A Biden-kormányzat Iránnal kapcsolatban felmerült árulása lerombolta az izraeli biztonsági intézmény stratégiai gondolkodásának középpontjában álló alapvető koncepcionális keretet.
A múlt héten megjelent jelentés az Izrael és az Egyesült Államok által az iráni atomprogramról folytatott megbeszélésekről felért egy földrengéssel.
Kedden az Israel Hayom címlapján „breaking news”-ként jelent meg, hogy:
„Irán összemelegedik a mérsékelt államokkal, Izrael aggódik”.
A történet, amelyet Yoav Limor katonai tudósító írt, két mélyen aggasztó dolgot közölt az iráni atomprogrammal kapcsolatos amerikai-izraeli koordináció állásáról.
Először is, az amerikaiak nem azért dolgoznak Izraellel, hogy megakadályozzák Irán atomhatalommá válását. Izrael ellen dolgoznak – állítja Limor. A terjedelmes írásról a JNS számolt be.
Irán a nukleáris hatalommá válás peremén
Az amerikaiak és az izraeliek egyetértenek abban, hogy Irán olyan, a nukleáris állammá válás küszöbén álló hatalom, amely tetszés szerint képes atomfegyvereket összeszerelni. De míg abban egyetértenek, hogy Irán katonai célú nukleáris képességre törekszik, abban nem értenek egyet, hogy mi legyen a válasz Irán nukleáris programjának jelenlegi állapotára.
Izrael álláspontja szerint az Egyesült Államoknak diplomáciai és gazdasági lépéseket kell tennie, vagy legalább katonai fellépéssel kell fenyegetnie, ha Irán nem hajlandó visszaállítani az úgynevezett közös átfogó cselekvési tervben (JCPOA) meghatározott, nukleáris tevékenységre vonatkozó korlátozásokat. A 2015-ös atomalku lehetővé tette Irán számára, hogy korlátozott mennyiségű uránt dúsítson 3,67 százalékos szintre. Irán jelenleg hatalmas mennyiségű uránt dúsít kb. 60 százalékos szintre – mely csupán egyetlen lépésre van a fegyverminőségtől.
Joe Biden amerikai elnök és tanácsadói nem hajlandóak megfontolni további gazdasági szankciók bevezetését Iránnal szemben. Sőt, a kormányzat szemet huny afelett, hogy Irán a szankciókat megszegve hatalmas mennyiségű olajat és gázt exportál Kínába és más államokba. Az amerikaiak azt mondják, hogy talán hajlandóak megfontolni valamilyen diplomáciai lépést, de cserébe izraeli engedményeket követelnek a palesztinoknak.
Röviden, Limor cikke arról számolt be, hogy az Egyesült Államok világossá tette Izrael számára, hogy nem fog hatékony lépéseket tenni annak megakadályozására, hogy Irán atomhatalommá váljon.
Fogalmatlan kormánykoalíció
Limor cikkének második megdöbbentő információja az, hogy a Lapid-Bennett kormánynak fogalma sincs, mit kellene tennie Amerika álláspontjával szemben. Ahelyett, hogy elfogadná a valóságot, és az Egyesült Államok nélkül nézne szembe Iránnal, az izraeli kormány inkább azt választja, hogy egyre szorosabban ragaszkodik Washingtonhoz.
Limor azt írta: „A kormány azért fektet komoly erőfeszítéseket az USA-val való maximális együttműködés elérésére, mert Izraelnek nagyon kevés lehetősége maradt szövetségesek megtalálására”.
A Lapid-Bennett-kormány, hogy fenntartsa az összhangot a Biden-adminisztrációval, amely nem osztja Izrael céljait, meg is változtatta azokat. Most már támogatja a Biden-kormányzat azon törekvéseit, hogy az Egyesült Államok visszatérjen a JCPOA-hoz. 2018-ban Donald Trump akkori elnök azért mondott le a megállapodásról, mert Irán elutasítóan tárgyalt róla, és szisztematikusan megszegte a szerződés nukleáris műveletekre vonatkozó korlátozásait.
