A Hamász Bejrútban állomásozó katonai vezetőinek többsége elmenekült a libanoni fővárosból, mert attól tartanak, hogy merényletek célpontjai lesznek – jelentette vasárnap este az izraeli sajtó egy Hamászon belüli forrásra hivatkozva.
Hova: #Kiemelt
Bíróság elé kerül Törökországban izgatás vádjával letartóztatott izraeli focista
Sagiv Jehezkel izraeli labdarúgót, akit tegnap este tartóztattak le Törökországban amiért egy mérkőzésen az izraeli túszoknak a Hamász fogságában töltött komor 100 nap alkalmából tett gesztust. Jehezkelt ma reggel bíróság elé állítják – jelentette a török média.
Blinken: Amerika nem nyugszik, amíg az összes túsz haza nem kerül
Antony Blinken amerikai külügyminiszter fogadkozott, hogy az Egyesült Államok „nem nyugszik” addig, amíg a Hamász terroristái által október 7-én Dél-Izraelből elrabolt összes megmaradt túsz haza nem tér. Tegnap volt a Hamász által indított terrortámadás 100. napja.
„Bojkottáljuk Izraelt” – kommunista bohóc zavarta meg a norvég Euróvíziót
Jorunn Folkvord, az oslói városi tanács tagja a kommunista „Vörös” Párt nevében tiltakozott Izrael ellen a norvég Eurovíziós Dalfesztivál elődöntője alatt.
Russell Crowe fogja játszani Hermann Göringet a „Nürnberg” című filmben
A film másik főszereplője a Douglas Kelley pszichiátert alakító, szintén Oscar-díjas, Rami Malek lesz.
Szégyen: durván diszkriminálták az izraeli női vízilabda-válogatottat
Az Európai Úszószövetség felszólította a női vízilabda-válogatottat, hogy távolítsa el a túszok szabadon bocsátását követelő dögcédulákat és sárga karszalagokat – írja a Ynet.
Betelt a pohár: keményen lecsapott az amerikai és brit légierő a terroristákra
A brit királyi légierő (RAF) célzott csapásokat hajtott végre a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen – jelentette be péntek hajnalban a londoni miniszterelnöki hivatal. A brit védelmi minisztérium egyidejű tájékoztatása szerint a műveletben Typhoon harci repülőgépek vettek részt.
Erdogan szerint az „izraeli kémhálózat” letartóztatása csak az első lépés volt
Recep Tayyip Erdogan török elnök azt állítja, hogy az Izraelnek való kémkedés gyanújával a múlt héten őrizetbe vett több tucat ember csak az „első lépés” és „egyértelmű válasz azoknak, akik fenyegetik” Törökországot — számol be a Times of Israel.
Megerősítették: észak-koreai fegyvereket is használ a Hamász Izrael ellen
A dél-koreai állami kémügynökség hétfőn közölte, hogy a Hamász Észak-Koreában gyártott fegyvereket használ Izrael ellen a Gázai övezetben – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
Izraeli kutatók bebizonyították, hogy a szupernóvák okozták a fekete lyukakat
A fekete lyukak, a halott csillagok, amelyek olyan nagy sűrűségűre tömörültek, hogy vonzásuk szó szerint ellenállhatatlan. Egy izraeli egyetem kutatói azonban azt állítják, hogy sikerült a világon először közvetlen bizonyítékot találniuk arra, hogy a rejtélyes objektumot egy felrobbanó csillag, azaz szupernóva hagyta hátra — számol be a Times of Israel.
Szűkül Biden republikánus kihívóinak száma
New Jersey egykori kormányzója bejelentette, hogy befejezi a 2024-es elnökválasztási kampányt.
Moszad-leányvállalatnak nevezte a Szent Korona Rádió a TEV-et
Várt helyről bírálták a Tett és Védelem Alapítvány 2023 novemberében elindított budapesti plakátkampányát. A magát nemzeti radikálisnak nevező szélsőjobboldali Szent Korona Rádió egy olvasója szúrta ki a TEV óriásplakátjait, majd jelezte a tájidegen installációkat a szerkesztőség felé — számol be az alapítvány weboldala.
Héberül fenyegetőzött a legfelsőbb iráni vezető
Ali Khamenei ajatollah Ali Khamenei Irán legfelsőbb vezetője héberül tett közzé tweet-üzenetet az X-en, amelyben a „cionista entitást” szidja „bűneiért”.
Túsztárgyalások folytatásáról egyeztet az izraeli vezetés
Összeült az izraeli háborús kabinet, hogy megvitassa a túszok szabadon bocsátásáról szóló tárgyalások folytatását. Egy katari lap szerint a tárgyalások ott folytatódnak, ahol az al-Arouri meggyilkolása előtt abbamaradtak; Benny Ganz ellenzéki politikus szerint, aki a háború kezdete után nem sokkal csatlakozott a háború miatti ideiglenes kabinethez, a túszok szabadon bocsátása a legsürgetőbb kérdés és az megelőzi a harcokat.
Netanjahu: Izraelnek nem áll szándékában Gáza tartós megszállása
Benjamin Netanjahu miniszterelnök szerda este videonyilatkozatot tett közzé, amelyben hangsúlyozta, hogy Izrael teljes mértékben betartja a nemzetközi jogot a Hamász elleni gázai háborúban.
Üzent a gázai harcokban megsérült Fauda-sztár
Idan Amedi, a gázai harcokban megsebesült színész, énekes, aki tartalékosként vonult be az izraeli hadseregbe a Hamász palesztin terrorszervezett által kezdett háborút követően, a kórházból küldött üzenetében azt mondja, hogy rendbe fog jönni — jelentette a Times of Israel.
Blinken: Az USA támogatja a palesztin állam felé tett „kézzelfogható lépéseket”
Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán Rámalláhban találkozott Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével, az Egyesült Államok azon erőfeszítéseinek részeként, hogy a régiót a Gázai övezetre vonatkozó háború utáni tervek mögé állítsa, amelyek kormányzati reformokat és konkrét lépéseket tartalmaznak egy palesztin állam felé.
A Chábád vezetése élesen elítéli a mozgalom központjában történt rendbontást
Sokkolta a nemzetközi Chábád-közösséget és az egész ortodox zsidó világot az a rendbontás, melyet néhány jesivanövendék követett el a lubavicsi közösség központjában, a New York Crown Heights negyedében található Eastern Parkway 770. épület zsinagógájában — írja a zsido.com.