Az izraeli progresszió nem akarja kiengedni a markából a választáson alapuló népszuverenitási rendszer egésze fölötti választásfüggetlen uralmát. Benkő Balázs jegyzete.
Ezért nem hiszem, hogy lehetséges lenne bármilyen kompromisszum az időhúzáson kívül, különösen, miután a baloldal a hadsereg tagjaira és tartalékosaira is kiterjesztette a politikai aktivizmusát. A hatalmi ágak egyensúlya (a „demokrácia”), amelynek megvédelmezése a progresszivista baloldal, és általában az igazságügyi reform ellen tüntetők egyik jelszava, a jövő horizontjára festett apokaliptikus, de a propagandán kívül egyébbel meg nem alapozott rémképek mellett, éppen eddig volt mértéktelenül kibillent állapotban, nem pedig a most elfogadott törvény billenti ki.
Most részleges korrekció történik a megfoghatatlan, és a bírói hatáskörön messze túlterjeszkedő, hatalmi-politikai manipulációs visszaélésre használható “ésszerűségi” kritérium megszüntetésével.
Az “ésszerűség” még a hatalmi-politikai manipuláció körein kívül sem definiálható egyetemes érvénnyel, valójában társadalomszemléleti megalapozottságú ítéleteket vegyít a jövőre, azaz az adott intézkedés hatásaira vonatkozó véleményekkel. Ilyen természetű politikai döntéseknek elvileg csak a politikailag felelős szférában, azaz a parlament és a végrehajtó hatalom kontextusában van létjogosultsága, nem pedig a bírói hatalmi ág körében. Ha a még önmagával szemben sem felelős bírói hatalmi ág politikai döntéseket hoz, ráadásul jól érzékelhetően egy adott társadalomszemléleti és ideológiai irányba dőlve, valamint büntetőjogi eszközökkel avatkozik be a politikai küzdelmekbe (mint ahogy arra számos példát látunk egyebek mellett Amerikában és Olaszországban is), akkor a hatalmi ágak egyensúlya megszűnik, és a bírói hatalmi ág megfellebbezhetetlen politikai aktorrá válik.
Ahogy a kiváló Örülünk Vincent blog „Jótündére” az erről szóló bejegyzésében az izraeli bírói túlhatalom agg boszorkánymesterének, Aharon Baraknak a gondolatmenetét összefoglalja:
„[Barak] a jóhiszeműséget, az igazságosságot, az ésszerűséget és a toleranciát, tehát kodifikálhatatlan fogalmakat, tartja azoknak az alapvető demokratikus értékeknek amelyekre … a hatalmi ágak szétválasztása, a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlensége épül”…
Ezek a kodifikálhatatlan fogalmak a hatalmi-politikai közegben védhetetlen támadófegyverré válnak, amitől óvakodnunk kell, mint a tűztől, és mint a “láthatatlan alkotmány”sanda blődlijétől, amennyiben nem akarunk a “jó türannosz” életveszélyes értelmezési keretében ránk leselkedő csapdába esni. A hatalmi ágak szétválasztásának, a jogállamiságnak és az igazságszolgáltatás függetlenségének a záloga nem a manipulálható “értékekre” alapozott bírói uralom a törvényhozás és a végrehajtó hatalom fölött, hanem a proceduralitás, azaz az eljárások és intézmények kereteinek és működésének szigorú, és a lehető legobjektívebb kritériumokra alapozó rendszere.
(A Legfelsőbb Bíróság nemcsak az “ésszerűségi” kritériumot forgatta és forgathatja ideológiai illetve politikai célok elérésére alkalmas fegyverként, hanem például a “stability clause”-t is, amire hivatkozva hosszú időre elkaszálták a tengeri gázmezők kitermelésére vonatkozó döntést, de mindezeknek az ügyeknek a vizsgálata természetesen szétfeszíti e gondolatmenet és főképp a kompetenciám kereteit.)
Egy intézmény és jogosítványai kapcsán ugyanis nem okos kérdés az, hogy egyébként hogyan ítéljük meg az adott, önmagában parttalan és definiálatlan kritérium alapján meghozott egyes korábbi döntéseket.
