Miért volt különleges a gödöllői zsidók deportálása?

Gödöllő nagyközség Endre László alispán, majd államtitkár, valamint Horthy Miklós kormányzó miatt kiemelten fontos település.

Gödöllőn nem jött létre gettó, pedig eredetileg létre kellett volna hozni. Ráadásul eltérve az eredeti deportálási tervektől és zónáktól, máshonnan történik a helyi zsidók transzportálása Auschwitz-Birkenauba. Úgy tűnik, hogy mivel más hasonló fekvésű járások zsidóságát is Hatvanba telepítették át, egyszerűen praktikus, infrastrukturális okokból szállították át őket.

1840-ig a Grassalkovichok tiltották a zsidók letelepedését Gödöllőre. Viszont a 19. század második felében már hitközséget alapítottak és jelentős szereplői a kereskedelmi, a kulturális és a gazdasági életnek is. Zsinagógájukat 1894-ben építették. A két világháború között Endre László szolgabíró, főszolgabíró majd alispán antiszemita tevékenysége tette ismertté az itteni zsidó közösséget.

1941-ben a nagyközségben 188 (1,6%) izraelita és 36 (0,3%) kikeresztelkedett lakott. 1944 tavaszán a neológ hitközség 143 fővel működött. Elnöke Graf Aladár kereskedő, míg anyakönyvvezető rabbija Eisenberger Géza volt. A német megszállást és az azt követő időket így látta egy gödöllői holokauszt túlélő férfi:

„Amikor bejöttek a németek 1944. március 19-én, ez egy vasárnapi nap volt, ha jól emlékszem, és hát nagyjából mindenki az utcán sétált, és akkor megálltak a Perstler-féle vendéglő előtt, tankok, harckocsik, (…) és ott tízóraiztak a német SS-katonák, senkihez nem szóltak, nem lehetett érteni, azt se tudtuk, hogy ez micsoda. Láttuk, hogy bejött a német hadsereg. (…) Akkor már masíroztak az akkori Horthy Miklós utcán és azt énekelték, egy ilyen kuplénak a dallamára, hogy »Egy Cili, két Cili, megdöglött a főrabbi. Bátorság, éljen Szálasi! Éljen a Szálasi meg a Hitler, mert a zsidóknak itt helye nincsen.« Ezt ’44 március végén már lehetett hallani, mert akkor már úgy érezték, hogy most akkor itt a mi időnk. (…) Aztán volt olyan, hogy a Somló Gyulának becsöngettek a házába, ő kijött és jól megverték őt, páran nyilasok.”[1]

Talán emiatt is Gödöllőről jó néhányan Budapesten próbáltak menedéket keresni és találni.

A Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja által kiadott 27.409/1944 számú rendelet alapján Gödöllőn gettót kellett volna létesíteni. Ez azonban nem történt meg. Ennek ellenére egyes holokauszt szakirodalmi források a gettó létrejöttét rögzítették.

Nem tudni pontosan miért, de végül nem hoztak létre gettót a számukra. Egyes feltételezések szerint a nyári, gödöllői rezidenciáján sűrűn megforduló Horthy Miklós kormányzót akarták megkímélni a gettó látványától, illetve meggyőzni, hogy gyorsan eltávolítva a zsidókat milyen „eredmények” érhetőek el.

Végül eltérve az igen szigorúan vett gettósítási, deportálási előírásoktól a gödöllői zsidókat a VI. zónából a III. zónába, az amúgy is túlzsúfolt hatvani gettóba és gyűjtőtáborba vitték át. 1944. júniusban 178 zsidó élt a nagyközség területén. 1944. június 12-én, Deutsch Mór házának udvarán kellett megjelenniük, ahol megtörtént a testüregi motozás, és onnan vitték őket a vasútállomásra. Ez azt jelenti, hogy a vármegye zsidóságától eltérően, legalább három-négy héttel hamarabb kerültek az itteniek – Auschwitz-Birkenauba. A városi sajtó, a Gödöllői Hírek nagy örömmel, de röviden konstatálta, hogy a zsidó ügy a városban „tárgytalanná vált”.

A Gödöllői járásban az alábbi településeken éltek zsidók: Csömör, Dány, Isaszeg, Kerepes, Kistarcsa, Mogyoród, Pécel, Rákoscsaba, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Szada, Vácszentlászló, Valkó, Zsámbok. Egy részüket a rákoscsabai gettóba vitték, a vármegye egyik legrosszabb, zsidóknak kijelölt területére, a Marton-cigánytelepre. Mások talán a rákoskeresztúri gettóba kerültek. Egyes források szerint 1944. június közepétől az embereket mindkét gettóból szintén a III. deportálási zónába, a hatvani gyűjtőtáborba vitték át. Sőt, úgy tűnik, hogy a vármegyéből az aszódi járás zsidósága is ide került. Ez viszont ellentmond a fenti feltételezésnek, hogy Horthy miatt vitték el hamarabb és máshová a gödöllői zsidókat. Valószínűbb, hogy a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei gyűjtőtáborokat akarták tehermentesíteni, illetve gyorsítani a deportálást. Az előírásoktól eltérő eljárást infrastrukturális okokból is tehették, mivel Hatvan vonaton gyorsan elérhető volt Gödöllő irányából.

Gödöllőre nem tért senki haza a hatvani gyűjtőtáborból, vagyis, ha kért is, nem kapott mentesítést.

Viszont azt tudhatjuk, hogy 1944 nyár közepén még 56 konvertita maradt, 56 lakásban, házban elhelyezve a településen. Egyes holokauszt szakirodalmi forrásoktól eltérve tudható, hogy voltak túlélői a holokausztnak. Ám ők igen gyorsan elhagyták a helységet, így a hitközség 1945 után gyorsan megszűnt, zsinagógájukat 1950-es években lebontották.

A szerző történész, a Clio Intézet kutatója

[1] Klacsmann Borbála: A holokauszt Gödöllőn. In: A nagypolitikától a hétköznapokig. Szerk. Molnár Judit. Budapest, Balassi, 2016.

Közvetlenül a fenti cikk megjelenése után Klacsmann Borbála felhívta lapunk és a szerző figyelmét arra, hogy a cikk nem hivatkozik e témában korábban megjelent munkájára. Ez a kiegészítés megtörtént. A mulasztás miatt elnézést kérünk az érintettől.

Mitől volt olyan páratlanul hatékony a náci rendszer?

Mindenekelőtt zsidógyűlölet bírta rá az átlag németet, hogy megvesse az erkölcsöt és a demokráciát.