Az Emlékezés Hétvégéjének közeledtével Nagy-Britannia nem csak katonahősei elvesztését gyászolja – írja Melanie Phillips, brit publicista.
A fenti kép minden bizonnyal az egyik legszomorúbb és legbeszédesebb illusztrációja Nagy-Britannia mai állapotának.
A képen a szombaton a londoni Charing Cross állomáson felállított asztal látható, ahol az emberek pipacsokat vásárolhatnak, amelyeket kitűzőként viselhetnek a néhány nap múlva esedékes Emlékezés Hétvégéje előtti napokban. Az első világháború kitörése óta ekkor emlékezik meg az ország a két világháborúban és más katonai konfliktusokban elesett brit katonákról.
A pipacsokat árusító csoport jellegzetesen brit. Számukra ez a hétvége a kollektív emlékezés felemelő rítusa, annak a legnagyobb áldozatnak az elismerése, amelyet oly sokan hoztak meg a nemzet és értékei védelmében.
De körülöttük ott vannak az új Nagy-Britannia ocsmány arcai, azoké, akik tízezrével özönlöttek az utcára, hogy harsogva támogassák Izrael megsemmisítését és az izraeli zsidók meggyilkolását.
Olyan embereké, akik az izraeli zsidókkal szembeni népirtást „ellenállásnak”, Izrael ellenállását pedig „népirtásnak” nevezik.
Tegnap volt a negyedik ilyen heti tüntetés, amely a muszlimok vezette tömegeket vonultatta fel Nagy-Britannia és más nyugati országok utcáin. Ujjongtak 1400 izraeli barbár lemészárlásán, és tűzszünetet követeltek. Na nem a Hamász részéről, amely folytatja háborús bűneit azzal, hogy naponta rakétákat lő ki, hogy újabb izraelieket gyilkoljon, hanem Izrael részéről, amely háborút folytat Gázában a Hamász megsemmisítése és a bűnös támadások leállítása érdekében.
A pipacsárusok arcára kiül a fájdalmas sztoicizmus. Az őket körülvevő emberek képe legalább annyira obszcén, mint amennyire ijesztő.
Ezek a tüntetők ugyanis azt a barbarizmust és romlottságot képviselik, amelynek legyőzése érdekében haltak meg Nagy-Britannia védelmezői, akikre a pipaccsal emlékezünk.
A pipacsot árulók mögötti, de a képen nem látható plakátok egyikén horogkereszt volt, az a náci szimbólum, amelyet ez a csürhe olyan groteszk módon próbál a holokauszt hamvaiból feltámadt zsidó nemzetre aggatni.
A Hamász és Irán elleni háborúban Izrael az életéért és népe életéért harcol olyan palesztinai arabok ellen, akiknek elődei a harmincas években Hitlerrel szövetkeztek, és megfogadták, hogy minden zsidót kiirtanak a Közel-Keleten. A mai palesztinai arab népirtók a romlottság ugyanezen jeleit mutatják. Több mint undorító látni, hogy a csatlósaik Nagy-Britanniában túlerőben vannak azokkal szemben, akik a nácizmus és a szabad világ elleni agresszió ellen harcoló brit hősökre akarnak emlékezni.
Ami még rosszabb, hogy újabb ilyen tüntetést terveznek jövő szombatra, az első világháborút 1918-ban, a tizenegyedik hónap tizenegyedik napjának tizenegyedik órájában lezáró fegyverszüneti megállapodás évfordulójára. Londonban vasárnap tartják az éves nemzeti megemlékezést, amikor a királyi család és a politikai vezetők megkoszorúzzák az ismeretlen katona sírját, kétperces csendet tartanak, és elhangzik az utolsó kürtszó.
Széles körben elterjedt az aggodalom amiatt, hogy engedélyezik ezt az ötödik Izrael- és zsidóellenes megnyilvánulást London utcáin; attól tartanak, hogy ezek a tömegek megszentségtelenítik az emlékezés hétvégéjének egyik vagy mindkét napját.
Ezeket a tüntetéseket nem csak az engedélyezett útvonalakon jellemezte gyilkos jelszavak skandálása. A tömeg a metrót, a vasútállomásokat és más nyilvános helyeket is az iszlám civilizációs háború színterévé változtatta, amint azt itt, itt, itt, itt, itt és itt láthatja.
Ami annyira felháborította az embereket, az nem csak a tüntetések gyilkos üzenete. Hanem az az érzés is, hogy Nagy-Britannia felismerhetetlenné vált – ahol emberek tízezrei importálnak egy külföldi ügyet, és fenyegető, a jogállamiságot sértő és a zsidó emberekre különösen veszélyes magatartást tanúsítanak. A közrendre vonatkozó törvényeket durván megszegik, miközben a rendőrség nem képes vagy nem hajlandó megállítani őket.
