„Rút orgiát csapó gyíkok”? – Cionizmus és vegyesházasság-viták a történelemben

Nemrég Rafi Peretz, Izrael oktatásügyi minisztere botrányt okozott, mikor kijelentette: a modern asszimiláció egy „második holokausztot” jelent, mivel a vegyesházasságok következtében 6 millió zsidót vesztett a zsidóság. Cikkünkben a cionista mozgalom vegyesházassághoz való hozzáállását vesszük végig a kezdeti, liberális éveken át a fajvédelem hőskorán keresztül a legújabb amerikai vitákig.

Herzl Tivadar valamikor 1895 novemberében hosszas beszélgetésen vett részt Israel Zangwill brit-zsidó drámaíróval annak kilburni lakásán, majd a következőket jegyezte fel a naplójába:

„Hosszú orrú, gyapjas, fekete hajú néger-alkat . . . A faji álláspontot képviseli, ezt azonban nem tudom elfogadni: csak rá kell néznem, aztán pedig magamra. Ennyit mondok: történelmi egységet képezünk, egy nemzet vagyunk, de antropológiai különbségekkel”.[1]

Mindez első látásra csupán áttételesen kapcsolódik a vegyesházasság-vitához, ám nem szabad elfelejteni, hogy a cionizmus az 1967-es Hatnapos háború előtt nagyrészt szekuláris, vallástalan mozgalom volt, és a vegyesházassághoz való hozzáállást is az akkoriban divatos nemzeti, alkalmanként – ahogyan arra Herzl is bosszankodva utalt – faji diskurzusai határozták meg.

Herzl ugyan maga még liberálisnak számított elveiben – és mint látni fogjuk, a gyakorlatban is –, ám a mozgalom a századfordulóhoz érve egyre inkább veszített szabadelvű állásfoglalásából. Dafna Hirsch izraeli történész szerint a vegyesházasságot elutasító álláspont „általános” volt a korszak cionista gondolkodásában: az elutasításnak a jobboldaliaktól a liberális Brit Salommal szimpatizáló Arthur Ruppinig meg lehetett találni híveit.[2]

A mozgalom történetében eleve kevés alkalommal kerül említésre a vegyesházasság kérdése, hiszen – mint arra egy, a témával foglalkozó munka is utalt –

kevesekben merült fel a gondolat, hogy a liberális párválasztás híveiként egy nacionalista mozgalom soraiban keressék a helyüket.[3]

A kérdés első komolyabb említése 1904-re tehető, amikor is Max Nordaut azért nem választották meg Herzl utódjának – ellentétben a politikai cionizmus atyjának akaratával –, mert tolerálhatatlannak ítélték, hogy keresztény felesége van: az utód így egy vallásos orosz zsidó, David Wolffsohn lett.[4]

Ezt követően nem csak a frankfurti vallásos cionisták tiltották ki tagjaik közül a vegyesházasságban – vagy „csupán” polgári házasságban – élőket,[5] de az erősen szekuláris holland cionisták is.[6]

Israel Zangwill. Herzl szerint „hosszú orrú, gyapjas, fekete hajú néger-alkat”.

A fajvédelem kora

Ha utóbbi nem lenne egyértelmű jele annak, hogy nem csak a vallásos cionisták láttak kivetnivalót a vegyesházasságokban, akkor jó példa erre Vlagyimir Ze’év Zsabotyinszkij jobboldali cionista mozgalmár azonos évből származó írása.

Zsabotyinszkij ugyan keményvonalas nacionalista volt, ám egyben erősen szekuláris, a hagyománnyal szemben ellenséges szerző is egyben. Esszéiben a zsidó tradíciót nem igazán írta le hízelgő szavakkal, ám a vegyesházasságról mégis hasonló véleményen volt, mint a vallásos cionisták. Zsabotyinszkij úgy vélte, hogy a szellem addig nem tud asszimilálódni, amíg a zsidóság nem „hígul fel” etnikailag.

