Magyarországon a második a legmagasabb a vegyesházasságok aránya

Második helyen a magyarországi zsidó közösség a vegyes házasságok arányát illetően – írja a zsido.com.

Az első helyen Oroszország, a harmadikon a javarészt bevándorolt orosz zsidókból álló németországi közösség végzett a londoni Jewish Policy Research (JPR) kutatóintézet felmérésében, melynek címe

„Vegyesházasság zsidók és nem zsidók között: a helyzet, a kilátások és mindezek jelentősége.”

A kutatást vezető Dr. Daniel Staetsky elmondta, hogy – talán nem meglepő módon –

Izraelben a legalacsonyabb a vegyesházasságok aránya,

bár itt is elérte az öt százalékot. A nem zsidó házastársak elsősorban a volt Szovjetunióból bevándoroltak közül kerülnek ki. Belgiumban, ahol a zsidóság mintegy nyolcvan százaléka valamelyik ortodox közösséghez tartozik, 14 százalék a vegyesházasságok aránya. Ausztráliában ez a szám húsz százalék körül mozog, az Egyesült királyságban 22, Kanadában 23, Franciaországban 24, Ausztriában 30, az Egyesült Államokban 45, Németországban pedig 46 százalék. Két helyen, Magyarországon és Oroszországban fordul elő, hogy a zsidók többsége nem zsidó házastársat választ, 55, illetve 63 százalékban.

Vegyesházasság és asszimiláció okozhatja a zsidó közösségek vesztét

„Nem alapozhatjuk továbbra is a zsidó életet kizárólag az antiszemitizmusra és a holokauszt emlékezetére”- szögezte le az Európai Zsidó Kongresszus elnöke.

A vegyesházasságok aránya jelentős eltérést mutat, ha külön vizsgáljuk az egyes irányzatokat.

A magukat „csak zsidóknak” vagy „szekuláris zsidóknak” vallók között Európában átlagosan 48 százalékban házasodnak nem zsidókkal, a reform zsidók 35, a konzervatívok 11, az ortodoxok pedig 3 százalékban.

A JPR felmérése szerint 2020-ban az európai zsidók 20-35 százaléka élt vegyesházasságban. Ha az ortodox közösségeket nem számítjuk, ez a arány elérheti az ötven százalékot is. Az Egyesült Államokban a zsidók 43 százaléka élt vegyesházasságban.

„A Dr. Daniel Staetsky által végzett kutatás az asszimiláció példátlan növekedéséről tanúskodik. Azt várjuk a rabbijainktól, hogy találjanak különböző módszereket a jelenség kezelésére”

– mondta Menáchem Margolin rabbi, az Európai Rabbik Konferenciája (RCE) elnöke.

„Ez a felmérés komoly figyelmeztetés az európai rabbik és zsidó közösségek számára. Fokozniuk kell az asszimiláció elleni küzdelmüket a fiatalok és a teljes zsidó népesség körében”

– tette hozzá Aryeh Goldberg rabbi, az RCE igazgatója.

A kutatás eredménye fényében az RCE konferenciát szervezett Bécsben, az Anschluss 84. évfordulóján. A tanácskozás témája az asszimilációval és a vegyesházasságokkal kapcsolatos stratégia volt. A konferencián részt vett Dávid Lau, Izrael askenázi főrabbija és Zámir Kohén rabbi, a Hidabroot szervezet elnöke is.

Veszélybe sodorja-e a vegyes házasság a zsidó államot?

A kormány adatai szerint Izraelben közel 85 ezer vegyesházasság van, amelynek többsége zsidó férfiak és nem zsidó nők között köttetik.