
A „kibernetikai háború” eszkalálódása súlyos kétségeket ébreszt. Milyen sors vár a világra, ha ez az arctalan, de annál pusztítóbb hadviselés, melynek a felelőseit homály fedi, általánossá válik?