„Hogy ki miatt ég a ház…”

A Neokohn birtokába került a Mazsihisz rabbitestületének levele, melyet a Mazsihisz vezetőségének címeztek. Ebben súlyos vádakat fogalmaznak meg korábbi tagjukkal, Radnóti Zoltán lágymányosi rabbival szemben.

A levélben, melynek aláírói Róna Tamás rabbitestületi elnök mellett Frölich Róbert országos neológ főrabbi, illetve Kardos Péter és Schönberger András alelnök rabbik, Radnóti Zoltán ismeretlen tartalmú levelére reagálnak.

Válaszukban tisztázzák: annak ellenére, hogy „csak ennyit írtunk le munkásságáról”, valójában további kritikával is rendelkeznek a lágymányosi neológ rabbival szemben.

Mint tisztázzák,

„nem írtuk meg például, hogy ki miatt ég a ház, arról sem írtunk, hogy ki(k)nek köszönhető, hogy olyan a Mazsihisz képe a zsidó világban, amilyen. Arról sem írtunk, hogy ki járatta le magánéletével a rabbiságot, de úgy, hogy a Budapesti Rabbiság tíz tagjából csupán egy fő állt ki mellette, stb. stb.”

A levélben hozzáteszik, hogy Radnóti „magánéletét tekintve még sámesz sem lehetne egy igazi zsidó közösségben, nemhogy rabbi!!!”

A rabbitestület szerint Radnótinak „oroszlánrésze van abban, hogy reform rabbiknak tekintenek bennünket”, majd hozzáteszik:

„Még jó, hogy a házastársi hűséget nem kéri számon rajtunk.”

A teljes levél a cikk végén olvasható.

Menekülés a bész din elől?

Korábbi hírünk volt, hogy Róna egy levelében kifejtette: vallási bíróság elé vinne két neológ rabbit magánéleti botrányaik miatt.

Róna akkori levele szerint „nem csupán szmichánktól vagy talmudi tudásunktól leszünk rabbik, de cselekedeteink és életvezetésünk alapján is. Az elmúlt napokban olyan információk, iratok, hangfelvételek jutottak el immáron széles körben illetékesekhez (és illetéktelenekhez), amelyek egyes kollégák tekintetében gyökeres és radikális vizsgálatot indokolnak”.

Mint akkor érvelt, „két rabbikolléga (…) esetében elengedhetetlenné vált az alapos vizsgálat”.

Mint emlékezetes, néhány nappal később Radnóti kilépett a rabbitestületből.

Ezt követően a rabbitestület nyilatkozatban tisztázta, hogy

„a kilépett, vagy tagságukat felfüggesztett rabbik fentiek szerint nem kerültek ki a Testület joghatósága alól.”

Tisztelt Vezetőség!

A Rabbitestület nevében szeretnénk reagálni Radnóti főrabbi úr levelére.

Radnóti kolléga gratulációját köszönettel fogadjuk, mivel igaza van: csak ennyit írtunk le munkásságáról.

Nem írtuk meg például, hogy ki miatt ég a ház, arról sem írtunk, hogy ki(k)nek köszönhető, hogy olyan a Mazsihisz képe a zsidó világban, amilyen. Arról sem írtunk, hogy ki járatta le magánéletével a rabbiságot, de úgy, hogy a Budapesti Rabbiság tíz tagjából csupán egy fő állt ki mellette, stb. stb.

Azaz: igaza van Radnóti kollégának, nem mindent írtunk le róla. Most azt ajánlja, hogy össze kéne zárni, azaz összefogni.

Nem semmi ajánlat attól, aki Róna Tamást vádolja a mai helyzetért. Vele kéne összefogni??? Aki magánéletét tekintve még sámesz sem lehetne egy igazi zsidó közösségben, nemhogy rabbi!!!

Akinek oroszlánrésze van abban, hogy reform rabbiknak tekintenek bennünket??

Még jó, hogy a házastársi hűséget nem kéri számon rajtunk.

Kardos Péter – Rabbitestület alelnöke

Frölich Róbert – Országos főrabbi

Róna Tamás – Rabbitestület elnöke

Schönberger András – Rabbitestület alelnöke

A Rabbitestület elutasítja a reformok csatlakozását, számonkérést akar a szexbotrány miatt

Lapunk birtokába jutott a Mazsihisz Rabbitestülete által küldött határozatoknak, melyeket a neológ szervezet közgyűlésével osztottak meg.