Az EMIH és a magyar kormány balatonőszödi zsidó menekülttáborában járt az Associated Press.
Zusa Pletnyov 2014-ben kényszerült elhagyni luhanszki otthonát, amikor az oroszok által támogatott lázadók elfoglalták Kelet-Ukrajna egy jelentős részét. Néhány évig az ukrán fővárosban, Kijevben élt, majd Izraelbe menekült, amikor Moszkva tavaly februárban megindította az Ukrajna elleni újabb invázióját.
A zsidó férfi feleségével és öt gyermekével a Gázai övezettől alig néhány kilométerre fekvő Askelónba költözött, abban a reményben, hogy új életet építhet. De amikor a Hamász fegyveresei a múlt hónapban támadást indítottak Izrael ellen, az újabb háború harmadszor is menekülésre kényszerítette őket. A zsidó család végül egy magyarországi zsidó menekülttáborban lelt menedéket.
„Idejönni nekem és a feleségemnek elképzelhetetlen nagy megkönnyebbülés” – nyilatkozta Pletnyov az AP-nek. A férfi elmondta, hogy az askelóni lakóházukat a támadások kezdetekor találta el egy Hamász-rakéta.
„Ez egy megnyugtató hely.”
Az EMIH által üzemeltett menekülttábor először a tavalyi orosz inváziót követő ukrán zsidó menekültek számára nyitott meg. A létesítményben jelenleg mintegy 250 ember, köztük mintegy 100 gyermek lakik, akiknek többsége a Hamász október 7-i támadása óta eltelt hetekben érkezett Izraelből.
A táborban különálló lakóegységek és egy központi épület is található, ahol naponta háromszor szolgálnak fel kóser ételt. A menekülttábor lakóinak van lehetősége sportolni és a táncolni, valamint jesivába is járhatnak vallási tanulmányaikat végezni.
„Biztosítjuk, hogy az emberek jól étkezzenek, gondoskodunk arról, hogy egészségesek legyenek, pszichésen és mentálisan is”
– mondta az AP-nek Mendel Moscowitz, a tábor rabbija, hozzátéve, hogy az intézmény minden zsidó számára nyitott, legyen az ortodox vagy nem vallásos.
„Itt megtalálják a helyüket, mert mindannyian osztozunk abban, hogy zsidók vagyunk, és abban, hogy menekültek vagyunk, ami szintén összeköt mindenkit” – tette hozzá a rabbi.
Az AP beszélt Kopolovics Évával, egy 50 éves pszichoterapeutával is, aki az Izrael libanoni határán fekvő Slomiban lakott, és egyike annak a mintegy 160 ezer izraelinek, akiket az IDF evakuált az otthonaikból. Éva élete első négy évét Magyarországon töltötte. Az evakuálás után szüleivel és 11 éves fiával először Budapestre menekült, majd ők is a táborban leltek menedéket.
Éva elmondása szerint vigasztalja, hogy más zsidók között van, akik osztoznak a tapasztalataiban.
„Egy csónakban evezünk, így megértjük egymást [olyan dolgokkal kapcsolatban], amelyeket azok, akik nincsenek a mi helyzetünkben, soha nem érthetnek meg”
– mondta. „Mindannyian sok mindenen mentünk keresztül. Nem is beszélek az ukránokról, akik egyik háborúból csöppentek a másikba”.
Moscowitz rabbinak is kelet-ukrajnai szülővárosát, Harkivot kellett elhagynia, amikor Oroszország megkezdte a teljes körű invázióját.
Elmondása szerint korábbi, menekültként szerzett tapasztalatai segítik abban, hogy jobban tudja szolgálni azokat, akik a táborban lelnek menedéket.
„Ismerem a szükségleteiket, érzem a szükségleteiket. Tudom, milyen érzés a háború elől menekülni” – mondta. „Sajnos a családjainknak egy második háborút kell átélniük.
És hála Istennek, hála Istennek, hogy van egy hely, ahová mehetünk”.
Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija az AP-nek elmondta, hogy több mint háromezer ember fordult már meg a táborban az ukrajnai háború kezdete óta.
A rabbi elmondta, hogy büszke Magyarországra, amiért menedéket nyújt az otthonukból elűzött zsidóknak. Hozzátette ugyanakkor, hogy „nagyon szomorú helyzet, hogy ez egy „híres” zsidó menekülttábor lett”.
„Soha nem gondoltam volna, hogy a 21. századi Európában szükség lesz ilyesmire”
– mondta Köves Slomó.
A tábor rabbija elmondta, hogy míg néhány család, amely a táborban tartózkodott, már visszatért Izraelbe, sokan azt tervezik, hogy a következő hónapokban még maradnak, és kivárják a háború végét.
„Bízunk abban, hogy béke lesz Ukrajnában, Izraelben és a világban” – mondta.
„Az emberek élni akarnak. Az emberek békében akarnak élni. Senki sem érdekelt a háborúban”.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.