Drámaian nőtt az antiszemita bűncselekmények száma Amerikában

Az FBI jelentése szerint 14%-al nőtt az antiszemita bűncselekmények száma az elmúlt évben, évtizedes csúcsot érve el ezzel. A Rágalmazás Elleni Liga (ADL) jogvédő szervezet szerint a valós számok még ennél is magasabbak – írja a The Times of Israel.

Az antiszemita események tették ki ismét a valláson alapuló gyűlölet-bűncselekmények többségét. Ráadásul a szövetségi tisztviselők tavaly az eddigi legtöbb gyűlölet-indíttatású gyilkosságot is regisztrálták azóta, mióta az FBI az 1990-es évek elején elkezdte gyűjteni ezeket az adatokat. Az gyilkosságok száma pedig több mint kétszeresére nőtt az tavaly.

Az ADL arra figyelmeztetett, hogy az FBI által mért adatok valószínűleg csak az országszerte elkövetett gyűlölet-bűncselekmények töredékét mutatják.

Az FBI 953 zsidók elleni gyűlölet-bűncselekményt regisztrált 2019-ben, ami 14 százalékos növekedést jelent a 2018-ban regisztrált 835-höz képest, és hasonlót a 2017-ben regisztrált 938-hoz. 2019-ben a zsidók elleni gyűlölet-bűncselekmények a vallási gyűlölet-bűncselekmény 62% -át tették ki, 2018-ban és 2017-ben ez az arány 58% volt.

A tavaly elkövetett antiszemita támadások félelmet és szorongást váltottak ki az amerikai zsidók körében. A kaliforniai Poway városában megtámadott zsinagóga pontosan hat hónappal a pittsburgh-i zsinagógai lövöldözés után történt, ez utóbbiban 11 zsidót gyilkolt meg egy elkövető.

Biden az antiszemitizmust rákos daganatnak nevezte

A volt alelnök a Pittsburghi Tree of Life zsinagóga elleni merénylet második évfordulóján hangsúlyozta, Izrael biztonsága kiemelten fontos számára.

Decemberben Jersey City-ben egy kóser szupermarketben történt lövöldözésben két zsidó és további két nem-zsidó áldozat vesztette életét. Ugyan abban a hónapban a New York-i Monsey-ban egy hanukai partin történt késelés. A legtöbb antiszemita zaklatás és támadás Brooklyn ortodox zsidók lakta városrészeiben történt.

„Ha valaki gyűlölet-bűncselekményt követ el, az az egész közösségnek árt, ezért az emberek kiszolgáltatottnak érzik magukat és félnek” – nyilatkozta Jonathan Greenblatt, az ADL vezérigazgatója.

A tavalyi támadássorozat az ADL szerint növekvő trendet mutat, ezért néhány nappal a 2020-as újévet követően 25 ezer ember vonult a Brooklyn-hídon, hogy tiltakozzon az antiszemitizmus ellen New Yorkban és másutt.

Ez év elején az ADL az FBI-hoz hasonlóan azt állapította meg, hogy az antiszemita incidensek 12% -al emelkedtek 2019-ben (az ADL módszertana eltér az FBI-étól).

Az FBI tavaly 7314 gyűlölet-bűncselekményt regisztrált, ami enyhe növekedést jelent 2018-hoz és 2017-hez képest, azonban meredeken emelkedett a 2015-ben regisztrált 5850-hoz képest. A legtöbb gyűlölet-bűncselekmény (1930) az afroamerikai közösséget érte tavaly. A valláson alapuló gyűlölet-bűncselekmények a teljes gyűlölet-bűncselekmények mintegy 20% -át tették ki.

25 ezren meneteltek Brooklynban az antiszemitizmus ellen

„Reméltük, hogy az antiszemitizmus a múlt része, most viszont azt látjuk, hogy felemeli a ronda fejét, és ezt nem ignorálhatjuk”.

A gyűlölet-gyilkosságok száma több mint duplájára nőtt, a 2018-as 24-ről 2019-ben 51-re. Az adat magában foglalja a texasi El Paso-ban található Walmart-nál történt tömeggyilkosságot, amelyben 23-an meghaltak és további 23-an megsebesültek. A lövöldöző tette előtt azt írta, a spanyol ajkúak „inváziója” ellen lépett fel.

Az ADL szerint az FBI adatai szinte biztosan alulbecsülik a gyűlölet-bűncselekmények tényleges számát az Egyesült Államokban, sok önkormányzat ugyanis nem nyújt be ezzel kapcsolatos adatokat az FBI-hoz. Az ADL szerint az érintett ügynökségek 86% -a nem számolt be gyűlölet-bűncselekményről az FBI-nak, köztük 71 százezernél nagyobb lakosságú város. Az ADL azt is közölte, hogy az FBI-nak gyűlölet-bűncselekményeket jelentő ügynökségek száma évről évre csökkent.

„El kell távolítanunk azokat az akadályokat is, amelyek gyakran gátolják a marginalizált közösségekben élő embereket – a gyűlölet-bűncselekményeket leginkább elszenvedőket – abban, hogy az ellenük elkövetett erőszakról beszámolhassanak”

– hangsúlyozta Greenblatt közleményében. „A mostani igen kritikus időszakban a színes bőrű, vallási és LMBTQ közösségekkel szembeni gyűlölet-bűncselekmények ellen folytatott küzdelmet kell kiemelt fontosságúvá tenni.”

Tavaly számos antiszemita-bűncselekmény történt az Egyesült Államokban. A pittsburgi illetve poway-i zsinagógák elleni támadások mellett főként New York város ortodox zsidó közösségeinek is otthont adó Brooklynban voltak zsidók elleni támadások. Csak New Yorkban több mint 150 erőszakos antiszemita támadást regisztráltak, ez 63%-os növekedés az előző évhez képest.

Bill DeBlasio, New York főpolgármestere, más politikusokhoz hasonlóan, aktív cselekvésre szólított fel a növekvő antiszemitizmus ellen.

„Ölik a svarcerek a lubavicsiakat!” – Crown Heights újratöltve

A brooklyni jamaikaiak és haitiak között is lábra kapott a nézet, hogy „a zsidók a felelősek a rabszolga-kereskedelemért”. Vágvölgyi B. András esszéje.