Mint írta:

„Nincsen asszimiláció, amíg nincsenek vegyesházasságok. Ám abban a pillanatban, hogy a vegyesházasságok száma megugrik, és már a házasságok többségét teszi ki, csakis akkor lesznek a gyermekek mindössze félig zsidók vérükben, s csak akkor fog az első törés megjelenni, a valódi és végzetes asszimiláció kezdete, melyből már nem lehet kigyógyulni. A vegyesházasságok számának megnövekedése az egyetlen biztos és megbukhatatlan módszer egy teljes nemzet kipusztítására. Minden nemzetet, mely valaha eltűnt bolygónkról (értelemszerűen eltekintve azoktól, melyeket az utolsó szálig kiirtottak, vagy más abnormális okokból tűntek el), a vegyesházasságok süllyesztője kebelezte be.”

A cionista vezető úgy folytatta, hogy

„Nem fenyeget minket sem az, hogy lemészárolnak, sem pedig az, hogy tömegesen legyilkolnak”, de ha „vegyesházasságok egy ponton túl nagyobb számban fognak történni, mint egyéb házasságok”, az „végül ahhoz fog vezetni, hogy a zsidó nemzet, mint olyan, el fog tűnni a Föld színéről”.

Mint emlékezetes, „levelét” – voltaképpen egy nyilvános válaszát egy liberális orosz zsidónak –  1904-ben írta, így kevéssé lehet rajta számon kérni, hogy nem tudta elképzelni az európai zsidóság milliós számban történő legyilkolását. Ám kétségkívül érdekfeszítő, hogy tíz évvel az első világháború előtt már a „tömeges legyilkolásnál” rosszabb dologként festette le Zsabotyinszkij a vegyesházasságok sorozatát.[7] Hasonlóan fogalmazott két évvel később Solomon Schechter romániai születésű amerikai cionista rabbi, aki azt hirdette, hogy „éppen az ilyen rettenetes következményekkel [vegyesházasságokkal – V. L. B.] járó asszimilációtól rettegek: jobban, mint a pogromoktól.”[8]

Az utalások az etnikai tisztaság megőrzésére máshol még egyértelműbben megjelentek. Elias Auerbach német cionista orvos és író, az első haifai kórház megalapítója példának okáért méltatta Szent László „faji törvényeit” – azaz az 1092-es szabolcsi zsinat rendelkezéseit, melyek megtiltották a zsidóknak, hogy keresztény nőt vegyenek el –, mivel szerinte azok „megerősítették” a zsidók „faji örökségét”.[9]

Ignaz Zollschan osztrák cionista antropológus és orvos, később a jeruzsálemi Hadassza kórház osztályvezetője, majd a Héber Egyetem előadója 1914-ben arról írt esszét, hogy bár a zsidóság mindenfajta keveredés ellenére tiszta „faj” maradt,

„de sajnos jelenleg ez a faj a pusztulás veszélyével néz szembe . . . nem is igazán a kikeresztelkedés jelent veszélyt a zsidókra, ahogy azt gyakran képzelik, hanem a vegyesházasság . . . Ahhoz, hogy a zsidókat megőrizzük a judaizmus számára, két gyógymód lehetséges: vagy a gettó megtartása annak minden külső és szociális hatásával, vagy a diaszpóra felszámolása [a zsidó állam felállításával – V. L. B.]”.

Zollschan egyrészt úgy vélte, hogy „az öröklétért való küzdelem egyben isteni parancsolat is”, ám arról is meg volt győződve, hogy a kevert etnikumok utódai gyengébben: „A jávai eurázsiaiak, akik az európaiak és a helyi indián őslakosok utódai, puhányok, és igen gyorsan kipusztulnak”.[10]

A romániai születésű és végtelenül provokatív esszéiről ismert amerikai cionista író, Maurice Samuel így írt I, the Jew (Én, a zsidó) című 1927-es könyvében a vegyesházasságokról: mint mesélte, egy coloradói utazó beszámolt neki egy amerikai településről, ahol „az afrikai néger, az amerikai, a kínai-mongol, a szemita és az árja, illetve annak számos alosztálya” „szabadon létesítettek egymással szexuális kapcsolatokat, melynek eredménye már-már szinte kibogozhatatlan etnikai típusok létrejötte lett”. A falu hallatán ezt a kérdést tette fel magának: „Miért juttat ez a falu egy vödörben rút orgiát csapó gyíkokat az eszembe?” „Az egynemű világ álma nem csak gyermeteg és lehetetlen, de borzadályos is” – tette hozzá.[11]

Ze’év Zsabotyinszkij. Forrás: Haaretz.

