Van egy fontos előnye Joe Biden választási győzelmének: van okunk bízni abban hogy így újra folytatódhatnak a TTIP-tárgyalások. Ő lehet a záloga annak, hogy az Amerika és Európa közti kétoldalú kapcsolatok helyreállnak, és a szabadkereskedelmi térségre vonatkozó egyezményeket is sikerül nyélbe ütni. A tárgyalások folytatásának ugyanis nagy jelentősége lenne.
Nagyon úgy tűnik, hogy Donald Trump, függetlenül jó szereplésétől, kénytelen lesz elhagyni a Fehér Házat, átadva a helyet a demokrata jelöltnek, aki a választók többségének akaratából 47 éves politikai karrierjének csúcsára érkezett. Minden jel szerint jövő év januárjától ő fogja vezetni a világ legnagyobb gazdasági és katonai nagyhatalmát, így az EU országainak vezetői nem késlekedtek a szívélyes gratulációkkal, sőt a maga módján még Orbán Viktor sem mulasztotta el ezt a fontos diplomáciai gesztust, holott mindvégig Trump győzelme mellett kardoskodott.
S hogy miért szükségszerű a korai gratuláció az újonnan megválasztott elnök számára? Egyszerűen olyan szoros, kölcsönös bizalmon nyugvó viszonyt ápolunk mi, európaiak az Egyesült Államokkal, hogy bárki legyen is az elnök, függetlenül attól, hogy a Demokrata vagy a Republikánus Párt jelöltje-e, a kölcsönös jó viszonynak prioritásnak kell lennie.
Az Amerika iránt érzett megingathatatlan bizalom korántsem alaptalan: Európa fejlett államai és az Európai Unió is rendkívül sokat köszönhetnek az Egyesült Államoknak.
Az amerikai segítségnyújtás jegyében vezették be 1948-ban a Marshall-segélyt, mely a liberális gazdasági rendszer felépítését preferálva nyújtott hiteleket a háború pusztításaitól sújtott nyugat-európai országoknak, elősegítve egy exportorientált, versenyképes piacgazdaság kiépítését. Ezzel együtt tengerentúli mérnökök és üzletemberek helyreállították az európai vállalatok működőképességét, aminek természetes következménye volt az exporttevékenység ösztönzése, a külkereskedelem fejlesztése, s ennek biztos alapot teremtettek a kétoldalú kereskedelmi megállapodások is.
Az Egyesült Államok katonai és gazdasági potenciálját is latba véve emelte ki Európát a holtak sorából,
tulajdonképpen az Európai Unió sem jöhetett volna létre a versenyzés, a vállalkozás szabadságán alapuló piacgazdaság, az individuális jogokat és a magántulajdont tiszteletben tartó társadalmi és politikai rendszer által élre törő nyugat-európai országok szövetségkötése nélkül.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok egymás felé közeledését előmozdítandó már 1972-ben történtek konkrét lépések, amikor az amerikai kongresszus és az Európai Parlament hivatalosan is felvette egymással a diplomáciai kapcsolatot, ezt 1999-ben a transzatlanti jogalkotási párbeszéd (TLD) tetőzte be.
Ennek keretében a két kamara azóta is minden évben konstruktív diskurzusokban tartja napirenden a szövetségre vonatkozó legfontosabb kérdéseket. Ezzel pedig nemcsak intézményesítették a két nagyhatalom kapcsolatát, de teret biztosítottak a rendszeres párbeszédhez is a gördülékeny együttműködés érdekében.
Ennek fontossága azonban nagyságrendekkel eltörpül a gazdasági kapcsolatok mellett. Az USA és az EU együttes gazdasági potenciálja ugyanis a globális GDP-nek majdnem 50%-át teszi ki, és a világkereskedelem egyharmada felett gyakorol ellenőrzést.
Mindez pedig annak köszönhető, hogy a két gazdasági tömb, az unió és az észak-amerikai államok is felszámolták határaikon belül a kártékony protekcionizmust, teret adtak az áruk, a tőke és a munkaerő szabad áramlásának, több száz milliós fogyasztói és munkaerőpiacot biztosítva a kontinens vállalkozásainak, ösztönözve a verseny, a külkereskedelem fejlődését és az intenzív tőkeáramlást.
A közös piac megteremtésével, a gazdasági uniók megkötésével lehetőség nyílt minden nemzet vállalkozói számára, hogy szolgáltatásaikat s áruikat minél nagyobb és minél távolibb tömegekhez juttassák el, nagyobb profitra szert téve, még több munkahelyet teremtve. Ezzel azonban éppen az a probléma, hogy a közös piacok valójában két összezárt gazdasági tömbben működnek, az Európai Unió és a NAFTA határai között.
Ez pedig korántsem véletlen, hiszen a két nagy gazdasági tömb közé éket vernek a protekcionista, merkantilista, etatista intézmények:
az egymás felé kölcsönösen felhúzott vámhatárok, a központi kormányzat által szubvencionált monopolvállalatok, a vezető apparátusnál privilégiumokért s kedvezményekért áhítozó lobbivállalatok, a tőkebefektetéseket s új termékek forgalmazását korlátozó adminisztratív regulációk, a központi bankrendszerek által fenntartott monetáris politika, végül a kézi vezérelt gazdaságpolitika, mely az éves büdzsé összeállítására és források központi újraelosztására irányul.