Amit a kormány láthatóan nem ért, az az, hogy ezek a tüntetések nem csupán „Palesztina” miatti tiltakozások, hanem az Egyesült Királyság feletti iszlamista uralom diadalmas megnyilvánulásai.
Az izraeli zsidók meggyilkolása feletti ujjongás és az Egyesült Királyság erőtlen válasza a dzsihádra való nyílt felhívásokra és az iszlamista erődemonstrációra ezt csak táplálja. Ezek az események Nagy-Britannia és a Nyugat szándékolt leigázásában jelentenek újabb továbblépést.
A fővárosi rendőrség gyengesége az ezzel való szembenézésben a puszta hozzá nem értésnél vagy gyávaságnál új szintet lépett, amikor kiderült, hogy mind a fővárosi rendőrség (Met), mind a királyi ügyészség két szélsőséges muszlimtól kapott tanácsot a rendfenntartással kapcsolatban.
A Telegraph derítette ki, hogy egy szélsőbaloldali palesztin aktivista, akit filmre vettek, amint egy palesztinbarát tüntetésen a „folyótól a tengerig” skandálásra buzdította a tömeget, a Met tanácsadója is volt egyben.
„Attiq Malik ügyvéd, aki szintén a „cionisták globális cenzúrája” ellen szónokolt, jelen volt a Met műveleti központjában a múlt havi tüntetéseken”
– írta a lap.
Most a Met közölte, hogy „nem fogad el több tanácsot” Maliktól, mert korábbi „nyelvezete és nézetei” „antiszemitának és az értékeinkkel ellentétesnek” tűnnek.
Most jöttek rá erre? A Met több mint tanácstalan. A Muszlim Rendőrök Országos Szövetsége, amely szintén segített a fővárosiak operatív döntéshozatalában, a Prevent, a radikalizálódás elleni program közelmúltbeli független felülvizsgálata szerint „több olyan személyt és szervezetet támogatott, akiknek aggasztó nézetei vagy kötődései vannak”. A szervezet megpróbálta megakadályozni, hogy a rendőrség olyan kifejezéseket használjon, mint az „iszlamista” és a „dzsihádista” terrorizmus, mondván, hogy ez a nyelvezet iszlamofób.
De a Met messze nem az egyetlen, amelyet a muszlim szélsőségesek kijátszanak. A hét elején David Spencer, a Met korábbi főfelügyelője, aki jelenleg a Policy Exchange agytröszt bűnözés és igazságszolgáltatás témában felelős vezetője, megjegyezte:
„Az elmúlt hetekben, amikor a Met az elmúlt évtizedek legnagyobb londoni tüntetéseinek kezelésére készült, a testület egyértelmű tanácsokat kért az ügyészektől különböző részletes forgatókönyvekkel kapcsolatban, amelyek segítenék a rendőröket az operatív döntések meghozatalában. Úgy tűnik, a királyi ügyészség ezt elutasította.
Megdöbbentő, hogy a királyi ügyészség hajlandó rengeteg tanácsot és eljárási szabályt adni a hipnózistól a nyúlfuttatásig mindenről, de arról nem, ami gyorsan korunk egyik meghatározó kérdésévé vált.”
Talán ez az egyik oka ennek. A múlt héten a Telegraph azt is felfedte, hogy egy prominens mecset elnöke, aki a Hamász alapítóját méltatta, a királyi ügyészség tanácsadója a gyűlölet-bűncselekményekkel foglalkozó „vizsgálóbizottság” tagjaként. A lap így írt erről:
„Mohammed Kozbar, akiről a múlt héten a kollégák megtudták, hogy nyilvánosan dicsérte a Hamász alapítóját, mint „az ellenállás mártírjainak mesterét”, tagja egy közösségi képviselőkből álló testületnek, amely „tanulási pontokat” jelöl meg az ügyészek és a rendőrség számára. Kozbar úr a Nagy-Britanniai Muszlim Tanács főtitkárhelyettese, amellyel szemben a Whitehall (a kormány szervei) 2009 óta a „zéró együttműködés” politikáját követik. Egy kormányzati forrás szerint „A Brit Muszlim Tanács vezetősége nem képviseli a szélesebb muszlim közösséget, és egy keményvonalas szektát képvisel, amely elszántan törekszik országunk megosztására.
Nem szabad konzultálni velük a gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos kérdésekben – ez legalább annyira veszélyes lenne, mint amennyire bohózatba illő.”
Üdvözöljük ismét Londonisztánban!
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.