Liberális cionista a vegyesházasságok ellen

A fenti szerzők szinte mind a cionizmus keményvonalasabb képviselői közül kerültek ki, ám a neves cionista és fizikus Albert Einstein inkább a mozgalom liberális irányzatához tartozott. Ez olyannyira igaz, hogy Einstein egyszer még nyílt levelet is írt, amiben lenácizta Menachem Begin későbbi jobboldali izraeli miniszterelnököt; ez azonban nem akadályozta meg a fizikust abban, hogy a vegyesházasság szigorú kritikusa maradjon.

Einstein már 1920-ban is kifejtette, hogy „a faji különbségekkel rendelkező nemzetek minden jel szerint ösztönösen küzdenek egybeolvadásuk ellen”.[12] A neves fizikus a zsidó tradícióra a zsidó etnikum géniuszának egyfajta mellékes termékekét tekintett, mint azt egy helyütt ki is fejtette:

„Mi is a zsidó? Erre a kérdésre nem léteznek gyors válaszok. A legegyszerűbb válasz ez lenne: a zsidó egy zsidó hitű ember. Azonban az ilyen válasz felületes jellegét igen könnyedén fel lehet ismerni egy egyszerű hasonlat alkalmazásával. Tegyük fel a kérdést: mi a csiga? Egy a fenti válaszhoz hasonló felelet így hangzana: a csiga egy állat, mely csigaházban lakik. A válasz összességében még csak nem is hibás; ám nem is kimerítő: ugyanis a csigaház nem egyéb, mint a csiga egy anyagi terméke. Hasonlóképpen a zsidó hit is csupán egyike a zsidó közösség jellegzetes termékeinek. Továbbá tudnivaló, hogy élnek csigák csigaház nélkül. Egy zsidó, aki otthagyja hitét (a szó formális értelmében), hasonló helyzetben lesz. Zsidó marad.”[13]

Ennek gyakorlati hatása is volt Einstein életére, ugyanis első feleségével, a szerb Mileva Marićcsal annak nem zsidó származása miatt vált el,[14] dacára közös gyerekeiknek. Einstein tulajdon válása után helyteleníteni kezdte nővére, Maja Einstein házasságát is a keresztény német Paul Wintelerrel, felvetve, hogy el kéne válniuk. Férjét Maja azzal vádolta, hogy csalja őt, de bátyja az E=mc2 egyenlet bizonyosságával állította fel a rossz házasság einsteini képletét:

„Egyetlen vegyesházasság sem lehet jó”.[15]

Később Einstein már nyíltan bevallotta, hogy mi volt első feleségével való gondjának oka: „Mikor megkérdezték, hogy mit gondol a zsidók és nem zsidók közötti házasságokról, mint amilyen persze az övé is volt, azt felelte nevetve: »Veszélyes az ilyen, de végső soron minden házasság veszélyes.«”[16] A tényt, hogy Einstein nem vállalt elég szerepet a cionista mozgalomban, cionista kollégái is első neje számlájára írták.[17] Einstein, aki gyakorta „törzseként” utalt a zsidóságra,[18] második feleségéül aztán nem is választhatott volna „törzsibb” asszonyt: Elsa Löwenthal nem csak, hogy zsidó származású volt, de Einstein közeli unokatestvére is.

Einstein David Ben-Gurion társaságában. Fotó: Israel GPO.

Vegyesházasság-viták Magyarországon

Az itt leírt diskurzusok, nem túl meglepő módon, Magyarországon is megjelentek. Grottó Mór zirci cionista például arról írt 1916-ban, hogy a hazai zsidó gyermeknevelés problémája, hogy szüleik „igazi galut-karakterek,” akiket „lelki nyomorúság” jellemez, akik „megszokták, hogy bántsák”. A magyar zsidó lelkét tönkretette a galut, „a gettó miazmával telt levegője”. „Háta görbe, melle horpadt, fél a levegőtől. Fülében vatta . . . öntudat semmi, energia semmi”. „Hittanórán az első mondat”, amit a gyermek megtanul: „Mi izraelita vallású magyarok vagyunk” – szörnyülködött a cionista publicista. Mindez szerinte „mérgező hazugság és ellentmondás”, aminek eredménye nem lehet más, mint egy zsidó generáció felcseperedése, ahol a fiúk otthon ülnek, a lányok pedig sminkelik magukat, és nem-zsidó fiúkkal incselkednek.[19]