Miniszterelnöksége idején Benjamin Netanjahu ellenezte a JCPOA minden aspektusát, mert felismerte, hogy az megkönnyíti és ENSZ-legitimációt biztosít Irán nukleáris fegyverprogramja számára. A Lapid-Bennett-kormány azzal indokolja a múlttal való radikális szakítást, hogy ha Irán visszatér a JCPOA nukleáris tevékenységére vonatkozó korlátozásokhoz, az lelassítja a bombához való közeledését, így időt nyer Izraelnek.
Szerintük ez esélyt ad „diplomáciai kampányra és a katonai előkészületek felgyorsítására, hogy a jövőben Izrael megakadályozza Irán atombombáját”.
Más szóval, hogy időt nyerjen az iráni atomfegyver megszerzésének megakadályozására irányuló erőfeszítéseihez, Izrael legitimálja a JCPOA-t, amely elfogadja és garantálja Irán nukleáris arzenál kifejlesztésére irányuló erőfeszítéseinek sikerét. A kormány azzal érvel, hogy miután elismerte Irán nukleáris programját (a JCPOA támogatásával), lesz ideje diplomáciai kampányt folytatni az iráni nukleáris program delegitimálása érdekében, és katonai kapacitást fejleszteni a nukleáris létesítmények megtámadására, amelyet pedig a JCPOA fogad el.
Történelmi stratégiai partnerség – árulás
Izrael operatív és stratégiai inkoherenciája abból fakad, hogy a kormány képtelen megbékélni az amerikai árulás tényével. Azzal, hogy a Biden-kormányzat feladta az Egyesült Államoknak az iráni atomprogrammal szembeni régóta fennálló ellenállását, egyszerűen elszállt Izrael reménye, hogy összehangolja erőfeszítéseit Washingtonnal. A döntés eltörölte azt az irányadó bölcsességet, amely Izrael és Amerika 50 éves biztonsági partnerségének alapját képezte. Eszerint Amerika és Izrael biztonsági partnersége Izrael nemzeti biztonságának legfontosabb garanciája.
Az a felfogás, hogy az Egyesült Államok Izrael legfontosabb stratégiai partnere, az 1968-1970-es háborút követően született meg.
Az 1973-as jóm kippúri háborút követően ez lett az izraeli stratégiai tervezés alapja. Ebben az időszakban Izrael az amerikai fegyverekért cserébe beleegyezett, hogy betartja az Egyesült Államok azon követelését, hogy Izrael álljon le, és ne harcoljon tovább ellenségeivel. Az amerikai nyomásra válaszul Izrael nem semmisítette meg az egyiptomi harmadik hadsereget, amikor az IDF erői bekerítették azt a jóm kippúri háború végén.
Az USA azonban következetesen elárulta Izraelt.
1982-ben Bejrútban megmentette a PLO-t és Jasszer Arafatot. Ezt követően megmentette Arafatot és a PLO-t 2002-ben Ramallahban. Washington 2006-ban a Hezbollahot is megmentette. Az USA vezetősége a Hamászt 2008 óta több csatában is megmentette. Az Egyesült Államok 2007-2008-ban megtorpedózta Izrael Irán-ellenes együttműködését Georgiával. A következő években aláásta Izrael stratégiai együttműködését Azerbajdzsánnal Irán ellen.
Izrael biztonsági intézménye minden egyes epizódban elfogadta Washington leállási parancsát, mert a tábornokok számára az amerikai fegyverek fontosabbak voltak, mint a döntő győzelem.
Hiányos izraeli kapacitások
Ez a megközelítés az oka annak, hogy
Izraelnek ma sincs meg a megfelelő katonai kapacitása ahhoz, hogy jelentősen csökkentse Irán nukleáris képességeit.
