Honnan tört fel a „zöld ár”?

A zavart elméjű „nemzetvezető” jóval kevésbé érdekes, mint mozgalmának és pártjának működése, táborának társadalmi összetétele. Végső István tanulmányából kiderül, hogy a nyilas és nemzetiszocialista áramlatoknak Cegléden és térségében komoly előzményei voltak. 

Szálasi Ferenc peréről írva használta ezt a kifejezést Frank László népügyész, aki a halálra ítélt és kivégzett „nemzetvezető” tárgyalásán a vádat képviselte. Zöld ár című, a hetvenes évek közepén megjelent könyve azonban csak a háborús főbűnösről és a tragikus 1944-es esztendő eseményeiről szól. Nem sokat ír a nyilas mozgalomról, mely 1935-tól kezdve különböző elnevezésű szélsőjobboldali, radikális és antiszemita pártok (Nemzeti Akarat Pártja, Magyar Nemzeti Szocialista Párt, Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom) társadalmi bázisát alkotta.

Nyilvánvaló, hogy az egykori vezérkari őrnagy pályafutásából, továbbá több megjelent könyvben kifejtett zavaros nézeteiből, kéziratos hagyatékából, pereinek dokumentumaiból és a népbíróság előtt tett vallomásából nem lehet megérteni mozgalmának dinamizmusát, azt a hatást, melyet eszméi korabeli követőire gyakoroltak.

Ezért ellentmondásos és hiányos Karsai László „politikai életrajza” is Szálasiról, aki inkább mozgalma szimbolikus alakja, mint valódi vezére volt. Rögeszmésen beszélt és írt, és nem volt a megválasztásáért küzdő politikus. 1944. október 15-éig, amikor megpuccsolta a fegyverszünetet kérő Horthyt, közelébe sem került a hatalomnak, addig még parlamenti képviselő sem volt.

Amikor a szovjet hadsereg már átkelt a Tiszán, és közeledett Budapesthez, őt pedig a németek, végső szorultságukban hatalomra segítették, a katonai helyzet alakulása miatt már esélye sem volt őrült, a valóságtól teljesen elszakadt teóriáinak megvalósítására. Könnyű célpontot jelentett 1945 után, de már a harmincas évek végén is azoknak, akik gúnyolódtak rajta.

Nyilas nagygyűlés (1944. december)

Korabeli filmhíradó.

A Ludas Matyi 1946 februárjában karikatúrát közölt perének népbírósági tárgyalásáról. Szálasi épp a cirkuszi porondra lép, fekete egyenruhában és bohócsapkában. Mellette a beszédeiből ismert fordulatok képi ábrázolásai: egy dunsztosüvegben vér, „Vér- és rögvalóság”. A feje, mint gyertya ég, „Egyetlen vezérlő koponya” felirattal, látható továbbá a „talajgyökér” és az egyértelmű célzás a várható ítéletre: „Csak a kötél kitartson”.

A zavart elméjű „nemzetvezető” jóval kevésbé érdekes, mint mozgalmának és pártjának működése, táborának társadalmi összetétele. Ez derül ki Végső István hosszabb tanulmányából, melynek címe „Kossuth városa a szélsőjobboldal markában – A nyilaskeresztes mozgalom Cegléden (1938-1944)”. A történész alapos „mélyfúrása” messzemenően indokolt, ugyanúgy mint Paksy Zoltáné, aki a nyilasok Zala megyei táborát vizsgálta. Érdemes itt felhívni a figyelmet Szálasi sajtófőnökének, Fiala Ferencnek a nyilatkozatára: „A nyilaskeresztes mozgalom itt született, a Duna-Tisza közén. A magyar bűnök, hibák, vétkek és vágyakozások hívták életre.”

A Clio intézet gondozásában megjelent írásból kiderül, hogy a nyilas és nemzetiszocialista áramlatoknak Cegléden és térségében komoly előzményei voltak.

1878 és 1887 között itt volt képviselő Verhovay Gyula, előbb a Függetlenségi Párt, majd az Istóczy Győző féle Országos Antiszemita Párt színeiben. Antiszemita, a tiszaeszlári vérvádat terjesztő nézetei visszhangra találtak a helyi társadalomban, és a zsidóellenesség nem volt idegen az errefelé megszerveződő agrárszocialista mozgalomtól sem.

1919-től kezdve a ceglédiek határozottan ellenségessé váltak a kis számú, de fontos gazdasági és értelmiségi pozíciókat betöltő zsidókkal szemben. Az ÉME (Ébredő Magyarok Egyesülete) tagjai, akik a „judeobolsevizmus” ellen harcoltak, sorozatosan inzultálták őket, dr. Sárkány Gyula polgármester pedig a helyi pártok képviselőivel együtt nyíltan „fajvédő” alapra helyezkedett.

Alapvető kérdés, hogy a helyi politikusok gerjesztették-e a zsidógyűlöletet a Kossuth Lajos beszédéről elhíresült város lakóiban, vagy ők csak „kiszolgálták” a néphangulatot, és tőkét kovácsoltak belőle?

Miért volt különleges a gödöllői zsidók deportálása?