Ezek a korlátozó intézmények pedig a tengerentúli nagyhatalomban ugyanolyan flottul működnek, mint az Európai Unióban. Az Egyesült Államok bürokratikus szabályokkal korlátozza az európai vállalkozások működését és helyi piacba való integrálódását, az európai befektetőkkel szembeni egyenlőtlen és diszkriminatív eljárás pedig szisztematikusan zárja el az észak-amerikai közös piacot a kontinens vállalkozásaitól.
Mindezek komoly gátját jelentik az USA és az EU összefonódásának, ami pedig azért is lenne fontos mérföldkő a két tömb szövetségének történetében, mert a liberális, szabadpiaci gazdasági rendszer soha nem látott módon szélesedne ki annak minden áldásos hatásával együtt. A két külön tömböt egybeforrasztó szabadkereskedelmi övezet egyben értékközösséggé is formálná az észak-amerikai és az európai államokat.
Ez lenne pedig a jövőbeni tartós prosperálás és jólét egyedüli záloga, ez irányba kellene haladni.
A szabadkereskedelem stabil alapokon tartaná a világgazdaságot, kiszélesítené a fogyasztói piacokat a vállalkozások számára, ösztönözné a tőkebefektetéseket, növelné sok vállalkozás exportbevételeit, ami a munkahelyek és a jövedelmek növekedését is elősegítené.
A szabadkereskedelem gazdaságélénkítő hatásai pedig a kétszámjegyű GDP-növekedésben is megmutatkoznának.
Ezt a szabadpiaci álláspontot a brüsszeli tisztviselők is osztják, az Európai Unió már évekkel ezelőtt tárgyalásokat kezdeményezett a washingtoni kongresszus és a Fehér Ház képviselőivel a szabadkereskedelmi övezet ügyében. Erről tanúskodik az Európai Unió képviselőinek 2015-ös TTIP-közleménye is, mely több pontban is kifejezi a szabadkereskedelem, szabad vállalkozás, szabad verseny melletti állásfoglalást.
Az uniós fél elsősorban az Egyesült Államoktól vár el konkrét deregulációs lépéseket: a szállítótársaságok és légitársaságok külföldi tulajdonlását korlátozó adminisztratív szabályok felszámolását, az európai cégek számára jobb hozzáférés biztosítását az amerikai távközlési piachoz, a közigazgatás berkein belül a közbeszerzési piac nyitottá tételét az európai tőkebefektetők számára, az európai beruházók érvényesülését elősegítve.
A követelések között szerepel még az üzemanyagok, a palaolaj, és a cseppfolyósított földgáz exportjára vonatkozó mindennemű korlátozás és akadály elhárítása az USA és az EU között, a konszenzusosan elfogadott klímavédelmi szempontok figyelembe vételével. A szabadkereskedelmet előmozdítani hivatott követeléseken túl az uniós fél fontosnak tartja azt is, hogy új igazságügyi eljárás keretében jogi legitimációt is biztosítson a szabad kereskedés, vállalkozás, verseny számára.
A szabadkereskedelmi – TTIP – tárgyalások talán dűlőre is jutottak volna, de közbelépett a „Make America Great Again” jelszavával elnökké választott Donald Trump, aki tétovázás nélkül berekesztette a tárgyalásokat. A 2016-2020 közötti ciklust egy szigorúan protekcionista, izolacionista és monopolista elköteleződésű kormányzat töltötte be, amely ebből következően szándékosan gördített akadályokat az EU-USA szövetségének szorosabbra fonódása elé.
Joe Biden választási győzelmét követően azonban van okunk bízni abban hogy a TTIP-tárgyalások újra folytatódnak.
Ő lehet a záloga annak, hogy a kétoldalú kapcsolatok helyreállnak és a szabadkereskedelmi térségre vonatkozó egyezményeket is sikerül nyélbe ütni. A tárgyalások folytatása ugyanis szükségszerű lenne, ennek érdekében pedig az Európai Unió is korrekt követeléseket támasztott az USA-val szemben.
Kritériumai korántsem sértenék egyik fél „nemzeti érdekeit” sem, ugyanis ezen feltételrendszer elfogadásával, a törvényes keretek felállításával mindkét fél kezességet vállalna arra hogy a „saját piacán” ügyeskedő
külföldi vállalkozókat, üzletembereket, munkásokat, részvényeseket, beruházókat nem vegzálja az állami hatóságok bevetésével, nem lehetetleníti el további bürokratikus regulázással, nem akadályozza őket az állami agresszió eszközével a gazdálkodás szabadságában.
A szabadkereskedelem ilyetén módon való kiterjesztése nem csupán az észak-amerikai és európai tömbök felemelkedését szolgálná, hanem ezzel hatalmas lépést tennének a transzatlanti együttműködésben résztvevők afelé, hogy az 1995-ben alapított Kereskedelmi Világszervezet (WTO) céljait is beteljesítsék.
A több mint 160, fejlődő és fejlett országot is magában foglaló szervezet törekvései közé tartozik a vámok és állami diszkriminatív szabályok, illetve protekcionista-bürokratikus akadályok világméretű leépítése, a piaci termelés és a kereskedelem globális méreteinek kiszélesítése, s ezáltal a globális életszínvonal folyamatos növelése, melyhez a teljes foglalkoztatással és a jövedelmek tartós emelésével lehet biztos alapot nyújtani.
A szabad kereskedelem és verseny ösztönzésével pedig olyan olvasztótégelyként szolgáló globális piac jönne létre, mely egyben a nemzetek közötti egyenlőtlenséget is gyökeresen felszámolná.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.