Országos neológ főrabbit vett tudomásul a Mazsihisz közgyűlése

A Mazsihisz közgyűlése vasárnap – a tagok tudomásulvételével – megerősítette saját rabbitestületének döntését Frölich Róbert megválasztásáról országos neológ főrabbivá.

Amint arról lapunk is beszámolt, a — tagok sorozatos távozása miatt alaposan megfogyatkozott — neológ rabbitestület már február elején megválasztotta Frölichet, azonban egy különös Mazsihisz alapszabály miatt ezt még a világi közgyűlésnek is ratifikálnia kellett.

Az országos főrabbit a — Mazsihiszből tavaly ősszel menesztett — Róna Tamás által vezetett rabbitestület választotta újjá egyhangúlag, amelyből Darvas István, Verő Tamás, Fináli Gábor, Deutsch Péter, Markovics Zsolt és Radnóti Zoltán után Kardos Péter főrabbi is távozott.

Frölich korábban már betöltötte ezt a posztot, azonban 2018-ban lemondott, akkor ezt azzal indokolta, hogy a Mazsihisz szerinte rossz irányba fordult.

Újbóli kinevezését követően Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke gratulációját fejezte ki a főrabbinak:

Megválasztásod különös jelentőséggel bír, hiszen a néhány évvel korábbi MAZSIHISZ alapszabály-módosítás nyomán elsőízben került alkalmazásra az a rendelkezés, miszerint a Rabbitestület által megválasztott országos főrabbi személyét a Közgyűlés határozatával tudomásul veszi.

A mai napon az írott norma szerint a MAZSIHISZ közgyűlése ratifikálta a megválasztásod, így személyedben elsőízben van olyan országos főrabbija a Szövetségnek, akinek legitimitása széleskörű, hiszen annak alapja a Rabbitestületi döntésen túlmenően a MAZSIHISZ legmagasabb fóruma, a Közgyűlés igenlő határozata.

„Baromi nehéz feladat” — Frölich Róbert a neológia tekintélyének visszaszerzéséről

Interjút adott Frölich Róbert új neológ országos főrabbi a Zsima oldalának.