Szmotrics szerint a palesztin nép egy múlt századi találmány — videó

Bezalel Szmotrics radikális jobboldali törvényhozó vasárnap azt mondta, hogy a palesztin nép „egy múlt századi találmány”, valójában a hozzá, és a nagyszüleihez hasonló emberek az „igazi palesztinok”.

Szmotrics Párizsban, a 2021-ben elhunyt Jacques Kupfer, a Likud prominens aktivistájáról megemlékező, zártkörű rendezvényen mondott beszédében azt állította, hogy

„nem létezik olyan, hogy palesztinok, mert nem létezik olyan, hogy palesztin nép”,

és ezt a megjegyzést a jelenlévők tapssal és éljenzéssel fogadták, amint az az eseményről az interneten közzétett videón látható.

„Tudják, kik a palesztinok?”

– kérdezte a Vallásos Cionizmus párt vezetője és Izrael pénzügyminisztere.

„Én palesztin vagyok”

– mondta, és nagyanyját, aki 100 éve az észak-izraeli Metula városában született, és nagyapját, aki 13. generációs jeruzsálemi lakos, szintén „igazi palesztinokként” említette.

Szmotrics egy olyan pódiumról beszélt, amelyen a „Nagy-Izrael” térképe volt látható, amely a mai Jordánia területét is magában foglalta, emlékeztetve egyes korai cionista csoportok keményvonalas törekvéseire.

Szmotrics a védelmi minisztériumban is miniszteri pozíciót tölt be, ahol a koalíciós megállapodások értelmében hatáskörrel rendelkezik a Területi Kormányzati Tevékenységek Koordinátora (COGAT) a ciszjordániai C övezetben (Júdea-Szamária), ahol Izrael teljes biztonsági és polgári ellenőrzést gyakorol, a polgári közigazgatásért felelős egysége és annak hivatala, a polgári közigazgatás egyes feladatai felett. Júdea-Szamária Ciszjordánia területének 60 százalékát teszi ki, ahol izraeli települések találhatók, és ahol Izrael katonai és közigazgatási ellenőrzést gyakorol mind a zsidó, mind az arab lakosság felett.

Izrael 1967-ben, a hatnapos háborúban foglalta vissza Júdea-Szamáriát (Ciszjordánia) Jordániától, mely 1948 óta tartotta megszállás alatt. A Pest megyénél is kisebb területen jelenleg körülbelül 2,2 millió arab, és közel 700 ezer zsidó él. Az övezetet 1995-ben az Oslo-i rendezési megállapodások keretében három zónára osztották: az A zónát teljes egészében a Palesztin Hatóság ellenőrzi, a B zóna közös izraeli-palesztin fegyveres és palesztin polgári ellenőrzés alatt áll, a C zónát pedig teljeskörűen Izrael igazgatja. A zsidó települések a kizárólagos izraeli ellenőrzés alatt álló C zónában találhatók.

Szmotrics határozottan ellenzi a palesztin állam létrehozását, a polgári közigazgatás feletti ellenőrzést eszköznek tekinti az izraeli szuverenitás kiterjesztésére Ciszjordániára, a terület katonai igazgatását a központi kormány és minisztériumai által gyakorolt közvetlen ellenőrzéssel helyettesítve.

Vasárnap a közönség számára franciára fordított héber nyelvű megjegyzéseiben Szmotrics azt mondta, hogy

„a palesztin nép egy kevesebb, mint 100 évvel ezelőtti találmány”.

„Van-e palesztin történelem vagy kultúra? Nincs. Voltak arabok a Közel-Keleten, akik a zsidó bevándorlással és a cionizmus kezdetével egyidőben érkeztek Izrael földjére. 2000 év száműzetés után Izrael népe hazatért, és [körülöttünk] arabok, akiknek ez nem tetszik. Mit tesznek tehát? Kitalálnak egy fiktív népet Izrael földjén, és fiktív jogokat követelnek Izrael földjén, csak azért, hogy harcoljanak a cionista mozgalom ellen”.

