Az utóbbi időszakban egyre erősebben jelenik meg a magyar-zsidó közéletben a zsidó anticionizmus jelensége.
Bár a nemzetközi színen hétköznapi látvány, hogy konzervatív vagy reform közösségek tagjai karöltve tüntetnek baloldali anticionistákkal a palesztinok jogaiért, idehaza eddig ez nem volt megszokott jelenség, és most sem lehet még annak nevezni.
Ennek ellenére érdekfeszítő jelek voltak megfigyelhetők az elmúlt hónapok során. A neológiát az utóbbi években kevéssé jellemezte az ideológiai mozgolódás, most azonban minden jel szerint
új erőre kap az anticionizmus neológ hagyománya, mely – ezt szükséges leszögezni – legitim, történelmi múlttal rendelkező hagyomány hazánkban.
Mint azt Yakov Rabkin kanadai történész kimutatta Threat from Within című könyvében, a zsidó anticionizmus számos forrásból táplálkozott a múlt században, és táplálkozik máig: ezek lehetnek az ortodox, vallásos ellenállás példái, lehetnek asszimilációs, nemzeti alapú kritikák, de létezik még szocialista-zsidó anticionizmus is.
Magyarországon a holokauszt előtt a neológia lényegében egységesen anticionista volt, ritka jelenségnek számított a nyíltan cionista neológ közszereplő. A neológ hitközségek a cionista mozgalom felbukkanásait általában egységesen ítélték el. Gondolkodásukat remekül szemléltette az Egyenlőség liberális zsidó folyóirat szerkesztője, Szabolcsi Lajos, aki minden rendszerben és korszakban, egész életében a konzekvens zsidó anticionizmus képviselője volt. Fontos megemlíteni, hogy ez – mint azt cionista kritikusai gúnyosan megjegyezték – nem akadályozta meg abban, hogy ápolja a héber nyelvet, annak modern íróival és költőivel együtt, s élete végén, a zsidótörvények idejére Palesztina, mint ideiglenes menedék – Nachtasyl – gondolata felé is megenyhült.
Anticionizmusa elsősorban a cionizmus nemzeti érvelésű elutasítása volt: Szabolcsi vallásos és etnikai identitása zsidó volt, a kikeresztelkedés és a vegyesházasság ellenfele volt. Modern nemzeti identitása viszont magyar volt, és elutasított minden olyan gondolatot, mely a Mózes-vallású németekből, franciákból és magyarokból zsidó nemzetet csinált volna. Anticionista kampányában különös szövetségesekre is talált, például nyíltan támogatta az anticionista ortodox Neturej Kartát, melynek ortodox tételei szerint egyébként ő maga veszélyes reformernek számított volna.
Maradt-e a fenti zsidó anticionizmusoknak nyoma napjaink Magyarországán? Mielőtt felvennénk a Szabolcsi-féle irány mai fonalát, futólag érdemes megjegyezni, hogy a teljesen asszimiláns anticionizmusnak – melynek inkább Németországban voltak képviselői, például az éppen 145 éve született Max Naumann – is voltak képviselői Magyarországon a rendszerváltás után, elsősorban a nemzeti radikális oldalhoz verődött néhány zsidó származású politikus, értelmiségi vagy újságíró között: pár éve még ezt az utat járta Jakab Péter Jobbik-elnök is. Utóbbi út jóval nehezebb volt, mint Szabolcsié, hiszen a jobboldali antiszemitizmus oltárán az explicit zsidózást is megkövetelte. Hasonlóan léteznek máig tisztán progresszív vagy ortodox anticionista zsidó értelmiségiek vagy tanárok is, például Révész Sándor vagy Fényes Balázs.
Ám a legnagyobb, neológ kötődésű korabeli magyar-zsidó lap szerkesztőjének álláspontja sem veszett teljesen feledésbe.
A neológ anticionizmus nem tűnt el nyomtalanul, és elsősorban a 2015-ös migrációs válságot és az izraeli-magyar barátság – egyesek szerint érdekközösség, mások szerint ideológiai alapon is alátámasztott szövetség – megerősödését követően új lendületet kapott.
A fősodratú neológ közszereplők és fórumok nyelvezetében ez megmaradt az izraeli „szélsőségek” és „korrupció” kritikájaként: Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, a Likud és a vallásos pártok a „rosszfiúk”, de ha ők nem lennének, akkor Izrael továbbra is hibátlan lenne.
Kevesen vitték ennél tovább a kritikát, ám új jelenségnek számít Fináli Gábor Hunyadi téri mazsihiszes rabbi tevékenysége ezen a téren. Fináli, aki az ortodoxiában és az alijában csalódva tért haza Magyarországra, talán az első olyan neológ rabbi, aki felrúgja a holokauszt után kialakult konszenzust: tevékenységével közel 75 év után először szólaltak fel ismét anticionista hangok a magyar neológia imaházaiban. Átolvasva az olyan magyar neológ rabbik történelmi munkáit, mint például Heves Kornél, aki komplett anticionista prédikációs könyvet adott ki, ki kell emelni: ez nem egy ember sértettségének eredménye, ez egy neológ út, mely voltaképpen 1945 előtt a neológ út volt.