Annak ellenére, hogy elsöprő bizonyíték van arra, hogy Irán atomprogramja elsősorban Izrael ellen irányul, és hogy az Egyesült Államoknak soha nem állt szándékában katonai lépéseket tenni annak érdekében, hogy megakadályozza Teherán bombához jutási törekvéseit, az izraeli tábornokok régóta ragaszkodnak ahhoz, hogy az atomprogram „nemzetközi kihívás”. Izraelnek – érveltek következetesen – hagynia kell, hogy az Egyesült Államok vezesse a nemzetközi erőfeszítéseket Irán ellen.
Ezt az álláspontot a legélénkebben és végzetesen 2010-ben követték, amikor Meir Dagan, a Moszad akkori igazgatója és Gabi Ashkenazi, az IDF akkori vezérkari főnöke visszautasította Netanjahu, akkori miniszterelnök és Ehud Barak, akkori védelmi miniszter parancsát, hogy készítsék fel a hadsereget és a titkosszolgálatot az iráni nukleáris létesítmények megtámadására. Nemcsak a legfelsőbb parancsnokok utasították el a parancsot, hanem egy
nem sokkal halála előtt adott interjúban Dagan elárulta, hogy tájékoztatta CIA-s kollégáját, Leon Panettát is az általa és Ashkenazi által elutasított parancsról.
Barack Obama Fehér Házban töltött évei alatt az izraeli biztonsági intézményrendszer nem volt hajlandó szembenézni hibás nukleáris diplomáciájának nyilvánvaló következményeivel. Ehelyett Dagan és utódja, Tamir Pardo, valamint Ashkenazi és utódja, Benny Ganz mind ragaszkodtak ahhoz, hogy Izraelnek Obama vonalát kell követnie. A tábornokok ellenezték Netanjahu diplomáciai erőfeszítéseit a JCPOA ellen.
Ma a biztonsági intézmény Netanjahut hibáztatja Irán egyre aktívabb és hatékonyabb nukleáris programjáért. A tábornokok szerint Netanjahu tévedett, amikor meggyőzte Trumpot, hogy lépjen ki az atomalkuból. Az biztos, hogy Irán most több uránt dúsít magasabb dúsítási szintre, mint akkor, amikor 2015-ben beleegyezett a JCPOA-ba. Az eljárásban résztvevők abban egyetértenek, hogy 2015-ben Irán még nem volt képes 60 százalékosra dúsítani az uránt, így ennek a képességét is az utóbbi években fejleszthette ki.
A JCPOA során Irán fejlett centrifugákat fejlesztett ki, hogy az uránt bombaképes vagy közel bombaképes szintre dúsítsa. Az az elképzelés, hogy az ajatollahok nem tennék, erősen hiteltelen.
Az Egyesült Államok kilépésével sokkal nagyobb lett volna az esélye annak, hogy Irán útját állják a bombához, mint jelenleg.
Az igazság az, hogy Netanjahu nem függött volna ennyire Trumptól, és Izrael kilátásai az iráni nukleáris előretörés megakadályozására ma nem lennének ilyen zavarosak, ha a biztonsági intézmény hajlandó lett volna stratégiai lehetőségeket kidolgozni az iráni rezsimnek a nukleáris arzenálhoz vezető útjának megakadályozására. Izrael ma nem itt tartana, ha Dagan és Ashkenazi 2010-ben követte volna Netanjahu és Barak utasítását.
A távolodás első jelei: F-35
Tavaly a biztonsági főnökség felháborodása azután robbant ki, hogy Trump bejelentette: az Egyesült Államok F-35-ös vadászgépeket ad el az Egyesült Arab Emírségeknek. Benny Ganz, védelmi miniszter és kollégái azzal érveltek, hogy az eladás aláásná Izrael katonai előnyét szomszédaival szemben. Netanjahu a maga részéről azzal kontrázott, hogy az Egyesült Arab Emírségek nem fenyegeti Izraelt, és hogy
az a stratégiai előny, amelyet Izrael a Perzsa-öböl arab államaival való békéből nyer, messze felülmúlja az F-35-ösök Egyesült Arab Emírségeknek történő eladásából származó veszélyeket.