A kolozsvári cionista Új Kelet 1937-ban a budapesti zsidóság kitérési és vegyesházassági statisztikái miatt kongatta a vészharangokat: „Évek óta apad a zsidó lakosság száma, és ijesztő méreteket öltenek a kitérések és vegyesházasságok”.[20]

Azt a gyors kitérőt is érdemes megtenni – amellett, hogy itt nincsen lehetőség a cionizmussal szemben álló magyar-zsidó sajtó átfogó elemzésére –, hogy az anticionista zsidó sajtó sem támogatta a vegyesházasságokat. Hogy csak egy példát említsünk, a vegyesházasságokat törvénytelenné tevő harmadik zsidótörvény idején így írt az Egyenlőségből 1939 után létrejött Magyar Zsidók Lapja:

„A zsidóság természetesen, mint minden más egyház is, vallási okokból ellene volt mindig a vegyesházasságoknak”.

A lap hozzátette, hogy a harmadik zsidótörvény ugyan „helyes elven” állt, ám a lap „mégsem örülhetett”, mert „a háttér és a körülmények, melyekből ez az intézkedés fakad, a zsidóság bántó megítélését jelenti”. Ennek ellenére a lap legalább annyit megengedett magának, hogy

„meg kell elégednünk azzal[:] a vegyesházasságok elmaradása a jövőben legalább belsőleg hozzá fog járulni a megerősítésünkhöz, és végét fogja vetni annak a bomlasztó folyamatnak, melyet a vegyesházasságok a zsidó vallási élet szempontjából jelentettek”.[21]

Szilágyi Dénes, a hazai jobboldali cionizmus vezető figurája – és egykoron a Betár cionista ifjúsági szervezet országos vezetője – 1943-ban pedig egyenesen arról közölt hosszú értekezést, hogy „Ezrás és Nehemiás fajvédelmi törvényei” sikerrel érték el a vegyesházasságok megelőzését vagy felbontását: az „ő nyomukon kezdődött meg a mai értelemben vett zsidóság testi léte, [ugyanis] a zsidóság faji összetétele ezután ezerkétszáz éven át úgyszólván teljesen változatlan maradt”. „A zsidó életrend és törvényrendszer (a zsidó nemzeti vallás) elsőrangú fajvédelmi eszköz” – vonta le a korszak gondolkodása által befolyásolt konklúzióját Szilágyi.[22]

Érdekes módon a cionizmus nemzeti retorikája és az antiszemita fajvédelem bizonyos átfedési pontjai a zsidógyűlölők figyelmét sem kerülték el. Paál Árpád erdélyi esszéista és politikus – aki egykoron liberális nézeteket képviselt, ám a ’40-es évekre antiszemitává vált – a harmadik zsidótörvényt támogató parlamenti beszédében egyenesen a cionizmus céljaival indokolta meg támogatását: kifejtve, hogy a törvényjavaslat legfontosabb része „a zsidók és a nem zsidók közötti vegyesházasságok [tiltásának] kérdése”, úgy vélte, hogy

„lehet ennek a felfogásnak, ennek a gondolatnak jogosultsága, . . . amikor a zsidóságnak, mint tömegnek, mint népnek, mint belső népelemnek a körvonalát meg akarom állapítani a magam hazájának, a magam nemzetének fejlődése érdekében . . . Itt tehát valahogyan meg kell találni azt a finom elválasztó vonalat . . . hogy tudjuk, hogy az alakulandó új független nemzeti zsidó államnak mit szolgáltassunk át a magunk zsidó részéből. (Sütő Gyula [nyilas politikus]: Az egészet!)”.[23]

Az úgynevezett „árja-párják” esetei a ’44-es deportálások során különösen össszetett, sokszor tragikus történeteket szültek.

A Magyar Zsidók Lapjának cikke a harmadik zsidótörvényről, 1941.

Bonyolult életutak

Ennek ellenére a cionista mozgalom nagyjainak magánélete sokszor közel sem volt olyan makulátlan, mint azt a mozgalom ideológusainak esszéit olvasva gondolnánk.

Ugyan a fenti, az asszimiláció ezen formáját ostorozó szerzők egyike sem élt vegyesházasságban, ám számos neves cionista házasodott nem-zsidó nőkkel.

