Kardos Péter főrabbi is kilépett a Rabbitestületből

Kardos Péter neológ főrabbi, holokauszttúlélő, a magyarországi rabbik doyenje bejelentette Heisler Andrásnak, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökének, hogy kilép Rabbitestületből – írja a Mazsihisz honlapja.

Kardos Péter – aki a zuglói zsinagóga főrabbija és az Új Élet főszerkesztője – munkatársunknak is megerősítette a kilépés tényét, de

azt nem kívánta kommentálni.

Súlyos feszültségek

Mint emlékezetes, nemrég a Neokohn birtokába került a Mazsihisz rabbitestületének levele, melyet a Mazsihisz vezetőségének címeztek. Ebben súlyos vádakat fogalmaznak meg korábbi tagjukkal, Radnóti Zoltán lágymányosi rabbival szemben.

A levél aláírói Róna Tamás rabbitestületi elnök mellett Frölich Róbert országos neológ főrabbi, illetve Schönberger András mellett Kardos Péter is volt.

Levelükben leírták: annak ellenére, hogy „csak ennyit írtunk le munkásságáról”, valójában további kritikával is rendelkeznek a lágymányosi neológ rabbival szemben.

Mint tisztázzák,

„nem írtuk meg például, hogy ki miatt ég a ház, arról sem írtunk, hogy ki(k)nek köszönhető, hogy olyan a Mazsihisz képe a zsidó világban, amilyen. Arról sem írtunk, hogy ki járatta le magánéletével a rabbiságot, de úgy, hogy a Budapesti Rabbiság tíz tagjából csupán egy fő állt ki mellette, stb. stb.”

A levélben hozzáteszik, hogy Radnóti „magánéletét tekintve még sámesz sem lehetne egy igazi zsidó közösségben, nemhogy rabbi!!!”

A rabbitestület szerint Radnótinak „oroszlánrésze van abban, hogy reform rabbiknak tekintenek bennünket”, majd hozzáteszik:

„Még jó, hogy a házastársi hűséget nem kéri számon rajtunk.”

„Hogy ki miatt ég a ház…”

A Mazsihisz rabbitestülete levélben súlyos vádakat fogalmazott meg korábbi tagjával, Radnóti Zoltán lágymányosi rabbival szemben.