A vita nyomán David Wurmser washingtoni Közel-Kelet-szakértő, a Bush- és a Trump-kormányzat korábbi magas rangú tisztviselője költség-haszon elemzést tett közzé az Izraelnek nyújtott amerikai katonai támogatásról. A „Gondolatok a minőségi katonai előny amerikai garantálásáról Izrael számára” címmel megjelent Wurmser-cikk óriási vitát váltott ki a Knesszet külügyi és védelmi bizottságában.
Wurmser azzal érvelt, hogy az az ár, amelyet Izrael az amerikai fegyverszállításokért fizetett, túlzó volt. Izrael, írta,
„elcserélte stratégiai mozgásterét és kezdeményezési szabadságát a fegyverzetben való minőségi katonai előnyért”.
Izrael függősége az amerikai fegyverektől ördögi kört hozott létre. Évről évre „Izrael egyre jobban függött a legmodernebb amerikai fegyverektől, egyre jobban támaszkodott az amerikai segélyekre, amikért cserébe egyre többet követeltek Izraeltől: stratégiai kezdeményezését, manőverezését és tervezését mind az amerikai regionális politikának alárendelve”.
Ez a fejlődés, magyarázta Wurmser, megkérdőjelezte Izrael akaratát, meggyengítette és kompromittálta az elrettentő erejét – „mindez egy nagyobb fenyegetést eredményezett, amely még több fegyvert követelt”.
Változatlanul, jegyezte meg Wurmser, „ezek a politikák olyan izraeli visszafogottságot és engedékenységet eredményeztek Amerika azon kísérleteivel szemben, hogy lekezelje Izraelt, valamint udvaroljon a kulcsfontosságú arab nemzeteknek, majd olyan békefolyamatokat kezdeményezzen, amelyek engedményeket követeltek Izraeltől, amelyek megkérdőjelezik az egyensúlyt a felek között.
Izraelnek az Egyesült Államoktól való stratégiai függősége azt kellett volna, hogy garantálja: mindig számíthatnak az USA-ra”.
Ha az F-35-ös eladása az Egyesült Arab Emírségeknek arra késztette Izrael biztonsági intézményét, hogy aggódjon biztonsági komplexuma miatt, akkor a Biden-kormányzat árulása Iránnal kapcsolatban teljesen lerombolja a biztonsági-stratégiai gondolkodásnak középpontjában álló alapvető koncepcionális keretet. Izraelnek az Egyesült Államokkal való katonai kapcsolata most már bizonyíthatóan nem előnyösebb, mint stratégiai függetlensége és szabadsága.
Egyedül maradt Izrael?
Nehéz megmondani, mi fog történni a JCPOA-val. Talán Irán beleegyezik, hogy betartsa a szankciók enyhítéséért cserébe. Talán nem. Talán lelassítja az urándúsítást. Talán nem. De
az az elképzelés, hogy egy olyan megállapodás, amely kikövezi Irán útját a nukleáris arzenál felé, a megfelelő eszköz Irán nukleáris előretörésének megállítására, egyszerűen abszurd
– foglalja össze Limor.
Az sem világos, hogy az „amerikai diplomáciai nyomásgyakorlás” (ha alkalmazására egyáltalán sor kerül) milyen hatással lesz Iránra. Amerika katasztrofális afganisztáni veresége és Tajvan gyenge védelme a kínai fenyegetésekkel szemben sokkal kisebb figyelmet élveznek, mint egykor.
Ami azonban teljesen nyilvánvaló, az az, hogy Izrael biztonsági intézményeinek fel kell ébredniük az amerikai téveszmék álmából – teszi hozzá Limor.
„Amerika nem támogatja Izraelt. Izrael csak önmagára számíthat.”
