Az izraeli hadsereg közlése szerint szerdán éjszaka Khan Júniszból, Dél-Gázából indítottak rakétát egy rafahi segélyelosztó pontra, amely körülbelül 250 méterre csapódott be a Morag-folyosó mellett.
Az izraeli hadsereg közlése szerint szerdán éjszaka Khan Júniszból, Dél-Gázából indítottak rakétát egy rafahi segélyelosztó pontra, amely körülbelül 250 méterre csapódott be a Morag-folyosó mellett.
Izrael 3401 lakóépület építését hagyta jóvá a stratégiai jelentőségű E1-folyosó területén, ami ismét kiváltotta a világ vezetőinek és a palesztin államiság szószólóinak megszokott felháborodását. Vélemény.
Egy rutinszerűnek tűnő bejelentés gyorsan nemzetközi botránnyá alakult: a francia–spanyol–andorrai határ közelében lévő Pyreneusok legnagyobb kalandparkja, a “Tyrovol”, elutasította 150 izraeli gyermek és tinédzser beengedését. A csoport – 8 és 16 év közötti diákok – egy spanyol nyári tábor keretében érkezett, előre lefoglalt és kifizetett belépőkkel. De nem engedték őket belépni és három busszal átszállították őket egy másik parkhoz.
Az ír köztársasági elnök, Michael D. Higgins szerint az ENSZ Közgyűlésének kellene felállítania egy „humanitárius bejutást garantáló erőt”, még akkor is, ha a Biztonsági Tanács vétóval akadályozná a kezdeményezést – számolt be az ír közszolgálati RTE.
Olaszországban nagy visszhangot váltott ki egy videó, amelyen egészségügyi dolgozók az izraeli Teva gyógyszergyártó cég termékeit dobták a kukába, az Izrael elleni tiltakozás szimbólumaként.
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma eltávolította izraeli–palesztin ügyekért felelős sajtótisztjét, miután viták robbantak ki a Gázáról szóló közlemények hangneméről. Kritikusai szerint egyre erősebb a nyomás, hogy a minisztérium Izrael-párti szóhasználatot kövessen.
Az Egyesült Államok közel-keleti parancsnoksága, a CENTCOM bejelentette, hogy sikeres rajtaütésben megölték az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetőjét az észak-szíriai Atimah településen. A férfi az ISIS kulcsfontosságú pénzügyi embere volt, aki Szíriában és Irakban tervezett támadásokat.
Izrael hamarosan aláírja az ötödik és hatodik KC–46 típusú légi utántöltő repülőgép beszerzéséről szóló szerződést az Egyesült Államokkal. A félmilliárd dolláros üzletet teljes egészében az amerikai katonai segélyből finanszírozzák.
Az ENSZ libanoni békefenntartói, az UNIFIL libanoni hadsereggel közös akciója során fedezett fel egy terroralagutat és több fel nem robbant lőszert. Izrael szerint mindez újabb bizonyíték arra, hogy a Hezbollah a fegyverszünet ellenére is folytatja katonai infrastruktúrájának építését.
A legnagyobb holland védelmi expo, a NEDS szervezői úgy döntöttek, hogy kizárják az izraeli vállalatokat a 2025-ös, Rotterdamban megrendezésre kerülő kiállításról – számolt be a Globes.
Kedden a Microsoft washingtoni központja előtt Izrael-ellenes tüntetők engedély nélkül felállított sátrakkal és hangos jelszavakkal tiltakoztak, követelve, hogy a vállalat minden üzleti kapcsolatát megszakítsa az izraeli kormánnyal.
Egy év után térhetett haza Izraelbe Szalah Abu Husszein, az az izraeli arab férfi, akit titokban tartottak fogva Libanonban. Családja semmit sem tudott róla, mígnem csütörtökön váratlanul átadták az izraeli hatóságoknak. Eközben a libanoni kormány lépéseket tesz a palesztin fegyveres csoportok lefegyverzésére, ám a Hezbollah jövője továbbra is a tét.
2025 első felének lezárultával már jól látszik, mely filmek vonzották leginkább az izraeli nézőket a mozikban és a streaming platformokon.
Már 681 napja raboskodik Gázában Matan Zangauker, akinek menyasszonya vasárnap este Tel-Avivban mondta ki a házassági esküt – vőlegénye távollétében.
Egy amerikai bíró szerint Elon Musknak válaszolnia kell a vádakra, miszerint állítólag törvénytelen (vagy egyes vélemények szerint hamis) nyereményjátékkal szedett adatokat a választóktól. A világ leggazdagabb embere állítja: nem lottót szervezett, hanem kampányszóvivőket toborzott.
Az Egyesült Államok szerdán újabb négy Nemzetközi Büntetőbírósági tisztviselőt sújtott szankciókkal, miután a testület Izrael és Amerika ellen indított eljárásokat. A Hágát sokkoló döntést Benjamin Netanjahu „kemény válasznak” nevezte az Izraelt mocskoló hadjáratra.
Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) engedélyezte a VIZZ nevű új szemcseppet, amely naponta egyszer alkalmazva képes helyreállítani a közeli látást azoknál, akik életkoruk miatt olvasószemüvegre szorultak. Az áttörés világszerte emberek százmillióinak hozhat reményt, köztük több mint 120 millió amerikai számára, akik a presbyopia, vagyis a szem közeli fókuszálási képességének fokozatos romlása miatt szenvednek.
A Tel-avivi Egyetem szerdán jelentette be, hogy Izraelben készülnek elvégezni a világ első emberi gerincvelő-implantációját, amely történelmi mérföldkő lehet a regeneratív orvoslásban. A beavatkozás célja, hogy saját sejtjeikből készült szövet segítségével újra járóképessé tegyék a lebénult pácienseket.