Hogy a legnevesebb cionistával kezdjük a felsorolást, Herzl Tivadar feleségének származása régóta foglalkoztatta a történészeket: három életrajzírója is egyetértett abban, hogy Herzl felesége, Julianna Naschauer nem volt zsidó. Egyesek szerint anyai ágon protestáns osztrák felmenői voltak, míg mások azzal érveltek, hogy Naschauer egyik testvére sem házasodhatott zsidó szertartás szerint, éppen nem megfelelő származásuk okán.[24]

Herzl jobbkeze, a szintúgy magyar származású Max Nordau hasonlóan nem zsidó feleséget vett el: Anna Dons-Kaufman dán protestáns család sarja volt, és betérési terveiről éppen maga Nordau beszélte le. Mint azt Nordau életrajzírója meg is jegyezte könyvében, döntését „nem fogadták jól” mozgalmi körökben.[25]

A sor folytatható: ugyan az államalapító David Ben-Gurion zsidó nőt vett el, ám fia Amosz már egy kedvéért betért nővel házasodott: Mary Ben-Gurion először egy amerikai reform rabbinál tért be, amit Izraelben nem fogadtak el, és ezért egy ortodox rabbinál meg kellett ismételnie a betérést. Egyes történészek szerint azonban Paula Ben-Gurion, az államalapító felesége sosem fogadta el zsidónak menyét. Amosz Ben-Gurion fiának – azaz az államalapító unokájának –, Alonnak nem-zsidó felesége azonban még ezt a lépést sem tette meg, és megmaradt kereszténynek.[26]

S bár Lewis Namier neve valószínűleg ismeretlenül cseng a magyar olvasó számára, Chaim Weizmann – Izrael első államelnöke – beszédírójaként és asszisztenseként, illetve 1929-’31 között a Zsidó Ügynökség politikai titkárként egy időben a mozgalom fontos háttérembere volt. Namier 1934-ben még úgy fogalmazott, hogy a vegyesházasság egyet jelent az „eltűnéssel” és a „kipusztulással”, ám 1947-ben maga tért át az anglikán hitre, hogy elvegye második feleségét – egy nem-zsidó brit nőt.[27]

Pár éve pedig Benjamin Netanjahu botrányhős fia, Jair Netanjahu keltett feltűnést azzal, hogy keresztény norvég lány volt a barátnője, noha egy idén tavaszi cikk már izraeli hölgyet azonosított Jair jelenlegi partnereként.[28]

Mary Ben-Gurion kezet ráz apósával, az államalapító David Ben-Gurionnal. Fotó: GPO

A vita a napjainkig – Amerikára fókuszálva

Peter Novick amerikai történész szerint a hatvanas évek végéig nem jelent meg markánsan a holokauszt az amerikai zsidó diskurzusban.[29] Egy amerikai felmérés szerint a hatvanas években még nem volt fontos az amerikai zsidóság számára sem a cionizmus, sem pedig a holokauszt emlékének megőrzése – igaz, a vegyesházasságok elfogadottsága sem volt ilyen kiugró. A megkérdezett zsidók 43%-a gondolta úgy, hogy fontos dolog zsidó párt választani; 44% szerint az is rendben volt, ha valaki nem zsidót vett el. A kérdésre, miszerint „ki a jó zsidó”, 21% felelte azt, hogy „aki támogatja Izraelt”, és 58% azt, hogy „aki segít az elnyomottakon”.[30]

Ez elsősorban a Hatnapos háborút és a Jom Kippuri háborút követően változott meg, de Novick szerint köze volt a vegyesházasságok arányának megnövekedéséhez is.

1977-ben már úgy fogalmazott a Bnai Brith egyik rendezvényének szónoka, hogy

„az amerikai zsidó közösségeket letarolja a tömeges asszimiláció és a vegyesházasság csendes, lelki holokausztja”.[31]

Az amerikai cionista-zsidó civil szervezet egy évvel korábban már elrettentő „workshopokat” szervezett zsidó fiataloknak, ahol a varsói gettó túlélői tartottak előadást Vegyesházasság, asszimiláció és a holokauszt címmel.[32]

Sol Roth, a Rabbinical Council of America ortodox elnöke 1980-ban „öngyilkossági hullámnak”, „önmagunkra hozott holokausztnak” nevezte a vegyesházasságokat, melyek „lehetőséget adnak Hitlernek, hogy halála után mégiscsak győzzön”. Roth ezért a vegyesházasságban élő zsidó vezetők lemondását követelte az amerikai-zsidó közéletben.[33]

S noha a hasonló vélemények jelentős része az Izraellel éppen, hogy csak kordiális kapcsolatokat ápoló ortodoxia részéről jöttek, de nem kizárólag.

