Andrew Fox brit katonai elemző és a brit hadsereg nyugállományú őrnagya rendkívül kritikus véleménycikkben értékelte az Egyesült Államok és Irán között körvonalazódó megállapodást.
A közel-keleti háborút rendszeresen elemző Fox új véleménycikkében arról ír, hogy Donald Trump a háború elején a határozottság és az erő ígéretével lépett fel, végül azonban engedményeket tett annak az iráni rezsimnek, amelyről korábban azt állította, hogy sikerült térdre kényszerítenie.
Trumpnak az olaj miatt kellett az iráni megállapodás?
A szerző úgy véli, hogy a bejelentett tűzszünet valójában nem jelent valódi győzelmet egyik fél számára sem. A megállapodás részletei egyelőre nem teljesen ismertek, de Fox szerint a fő elemek már kirajzolódnak: gazdasági könnyítések Teherán számára, a Hormuzi-szoros újranyitása, az iráni atomprogram kérdésének legalább 60 napos elhalasztása, miközben Trump politikailag eladható „alkut” mutathat fel az amerikai választóknak.
„Trumpnak újra mozgásba kellett hoznia az olajszállításokat, csökkentenie kellett az üzemanyagárakat, és meg kellett nyitnia a Hormuzi-szorost, mielőtt az energiaválság komoly politikai problémává válik az Egyesült Államokban” – érvel a szerző.
Véleménye szerint az iráni lakosságot abban a hitben hagyták, hogy a Nyugat végre kész fellépni az iszlám köztársaság ellen, miközben valójában egy geopolitikai játszma eszközeivé váltak. Fox különösen élesen fogalmaz, amikor az iráni civilek helyzetéről ír:
„Az iráni népet arra bátorították, hogy higgyen a segítség érkezésében. Amikor azonban a rezsim túlélte a támadásokat, Washington visszatért a megszokott üzletmenethez.”
Az iráni rendszer túlélte a nyomást
A brit elemző szerint az amerikai és izraeli stratégia arra épült, hogy az iráni rendszer meggyengül, a lakosság tömegesen fellázad, a kurd erők előretörnek, és a katonai nyomás végül rezsimváltást eredményez. Fox álláspontja szerint azonban ezek a feltételezések nem váltak valóra.
A rezsim nem omlott össze, nem indult országos felkelés, a kurd tényező nem hozott áttörést, miközben több regionális szereplő sem volt hajlandó teljes mértékben csatlakozni az amerikai elképzelésekhez.
A szerző szerint különösen fontos tényezőnek bizonyult a Hormuzi-szoros jelentősége, amelyen keresztül a világ olajkereskedelmének jelentős része halad át. Fox úgy látja, hogy az Öböl menti arab államok óvatos politikát folytattak, Szaúd-Arábia nem akart nyíltan belépni a konfliktusba.
Kudarcot vallott Amerika és Izrael?
Az elemző szerint Washington nem tudta elérni legfontosabb stratégiai céljait. Fox úgy véli, hogy az Egyesült Államok:
- nem tudta térdre kényszeríteni Iránt;
- nem tudott széles arab-izraeli koalíciót létrehozni Teherán ellen;
- nem tudta teljesen felszámolni az iráni katonai fenyegetést;
- és nem tudta megakadályozni, hogy több regionális szereplő saját különalkukat keressen Iránnal.
A szerző ezt „államférfiúi sikernek álcázott megaláztatásnak” nevezi.
Fox szerint Izrael sem érte el stratégiai céljait, mivel nem történt rendszerváltás Iránban, nem alakult ki egységes arab-izraeli front Teherán ellen, és az iráni fenyegetés sem semmisült meg döntő módon. A szerző külön kitér a libanoni helyzetre is. Úgy véli, Izrael továbbra is kénytelen szembenézni a Hezbollah jelenlétével, miközben minden jelentősebb katonai lépése egyre inkább az Egyesült Államok támogatásától függ.
Fox szerint a mostani megállapodás rávilágított arra, mennyire ráutalt Izrael az amerikai politikai, diplomáciai és katonai támogatásra.
Milyen tanulságot vonhat le Teherán?
A cikk végén Fox azt állítja, hogy az iráni vezetés számára a konfliktus legfontosabb tanulsága az lehet: a kitartás működik. A brit elemző szerint Teherán azt láthatja, hogy:
- a ballisztikus rakéták továbbra is hatékony elrettentő eszközök;
- a belső elnyomás fenntarthatja a rendszer stabilitását;
- a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés komoly geopolitikai nyomásgyakorlási lehetőséget biztosít;
- és ha a rezsim túléli a kezdeti katonai csapásokat, akkor Washington figyelme előbb-utóbb a rezsimváltásról a stabilitásra, a katonai győzelemről pedig az olajárakra helyeződik át.
Fox összegzése szerint a mostani megállapodás nem a konfliktus végleges lezárását jelenti, hanem inkább annak bizonyítéka, hogy a geopolitikai és gazdasági érdekek végül felülírták azokat a célokat, amelyekkel a konfliktust eredetileg indokolták.
Az iráni nép elárulása
Andrew Fox szerint az iráni lakosság keserű tapasztalatokat fog levonni a történtekből. Úgy véli, hogy a nyugati vezetők addig dicsérik az irániak bátorságát, amíg az politikailag hasznos, de „amikor érdekeik úgy kívánják, könnyedén alkudoznak a jövőjükről”. Fox szerint ez a folyamat azt üzeni majd az irániaknak, hogy a szabadságról szóló nyugati beszédek később akár az elnyomó rezsim gazdasági megsegítésével is végződhetnek.
A szerző végkövetkeztetése szerint Trump nemcsak kudarcot vallott a rezsim megbuktatásában, hanem olyan „reményeket ébresztett, amelyeket nem volt sem türelme, sem stratégiája, sem morális tartása teljesíteni”, majd a költségek emelkedésekor gyorsan egy tűzszünetbe menekült.
Fox összegzése szerint mindez akár oda is vezethet, hogy az iráni rendszer megerősödve kerül ki a válságból, és még inkább azt a tanulságot vonja le, hogy az erő alkalmazása megtérül. A brit elemző szerint az iráni civilek számára ez végső soron „árulásként” majd marad meg.
Andrew Fox 2005 és 2021 között háromszor szolgált Afganisztánban, továbbá részt vett bevetéseken Boszniában, a Közel-Keleten és Észak-Írországban. Aktív szolgálata után Andrew a Sandhursti Királyi Katonai Akadémia hadtudományi és viselkedéstudományi tanszékének vezető előadójaként szolgált. Jogi, politikai, modern hadtudományi és pszichológiai diplomával rendelkezik.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.