Ez a „jó türannosz” értelmezési kerete.
Amiről itt szerintem szó van, azt sokkal jobban megközelíthetjük úgy, hogy elképzeljük, hogy
a kooptált Legfelsőbb bíróság többségében nem laikus progresszivistákból áll, hanem ultraortodox „talibánokból”, afféle Őrök Tanácsaként.
A progresszivista baloldal ez esetben nyilván – joggal – azért tüntetne, hogy állítsák helyre a demokratikus választásokon győztes parlamenti többség jogát a megfelelő procedurális előírások szerinti hatalomgyakorlásra, és verjék ki a talibánok kezéből az ideológiai kancsukát. És akkor Örülünk Vincent blog „Jótündére”, aki a posztja Izraellel foglalkozó részét így zárja:
“ha alijáznék Izraelbe, másnap már véleményem lenne a dologról, és gondolom világos, hogy az izraeli kollégáimmal tüntetnék Tel-Avivban”,
bizonyára éppen a bigott Őrök Tanácsának önkényes jogértelmezési joga felszámolásáért tüntetne, már ha jól látom a dolgokat.
Az izraeli igazságügyi reform vitája persze – ahogy ez lenni szokott nagy társadalmi indulatokat kavaró ügyekben – olyan vita, ami valójában nem arról szól, mint amilyen értelmezési keretben megjelenik.
Ha helyes az értelmezésem, akkor ez a vita igazában arról szól, hogy a markánsan politikailag profilírozott, és ilyen értelemben nem a jognak, nem a sarkalatos törvényeknek (Basic Laws) alárendelt, hanem a saját többségi politikai és ideológiai elkötelezettségeit érvényesítő, nem választott és politikailag nem felelős bírói testület parttalan kritériumok alapján felülírhatja-e a választott parlament és kormány döntéseit, mégpedig akkor, amikor a kormány jobboldali, azaz mód van-e a progresszivista ideológia választási eredményektől és proceduralitástól független érvényesítésére.
A tágabb panoráma:
a laikus „askenázi” szektor tart attól, hogy a vallásos illetve „szefárd” közeg többségbe kerülve lényegileg változtathatja meg Izrael politikai térképét, és így politikai intézményeit, szokásrendjét, jellegét.
Ez az aggodalom megalapozott, azonban megítélésem szerint – mint annyiszor – a progresszivizmus és általában a baloldal a maga ideológiai és morális kizárólagosságával és Izrael biztonságára nézve különösen veszélyes univerzalista küldetéstudatával ezúttal is a pragmatikus és hatásvizsgálatokat is kiálló megoldások megtalálásának legfőbb akadálya.
Mégpedig azért, mert Netanjahuból, aki laikus („nem vallásos”), markánsan demokratikus elkötelezettségű, kiváló gazdaságpolitikus és hazafi, függetlenül a nem feltétlenül rokonszenves személyes jellemvonásaitól, fasiszta démont kreáltak (összeállva az egyébként eredendően tőle sokkal jobbra álló személyes ellenségével, Libermannal).
Ebből az következik, hogy a laikus „askenázi” szektor nem képes egységesen fellépni az állam laikus jellegét megkérdőjelező vallásos politikai erőkkel szemben, hanem egyfelől Netanjahu kénytelen a vallásosoknak a szükségesnél és indokoltnál több engedményt tenni, másfelől viszont az állam laikus jellegének megőrzése, mint legitim cél, összekapcsolódik a progresszivista baloldal biztonsági, szövetségi és társadalompolitikai szempontból veszedelmes univerzalista, küldetéstudatos törekvéseivel.
Amiből meg az lesz, hogy a végén
a vallásos és a „szefárd” szektor demográfiai okokból túlsúlyba kerülve tényleg meg fogja változtatni Izrael politikai és társadalmi összképét,
és a laikus, de nem baloldali „askenázi” közeg ezt kénytelen lesz a kisebb rossznak tekintve elfogadni.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.