Gödöllőn nem jött létre gettó, pedig eredetileg létre kellett volna hozni, és a deportálások is máskor zajlottak. Végső István írása.

Nézetem szerint kölcsönhatásról volt szó, melynek során a politikusok felerősítették választóik antiszemita előítéleteit, miután érzékeltek viszolygásukat zsidóságtól, amit a modernitással azonosítottak. Ekkor kezdődött meg az eliten belül az a katasztrofális kimenetelű játszma, melynek során a zsidók ellen kampányoló politikusok hatalmi pozíciói megingathatatlanná, a gazdasági téren sikeres, nagy összegű adót fizető zsidók pedig zsarolhatóvá váltak.

Mivel a dualizmus korában az erősen korlátozott választójog, a nemzetiségi problémák és a liberális közjogi rendszer lehetővé tette a politikai manipulációkat, az antiszemitizmus nem intézményesülhetett, és Istóczyék is kiszorultak a parlamentből.

Viszont a társadalmi feszültségek által gerjesztett forradalmi radikalizmus 1919 után már életre hívta és legitimálta a szélsőjobboldali mozgalmakat és pártokat. Szálasi szép számú ceglédi követői csak folytatták a hagyományt.

Végső István így írja le a húszas évek elején az ÉME és az Ostenburg-különítmény tagjainak ceglédi működését: „Utóbbi utcát söpörtetett minden összeszedett ceglédi zsidóval. Sőt, több zsidót fogva tartott, és annak fejében engedte el őket, ha lemondanak iparjogosultságukról, trafikengedélyükről vagy tisztviselői állásukról. Az ÉME zsidók ablakait verte be, egyes beszámolók szerint nem volt olyan érintett ház, amelynek az üvegeit ne kellett volna ebben az időben cserélni.

Sőt, még házi készítésű bombákat is bedobtak két-három alkalommal.” Erdei Ferenc 1937-ben, tehát még az első zsidótörvény előtt megjelent Futóhomok című művében írta: „Cegléd antiszemita. Csak németországi méretek alkalmasak annak a szigornak a felmérésére, mellyel itt a zsidókat kezelik.”

Ostrompszichózis és nyilas terror

Nem egyszerű eldönteni, hogy Szálasi államcsínnyel hatalomra jutott politikus volt-e, vagy inkább a németek önfejű bábja. Pelle János írása.

Ezek után nem meglepő, hogy az 1939. május végi országgyűlési választásokon, mely első alkalommal volt általános és titkos, a ceglédi nyilasok 5693 szavazatot, az összes voks 47.74 százalékát szerezték meg, és a börtönben ülő Szálasi pártja a városból küldött képviselőt, Zsengellér Józsefet a parlamentbe. Endre László vármegyéjében a választók 49 százaléka szavazott a Hubay Kálmán vezette Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalomra, mely minden kormánypárti manipuláció ellenére a legerősebb ellenzéki párt lett országos szinten.

Végső István ezek után áttekinti a nyilas mozgalom hanyatlását és belviszályait a negyvenes évek elején a masszívan antiszemita, akkor mintegy 36 ezer lakosú Cegléden. Az mindenképpen figyelemre méltó, hogy bár 1944. március 19-e után a megszálló németek nem szorgalmazták Szálasi részvételét a Sztójay-kormányban, sőt, még csak nem is tárgyaltak vele, „helyi szinten” együttműködtek pártjának tagjaival. A ceglédi nyilas pártvezetők diktálták le azoknak a gazdag zsidóknak a nevét, akiket a Gestapo soron kívül internáltatott. (A sors furcsa fintora, hogy ők csehországi és ausztriai táborokba kerültek, és ott túlélték a holokausztot, míg a családjukat Auschwitzba deportálták.)

A tanulmány foglalkozik az 1945-ben kezdődő felelősségre vonással, a népbírósági perekkel, és név szerint felsorolja az általában meglehetősen enyhe ítéletet kapott nyilas aktivistákat, utal későbbi pályafutásukra.

Érdemes végül feltenni a kérdést: miután a „zöld ár” visszavonult, mi maradt meg a „népi demokráciában” az antiszemita előítéleteikből, a több mint fél évszázadig tartó uszító propagandából?

Ceglédről erre nincs forrásom, de egy figyelemre méltó adalékot találtam a Tisza túlsó oldalán fekvő, mintegy negyvenöt kilométerre fekvő Törökszentmiklóson. Itt az ötvenes évek elején egy női sorozatgyilkos garázdálkodott, akit végül elfogtak, halálra ítéltek és kivégeztek.

Jancsó Ladányi Piroska egymás után öt fiatal lánnyal végzett, ami súlyos válsághelyzetet idézett elő a településen. Az utána folytatott dilettáns, de végül mégiscsak eredményre vezető nyomozás alatt, 1954 nyarán vagy ezer izgatott nő gyűlt össze a rendőrség előtt. Az összeverődött tömegben kapott lábra a hír: „A zsidóknak volt szüksége az ártatlanok vérére, hogy templomot szenteljenek vele.”

Múzsák a halálsoron

Zoltán Gábor „Szép versek 1944″‘ c. kötete új szempontból mutatja be történelmünk legtragikusabb esztendejét. Pelle János könyvajánlója.