Georgiában Biden nyert, de Trump még egy újraszámlálást kérhet

A megismételt georgiai szavazatszámlálás eredménye megerősítette Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét a hagyományosan republikánus többségű amerikai tagállamban. 

A kézi szavazatszámlálás eredményéről Brad Raffensperger államminiszter számolt be.

A kis szavazatszám-különbség (14 ezer voks) miatt követelhette Donald Trump elnök az újraszámlálást, amelyet azután november 11-én rendeltek el.

Mint Raffensperger hivatala közölte: „az újraszámlálás megerősítette, hogy az eredeti gépi számlálás helyesen állapította meg a választások győztesét”.

Biden az új eredmény alapján is csak szűken győzött, és miután a szavazatkülönbség fél százalék alatt van, Trump kérhet még egy újraszámlálást.

Kézi újraszámlálás Georgia államban. Fotó: MTI/AP/Mike Stewart

Korábban 2600 olyan szavazatot találtak Georgiában, amelyet nem számoltak be az amerikai választás eredményébe, ennek köszönhetően Donald Trump nagyjából 800 szavazattal csökkentette a hátrányát az államban, de fordítani akkor és most sem tudott.

Közben három államban is elbuktak Donald Trump szövetségeseinek jogi erőfeszítései, hogy semmisnek nyilvánítsák a hivatalban lévő elnök választási vereségét.

Georgiában például egy bíró elutasította Lin Wood konzervatív ügyvédnek arra vonatkozó beadványát, hogy állítsák le Biden győzelmének hitelesítését a déli államban. A kérelem egyébként arra hivatkozott, hogy a választási tisztviselők helytelenül változtatták meg a korábban leadott voksok feldolgozásának folyamatát.

Közben Wisconsinban a helyi választási bizottság Donald Trump elnök kérésére elrendelte több mint 800 ezer szavazat újraszámlálását két megyében.

Milwaukee és Dane megyékben még ma elkezdik az újraszámlálást, és legkésőbb december elsejéig befejezik.

Trump kitart a perek mellett

Azt ígérte, hogy több tagállamban „megfordítják a választási eredményeket”.