Norman Lamm, a modern ortodox Yeshiva University egykori feje 1987-ben írta azt, hogy

„tekintve a 40% feletti vegyesházassági arányt . . . ki mondaná, hogy véget ért a holokauszt? . . . A szörnyeteg csak más arcát vette elő . . . de gonosz célja megmaradt: a Judenrein világ elérése”.[34]

Az amerikai Moment magazint azonban már nehéz lenne ortodox elfogultsággal vádolni, szerkesztősége mégis teret adott egy nyílt levélnek 1992-ben, mely szerint „ugyan nincsenek ugató kutyák és Zyklon-B gáz . . . de ez ne tévesszen meg minket: [a vegyesházasság] maga a csendes holokauszt”.[35]

Az igazság az, hogy az átlagos liberális zsidók aggodalmát – mely nem volt nacionalista, ám nagyon is valós volt, hiszen köze lehetett családi és közösségi élményekhez – Leslie Fiedler amerikai irodalomkritikus frappánsan megfogalmazta 1992-ben: „Jelen pillanatban nyolc gyermekem egyikének sincsen zsidó párja, de az igazat megvallva nekem sincs. Most úgy látszik, hogy ha meghalok, senki sem mond majd kaddist értem”. Fiedler ezért hasonlóan arra jutott, hogy a vegyesházasság nem más, mint „csendes holokauszt”, melynek maga is felelőse.[36]

2007-ben Gary A. Tobin Los Angeles-i zsidó kutató már tényként kezelte, hogy „a vegyesházasságokkal kapcsolatos diskurzus gyakran utal a holokausztra, párhuzamot vonva a zsidók nácik általi kiirtása [és a vegyesházasság] között”.[37] „Nem csoda” – tette hozzá a kutató az amerikai vegyesházassági statisztikákra utalva: a Times of Israel friss cikke részletesen is összefoglalta, hogy az amerikai zsidók több, mint fele él vegyesházasságban, és hogy az ilyen házasságokban felnőtt gyerekeknek mindössze 28%-a kapott zsidó nevelést.

S érdemes észben tartani, hogy nem csak az izraeli jobboldal prominensei szeretik nyelvüket köszörülni az amerikai zsidóság házasodási szokásain.

Jicak Hercog baloldali izraeli politikust – a 2015-ös izraeli választáson a baloldali Cionista Tábor miniszterelnök-jelöltjét – például erőltetve sem lehetne a jobboldal táborához sorolni, mégis tavaly úgy írta le az amerikai vegyesházasságok magas arányát a Zsidó Ügynökség frissen megválasztott elnökeként, mint egy „valódi pestist”, ami ellen „tenni kell”.[38] Szóhasználatát valószínűleg édesapjától, a baloldali Chaim Herzog államelnöktől kölcsönözte, aki izraeli lapok szerint a vegyesházasságokat „csendes holokausztnak” nevezte.[39]

Végül pedig emlékezetes, hogy a tavaly elhunyt Naftali Kraus is kisebb botrányt – liberális és szélsőjobboldali ellentüntetést is – okozott 2006-ban,[40] amiért egyik (egyébként korábban kiadott) könyvében azt írta: „Mi lehet a soánál is rosszabb, veszélyesebb a zsidó népre nézve? Ez nem más, mint az asszimiláció, a vegyesházasságok, népünk kiveszésének megannyi állomása”.[41] Kraus egyik interjúját külön érdemes megtekinteni ebben a témában, főleg a 15. perctől.

Sokan és sokszor hasonlították már pogromhoz, kipusztuláshoz és holokauszthoz a vegyesházasságokat: Rafi Peretz legutóbbi hasonlata sokak számára lehetett sértő és túlzó, ám csupán egy alfejezete volt a témában zajló zsidó diskurzus több mint száz éves történetének.

Izraeli miniszter szerint a vegyesházasság olyan, mint a holokauszt

Rafi Peretz oktatásügyi miniszter az észak-amerikai zsidók párválasztási szokásaira tett csípős megjegyzéseket.