Fináli a rendszerváltás óta az első olyan neológ rabbi, aki nyilvánosan „judeo-fasisztákként” utal cionista magyar zsidókra, és aki 2019. augusztus 28-án nyilvánosan így fogalmazta meg programját: „A decionizálása a kortás judaizmusnak elengedhetetlen”. [sic!]
Tevékenységét azért sem lehet figyelmen kívül hagyni, mert a Mazsihisz eddigi reakcióit tekintve nem, hogy karanténba zárta volna nézeteit, hanem nyilvános reagálásokat tekintve csakis támogatóan lépett fel a rabbi irányába. Fináli legutóbbi botrányát követően, mikor egy nyíltan anticionista palesztin menekültet hívott meg zsinagógájába, a Mazsihisz világi vezetése nem adott ki elhatárolódó nyilatkozatot, a vallási vezetés részéről pedig Radnóti Zoltán főrabbi nyilvánult meg múlt polgári év december 22-én: szerinte a tervezett esemény „Fináli Gábor munkáját dicséri”. Hozzáfűzte: „Ha nem értek vele egyet, akkor is meg fogom védeni (…) Legfeljebb négy szemközt [sic!] elküldöm a fenébe”. (Egészen futólag érdemes csak megemlíteni, hogy a botrányról a magyar-zsidó sajtóban csupán a Neokohn adott hírt).
Radnóti sorai sokat mondók: a nyíltan anticionista rabbit nyilvánosan nem kritizálja, tehát van egy magasabb ügy – valószínűleg az EMIH és a Mazsihisz közti viszály –, mely fontosabb Izraelnél.
Utóbbi lehetőséget erősíti, hogy az eseményt egyszerűen csendben lefújták, elhatárolódásról szó sem volt. Mindez a Mazsihisz lassú, reform felé való sodródásának jele lehet, mely benyomást pusztán erősíti, hogy a Mazsihisz nemrég beemelte a reform irányt berkeibe.
Napjaink reform irányzata elsősorban a tengerentúlon az egyetemes emberi progresszió és a judaizmus szociálisan érzékeny tradíciójának ötvözetében hisz, melybe Izrael önös nemzeti érdeket előbbre helyező, hagyományos társadalma kevéssé fér bele. Remek példája volt ennek a konfliktusnak egyes izraeli politikusok vegyes házassághoz való hozzáállása, mely puszta bibliai alapismeret, mégis egyszerre ítélték azt el reform és neológ megszólalók hazánkban.
Futólag kell csak utalni rá, hogy az anticionista és aránytalanul Izrael-kritikus hangok megerősödése a neológián belül segíti a hazai szélsőjobboldal újabban demokrata táborba terelt tagjai antiszemita múltjának könnyebb kezelését is, hiszen ha Izrael tényleg apartheid, szélsőséges, kirekesztő entitás – mint ahogyan azt Fináli is állítja –, akkor kevésbé kell szigorúan megítélni a mára egyesek által elfogadhatóként mutattatott politikusok korábbi megszólalásait.
Itt érdemes még egyszer kiemelni:
a neológia anticionista tradíciója történelmi tény és hagyomány, ilyen értelemben pedig legitim zsidó válasz a cionizmusra, még ha lapunk vállalt értékei szerint téves is.
Fináli rabbi tevékenységét támadó és kritikus közösségi média-kommentek özöne fogadta, melyek azonban szinte kivétel nélkül félreértik a helyzetet. Itt nem egy ember sértett és rendszertelen hőbörgéseiről van szó, hanem egy keretbe és rendszerbe illeszthető eseménysorról, mely egyelőre világos irányba mutat. Egyesek szerint a neológia kiüresedett, napjainkra értelmét vesztett jelenség. Erre nem kívánok reflektálni, ám annyi bizonyos, hogy a sodródást gátló – és most újra felfedezett – gyökerek egy irányba, a zsidó anticionizmus irányába vezetnek, és ez történetesen nemzetközi változásoknak is megfelel. A Mazsihisz modern és a világ változásaira nyitott egyházként zárkózik fel egy nyugaton nagyon is divatos irányhoz, melyhez ráadásul történeti tradíciói elválaszthatatlanul és szervesen kötik.
Itt nem egy embert, hanem egy folyamatot, nem incidenseket, hanem rendszert, nem kilengést, hanem a jövőt látja az Izrael-párti szemlélő. Hogy aztán mennyire lesz nyitott a felmérések szerint döntő többségében Izraelt támogató magyar zsidóság erre a tradícióra – ezt csak később tudhatjuk meg.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.