Öt kivételtől eltekintve az ország összes rendőrségi körzetében jelentettek legalább egy antiszemita incidenst, derül ki a Community Security Trust éves jelentéséből – adta hírül a Tett és Védelem Alapítvány.
Hova: #TOP story
Bereniké, a zsidó királynő, aki a Második Szentély lerombolóját szerette
Bereniké, a titokzatos és ellentmondásos második templom korabeli zsidó királynő, akinek szerelmi viszonya volt Titus, későbbi római császárral.
Utcai bandák veszik át az uralmat Svédország felett
„Amikor a bandák uralják az utcákat, hamarosan a politikát is birtokolni akarják” – írja egy svéd újságíró a brit Spectator magazinban.
Hogyan lett az amerikai nagykövet Izrael „fő gyújtogatója”?
Biden és nagykövete azzal vannak elfoglalva, hogy olajat öntsenek a tűzre Netanjahu hátsó udvarában – olvasható a Tablet magazinban.
Amikor a feministákat szélsőjobboldalinak bélyegzik
„Ma azokat, akik meg akarják védeni a nemi alapú jogokat, azokat a jogokat, amelyekért a feministák oly keményen küzdöttek, transzfób bigottként utasítják el”.
Zelenszkij: Ukrajnának nincs köze az Északi Áramlat felrobbantásához
Volodimir Zelenszkij elnök tagadta pénteken, hogy Ukrajnának köze lenne az Északi Áramlat gázvezetékeken tavaly ősszel a Balti-tengeren történt robbantásokhoz, szerinte ezeket az információkat azért terjesztik, hogy lassítsák a segélynyújtást Ukrajnának.
Rijád jelezte, hogy mit kér az Izraellel való kapcsolatok rendezéséért cserébe
Szaúd-Arábia biztonsági garanciákat és segítséget kér az Egyesült Államoktól polgári célú nukleáris programjának fejlesztéséhez, miközben Washington megpróbál közvetíteni a királyság és Izrael között – közölték az WSJ-vel a két ország közötti tárgyalásokon részt vevő személyek.
Minek az előzménye az ukrán-orosz háború?
„Minél tovább tart ez az elő-háború, annál biztosabb, hogy utána jön a rémálomszerű fő attrakció”- írja Victor Davis Hanson hadtörténész az American Greatness oldalán.
A sorsanalízis atyja, akit zsidósága indított el a tudomány útján
Százharminc éve, 1893. március 11-én született a felvidéki Nyitrán Szondi Lipót, a sorsanalitikus ösztönrendszer-elmélet és a Szondi-teszt kidolgozója.
Jó hír: Izrael további négy muszlim országgal normalizálhatja a kapcsolatait
A világ legnépesebb muszlim állama is csatlakozhat az Ábrahám-egyezményhez.
Földgázt kaphat Róma a jeruzsálemi nagykövetségért cserébe
Benjámin Netanjahu miniszterelnök reméli, hogy meg tudja győzni Olaszországot, hogy ismerje el Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.
Tucker Carlson: szenvedélyesen gyűlölöm Trumpot
A Fox News műsorvezetője, Tucker Carlson a 2020-as választások után egy szöveges üzenetben azt írta, hogy „szenvedélyesen gyűlöli” Donald Trumpot – derül ki egy új bírósági beadványokból.
Elfogytak az oligarchák Oroszországban
Az európai kikötőkben elhagyatottan heverő, szankciókkal sújtott szuperjachtok tucatjaihoz hasonlóan a Chelsea-ben porosodó üres villák is a Nyugat és az orosz szupergazdagok közötti szerelmi viszony mementójaként állnak. Ez a románc a nyugati szankciókkal megromlott, amelyek egy rendkívül naiv feltételezésen alapulnak: hogy Oroszországban még mindig van egy erős üzleti elit, amely képes befolyásolni Putyin elnököt, és akár meg is változtathatja a háború kezelését. Az igazság azonban az, hogy nem maradtak erős orosz oligarchák – írja Jade McGlynn, az Unherd publicistája.
Orbán Viktor szerint át kell gondolni az Oroszországgal való kapcsolatokat
Magyarország ki fog maradni az orosz-ukrán háborúból és az érdekeit sértő szankciókat továbbra is sikeresen meg fogja vétózni – jelentette ki a miniszterelnök szerdán Budapesten a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján.
80 éve született Bobby Fischer amerikai sakkvilágbajnok
Csütörtökön lenne nyolcvanéves Bobby Fischer, az első és máig egyetlen amerikai sakkvilágbajnok, a sportág egyik legismertebb és legellentmondásosabb személyisége, akinek alakja köré legendák szövődtek. Ő törte meg a sok évtizedes szovjet hegemóniát, majd miután három évig uralta a sakkéletet, örökre hátat fordított a sportnak.
Első- és másodosztályú német polgárok
Ez év február 15-én levelet kapott a svájci határhoz közeli Lörrach város negyven lakosa. A Wöblin utcai önkormányzati lakások bérlőivel ezen az úton közölte a városi házkezelőség, hogy rövidesen egyoldalúan fel fogják mondani a bérleti szerződésüket. „Mint tudják, egy ideje jelentősen megnövekedett az Ukrajnából és más égtájakról Németországba érkezett menekültek áradata”, így a levél, majd rátér a lényegre: „A menekültotthonok mellett intenzíven keresünk más elhelyezési lehetőségeket. A Wölblin utca 21-től 29-ig terjedő házak különösen alkalmasak erre a célra. Ez Ön számára azt jelenti, hogy nemsokára fel fogjuk mondani az Önnel kötött bérleti szerződést.”
Mekkora esélye lehet Nikki Haley-nek az elnökjelöltség megszerzésére?
Eddig két politikus jelentett be az indulását a 2024-es republikánus elnökjelöltségért: Donald Trump és Nikki Haley, a Trump adminisztráció korábbi ENSZ-nagykövete. Mindenki DeSantis vs Trump párbajra készül, de vajon labdába rúghat-e mellettük Haley?
Budapestre jön a bécsi Lauder Business School
A Maimonidész Angol-Magyar Kéttannyelvű Gimnázium operatív igazgatója Szilánk Zsuzsa egy nagy sikerű programsorozatot indított útjára tavaly decemberben, melyen külföldi és hazai felsőoktatási intézményeket mutatnak be a fiataloknak és szüleiknek, hogy így is segítsenek megtalálni a gyermekeknek a legmegfelelőbb iskolát — tudósít a zsido.com.