*

[1] Marvin Lowenthal (ford., szerk.): The diaries of Theodor Herzl (Gloucester, Mass.: Peter Smith, 1978), 78.

[2] Dafna Hirsch: Zionist Eugenics, Mixed Marriage, and the Creation of a ‘New Jewish Type’. The Journal of the Royal Anthropological Institute, 15. köt., 3. sz. (2009), 592-609, itt 597.

[3] Wout Ultee és Ruud Luijkx: Und alles kam wie es kommen musste – in Amsterdam, Berlin, Budapest, Frankfurt, Riga, and Vienna? Jewish-Gentile intermarriage 1900-1940 (Tilburg: Tilburg University Press, 1996), 18., lj. no. 16.

[4] Amos Elon: Herzl (New York: Schocken, 1986), 255.

[5] Rachel Heuberger és Helga Krohn: Hinaus aus dem Ghetto… Juden in Frankfurt am Main, 1800-1950 (Frankfurt am Main: Fischer, 1988), 76.

[6] Ludy Giebels: De zionistische beweging in Nederland, 1899-1941 (Assen: Van Gorcum, 1975), 177.

[7] Vladimir Jabotinsky: A letter on autonomy (1904) In: Tsvi Zohar (szerk.): Israel Among the Nations: Selection of Zionist Texts (Jeruzsálem: World Zionist Organization Research Section, 1966), 110-117.

[8] Rabbi Solomon Schechter: Zionism: A Statement (1906). In: Arthur Hertzberg (szerk.): The Zionist Idea. A Historical Analysis and Reader (New York: Atheneum, 1971), 507.

[9] Elias Auerbach: Die Jüdische Rassenfrage. Archiv für Rassen- und Gesellschaftsbiologie, IV. köt., 3. sz. (1907), 332-361.

[10] Ignaz Zollschan: Jewish Questions: Three Lectures (New York: Bloch, 1914), 17. skk.

[11] Maurice Samuel: I, the Jew (New York: Harcourt: Brace and Company, 1927), 244-247.

[12] Albert Einstein: Assimilation and Nationalism. In: Leon Simon (szerk.): About Zionism: Speeches and Letters by Professor Albert Einstein (London: Soncino Press, 1930), 27-28.

[13] Albert Einstein: Just What is a Jew? In: Albert Einstein: Out of My Later Years (New York: Philosophical Library, 1950), 248-253. Hasonló gondolatot fogalmaz meg Einstein: Peter A. Bucky: The Private Albert Einstein (Kansas City: Andrews and McMeel, 1992), 87.

[14] Erről Einstein: „Igen könnyen el tudom képzelni, hogy [ezúttal] egy zsidót választanék élettársamként, ha lehetőségem lenne rá.” Lásd: Max Born, Albert Einstein: The Born-Einstein Letters (New York: Walker, 1971), 16. Máshol: Einstein egy cionista nézeteket valló barátja szerint „lehet, hogy részben az én hatásom – azzal, ahogy a judaizmust és a zsidó családot védtem –, hogy a családi életed [Einsteiné] úgy alakult, ahogy végül alakult, s hogy el kellett vigyem Milevát [Einstein első feleségét – V. L. B.] Berlinből.” Lásd: John Stachel: Einstein from „B” to „Z.” (Boston: Birkhäuser, 2002), 78.

[15] Walter Isaacson: Einstein: His Life and Universe (New York: Simon & Schuster, 2007), 636.

[16] Denis Brian: The Unexpected Einstein: The Real Man Behind the Icon (Hoboken, N.J. : J. Wiley, 2005), 42.

[17] Vera Weizmann: The Impossible Takes Longer (New York: Harper & Row, 1967), 137.

[18] Jürgen Renn: Albert Einstein, Chief Engineer of the Universe: One Hundred Authors for Einstein (Weinheim: Wiley-VCH, 2005), 316.

[19] Grottó Mór: A zsidó gyermeknevelés problémája, Zsidó Szemle, 1916. július 14., 2-3.

[20] A budapesti zsidóság megdöbbentő statisztikája. Új Kelet, 1937. március 19. 3.

[21] „Vegyes párok”. Magyar Zsidók Lapja, 1941. június 19. 3-4.