„Ez a történelmi igazság. Ez a bibliai igazság. Az Izrael földjén élő araboknak hallaniuk kell ezt az igazságot. Ezt az igazságot itt, az Élysée-palotában kell hallaniuk”

– mondta Szmotrics, utalva Emmanuel Macron francia elnök hivatalos rezidenciájára, akinek a kormánya nem találkozik Szmotriccsal ezen a franciaországi magánúton.

„Ezt az igazságot Izrael államban a zsidó embereknek is meg kell hallaniuk, akik egy kicsit összezavarodtak. Ezt az igazságot a washingtoni Fehér Háznak is meg kell hallania. Az egész világnak hallania kell ezt az igazságot, mert ez az igazság – és az igazság győzni fog”

– folytatta Szmotrics.

A vallásos-cionista törvényhozó Izrael arab közösségeihez fordulva azt állította, hogy „ne köpjenek bele abba a kútba, amelyből [ők] isznak”.

„Izrael Állam egy csoda, Izrael gazdasága egy csoda. A [BDS] kampány vezetőinek hazugságaival ellentétben, amelyeket ellenünk terjesztenek a világban, mi az ország minden lakosának, zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt jót osztogatunk. Nézzenek körül, a 22 [muszlim többségű] országban van-e még egy olyan ország, ahol [az emberek] ilyen jó életet élnek? Egy modern ország, fejlődő gazdasággal, vallásszabadsággal, szólásszabadsággal… Nincs ilyen ország a világon. Ne harcoljatok Izrael Állam és Izrael népe ellen. Ti veszíteni fogtok, mi pedig győzni fogunk, mert a Szent, áldott legyen, velünk van”

– mondta Szmotrics.

Megállapodtak a palesztin terror visszaszorításáról

A Hamász terrorszervezet elítélte, hogy a Palesztin Hatóság leült tárgyalni az izraeli kormánnyal, mert szerinte az csak „fokozza a palesztin nép elnyomását”.

A megjegyzéseket néhány órával azután tette, hogy vasárnap az izraeli és a Palesztin Hatóság küldöttségei viszonylag ritka, bár alacsony tétű regionális csúcstalálkozót tartottak az egyiptomi Sarm-es-Sejkben, ahol újból elkötelezték magukat a feszültségek enyhítése mellett, néhány nappal a szent muzulmán hónap, a ramadán kezdete előtt.

A találkozó, amelyen az Egyesült Államok, Jordánia és Egyiptom küldöttségei is részt vettek, a múlt hónapban a jordániai Akabában tartott hasonló találkozót követte, amely évek óta az első ilyen magas szintű találkozó volt az izraeli és palesztin vezetők között. A felek megállapodtak abban, hogy a jövő hónapban harmadszor is találkoznak.

Múlt heti amerikai látogatásán, ahol a Biden-kormányzat egyetlen amerikai tisztségviselőjével sem találkozott, Szmotrics azt mondta az amerikai befektetőknek, sajnálja, hogy Huwara palesztin város „eltörlésére” szólított fel, és ígéretet tett arra, hogy „megvéd minden ártatlan életet, legyen az zsidó vagy arab”, még akkor is, amikor több száz amerikai zsidó és izraeli emigráns tiltakozott a megjelenése ellen. Néhányan azt követelték, hogy a megjegyzés miatt tagadják meg Szmotrics amerikai vízumát.

Szmotrics az Israel Bonds szervezet mintegy 150 vezetője előtt beszélt egy zártkörű gálavacsorán, és megpróbált lobbizni az izraeli gazdaság további támogatásáért annak ellenére, hogy a Netanjahu kormány által szorgalmazott igazságügyi reformterv körüli felfordulás miatt a jelentések szerint a befektetési pénzek inkább elmenekülnek az országból.

Washingtonban zárt ajtók fogadták az izraeli pénzügyminisztert

A pénzügyminiszter hiába kért bocsánatot a palesztin faluval kapcsolatos megjegyzéseiért.