Az új 1789-ért kiáltó felhívás egy nevetségesen semmitmondó változtatáson alapul: a francia állami nyugdíjkorhatár 62-ről 64-re lett emelve – olvasható a Telegraph cikkében.
Hova: #TOP story
Egy nácivadász élete: Nincs bocsánat, és nincs felejtés
Tuviah Friedman egész életét annak szentelte, hogy felkutassa és elfogja a szökevény nácikat, hogy bíróság elé állítsa őket bűneikért. Ő volt az első, aki hiteles információkat szerzett, amelyek alapján Adolf Eichmannt megtalálták – olvasható a The Librarians – The National Library of Israel oldalán.
Antiszemita üzeneteket küldött az izraeli MMA harcosnak, kiütötték a ringben
A pórul járt kazah bunyós még a mérkőzés előtt provokálta zsidó riválisát. Nem kellett volna.
A jóemberkedés slendrián sajtója
Mesék a megszálló Izraelről, bociszemű terroristákról és náci zsidókról a “független-objektív” magyar média tolmácsolásában.
Átszelte 719 gyerek a fél világot, hogy menedéket találjon a nácik elől
20 000 kilométer, 719 gyermek és három kontinens – ezek az elképesztő számok a mentőakció mögött. A Szovjetunió árvaházaiból és gulágjairól összegyűjtött gyerekeket Teheránban egy ideiglenes sátortáborba szállították 1943-ban. Onnan indultak el a tanácsadókkal és más felnőtt menekültekkel együtt a hosszú és kerülő útra Izrael földjére. Közösen „Teheráni gyerekek” néven váltak ismertté – olvasható a The Librarians oldalán.
Victor Davis Hanson: Megválaszolatlan tabu-kérdések Ukrajnával kapcsolatban
A történész az American Greatness oldalán arról elmélkedik, hogy mennyi fontos szempont nem kerül egyáltalán terítékre az ukrajnai háborúval kapcsolatos politikai diskurzusban.
Biden odalökte a Közel-Keletet Kínának
A Szaúd-Arábia és Irán között Peking közvetítésével létrejött megállapodás figyelmeztető jel a jövőre nézve – írja a Tablet magazin.
A palesztinok körében komoly igény mutatkozik egy újabb intifádára
A Júdeában, Szamáriában és a Gázai övezetben élő arabok többsége támogatja az izraeliek elleni terrortámadásokat – derül ki egy friss felmérésből.
Latorcai Csaba: Hazaárulás volt magyarországi zsidó testvéreink halálba küldése
Hazaárulás volt magyarországi zsidó testvéreink halálba küldése, akiknek vére az égbe kiált – jelentette ki Latorcai Csaba, területfejlesztésért felelős miniszterelnökségi parlamenti államtitkár csütörtökön Kőszegen a második világháború idején mártírhalált halt munkaszolgálatosok emlékhelyénél mondott beszédében.
Kisimította a ráncokat Izrael és Lengyelország
Eli Cohen izraeli külügyminiszter szerdán lengyel kollégájával folytatott szívélyes találkozója után kijelentette, hogy a két ország közötti kapcsolatokban évek óta tartó „válság” véget ért.
Továbbra is támogatni fogják-e Izraelt az amerikai demokraták?
Az interszekcionális baloldal térnyerése az elsődleges oka annak, hogy a Gallup szerint a demokraták most először szimpatizálnak jobban a palesztinokkal, mint a zsidó állammal.
Izraelt Jordánia részeként ábrázoló térképet tettek ki a jordániai parlamentben
A jordániai parlamentben szerdán Izraelt és Jordániát Jordánia zászlajával díszített térképen ábrázolták és függesztették ki, válaszul Bezalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter beszédére, amelyben a „Nagy-Izrael” térképét mutatta be, amely magában foglalta Jordánia állam egészét.
Magyarország egy csendes zsidó sikertörténet
Európa többi részével ellentétben Magyarországon a zsidók biztonságban vannak és virágzik a zsidó élet – írja Michael O’Shea a Jewish News Syndicate hasábjain.
Szmotrics szerint a palesztin nép egy múlt századi találmány — videó
Bezalel Szmotrics radikális jobboldali törvényhozó vasárnap azt mondta, hogy a palesztin nép „egy múlt századi találmány”, valójában a hozzá, és a nagyszüleihez hasonló emberek az „igazi palesztinok”.
Magyarországon a második a legmagasabb a vegyesházasságok aránya
Második helyen a magyarországi zsidó közösség a vegyes házasságok arányát illetően – írja a zsido.com.
Vasárnapig még az Ön antiszemitizmus érzékelésére is kíváncsi az EU!
Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) január végén indította el a „Harmadik felmérés az antiszemitizmus érzékelése és tapasztalása” elnevezésű online kezdeményezését.
Visszatérhetnek a 2005-ben kitelepített zsidók Szamáriába
Az izraeli parlament, a Knesszet megszavazta a telepeseket 2005-ben Szamáriából kitelepítő törvény visszavonását – jelentette a helyi média kedden.
Tényleg letartóztatják Donald Trumpot?
Milyen hatással lesz az amerikai demokrácia egészségére, ha a héten bilincsbe verik Donald Trump volt elnököt, mert azzal vádolják, hogy ” hush-hush pénzt” fizetett a pornósztár Stormy Danielsnek? – teszi fel a kérdést Freddy Gray a Spectator magazinban.