[22] Szilágyi Dénes: A zsidó népegyéniség. Értekezések a zsidóságtudomány köréből (Budapest: Zsidó Munkaközösség, 1943), 64-66.

[23] Paál Árpád beszéde az Országgyűlés Képviselőházának 204. ülésén, 1941. július 1-én. Képviselőházi napló, 1939. X. kötet, 375-376.

[24] Desmond Stewart: Theodor Herzl. Artist and Politician (London: Hamish Hamilton, 1974). 110, 124-126, 373-375.; Ernst Pawel: The Labyrinth of Exile. A Life of Theodor Herzl (New York: Farrar, Straus & Giroux, 1989), 121-123.; Avner Falk: Herzl: King of the Jews. A Psychoanalytic Biography of Theodor Herzl (Lanham, Maryland: University Press of America, 1993), 106, 119-124.

[25] Anna Nordau, Maxa Nordau: Max Nordau. A Biography (New York: Nordau Committee, 1943), 98.

[26] https://forward.com/schmooze/191635/yair-netanyahus-norwegian-girlfriend/ (Utolsó letöltés: 2019. július 12.). Lásd még: https://www.haaretz.com/israel-news/.premium-mary-ben-gurion-daughter-in-law-of-israel-s-first-pm-dies-at-94-1.6701719 (Utolsó letöltés: 2019. július 13.).

[27] Nézetéhez a vegyesházasságokról lásd előszavában a következő könyvhöz: Arthur Ruppin: The Jews in the Modern World (New York: Macmillan and Co., 1934), xiii-xxx. Későbbi házasságához lásd: Ian Hall: The Realist as Moralist: Sir Lewis Namier’s International Thought. In: Uő. (szerk.): British International Thinkers from Hobbes to Namier (New York: Palgrave Macmillan, 2009), 227-246, itt 233.

[28] https://forward.com/schmooze/191635/yair-netanyahus-norwegian-girlfriend/ és https://www.jpost.com/Israel-News/Yair-Netanyahus-girlfriend-did-not-enlist-in-the-army-report-585844 (Utolsó letöltések: 2019. július 13.).

[29] Peter Novick: The Holocaust in American Life (New York: Mariner, 2000), 147.

[30] Marshall Sklare és Joseph Greenbaum: Jewish Identity on the Suburban Frontier (New York: Basic Books, 1967), 315, 322-324.

[31] One Jerusalem, House Majority Holds. Bnai Brith Messenger, 1977. május 27. 5.

[32] Planned for 150 Youth. Bnai Brith Messenger, 1976. december 24. 23.

[33] Orthodox Rabbi Calls for Elimination of Inter-married Jews from Jewish Leadership, JTA, 1980. június 25.

[34] Novick: Holocaust in American Life. I. m. 185.

[35] Dana Evan Kaplan: American Reform Judaism: An Introduction (New Brunswick, N. J.: Rutgers University Press, 2005), 156-157.

[36] Idézi: Sidney Goldstein: Profile of American Jewry: Insights from the 1990 National Jewish Population Survey. American Jewish Year Book, 92. köt. (1992). 77-144., itt 77.

[37] Gary A. Tobin: Op-ed Intermarriage Studies May Be Right. JTA, 2007. február 16. A teljesség igénye nélkül, néhány relatíve friss számhoz lásd: https://www.jewishdatabank.org/databank/search-results/study/715 (Utolsó letöltés: 2019. július 13.).

[38] Israeli left leader says intermarriage by U.S. Jews is ‘actual plague’ and he vows to find ‘a solution’. Mondoweiss, 2018. június 25. Lásd online: https://mondoweiss.net/2018/06/israeli-intermarriage-solution/ (Utolsó letöltés: 2019. július 13.).

[39] ‘Silent Holocaust’ of Assimilation Destroying US Jewry, Haredi MK says. The Jerusalem Post, 2017. december 28. Lásd online: https://www.jpost.com/Israel-News/Silent-Holocaust-of-assimilation-destroying-US-Jewry-haredi-MK-says-520293 (Utolsó letöltés: 2019. július 13.).

[40] https://index.hu/kultur/eletmod/krausvslelki/ (Utolsó letöltés: 2019. július 12.).

[41] Naftali Kraus: Az áldozat visszatér… (Budapest: PolgArt Könyvkiadó Kft., 2002), 715.